Kiállítással és szakmai konferenciával emlékeztek meg a lovagkirályról Szent László napján a gelencei Szent Imre-templomban.
Évadvégi sajtótájékoztatót tartott Albu István, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. Az intézmény további működtetésével kapcsolatban kijelentette, nem fogad el semmifajta visszalépést.
A Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján a gyergyói Figura Stúdió Színház Nagy Botond rendezésében a Puskin nyomán készült Anyegin című előadással vett részt, mely rendhagyó módon a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban került bemutatásra a fesztivál nyitónapján.
Immár negyvenedik alkalommal nyitja meg kapuit szombaton a Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor – tudtuk meg Sata Attilától, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány elnökétől.
Négy színházi előadás, egy táncprodukció, valamint képzőművészeti kiállítás és könyvbemutató várja a 15. Csűrszínházi Napok látogatóit június 23–25. között Mikházán.
Egy csoportkép elkészítése sem könnyű háromszázötven gyerekkel, hát még levezényelni mindenki fellépését, hogy népmesét, népdalt, népi játékokat és táncokat adhassanak elő. Alfaluban 16. alkalommal rendezték meg pénteken a gyergyószéki kisiskolások népdal- és néptánctalálkozój&
Nincs könnyű dolga manapság a rajztanárnak, hogy kiderítse, melyik diákban van „vitamin”, kit kell ösztönözni, hogy vegye számításba a művészeti pályát. A világháló nagy csábító, hogy másolt művek szülessenek, de ki lehet deríteni, mi az eredeti.
Az évad utolsó előadásaként Nagy Botond rendezésében Puskin klasszikusát, az Anyegin című előadást mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház június 12-én, hétfőn este 7 órai kezdéssel. Ezúttal a belépés ingyenes, a produkciót közönségtalálkozó követi az alkotókkal.
Magyarországról is jelentkeztek arra az irodalmi pályázatra, amelyet 8–19 éves korú diákoknak hirdetett meg a székelyudvarhelyi városi könyvtár és a Bibliofil Alapítvány. A beérkezett pályamunkák sokszínűek, tematikában és műfajban egyaránt.
Dózsa György a magyar történelmi nemzettudat része, kínhalála sorsforduló a magyarság történelmében – fogalmazta meg Balázs Lajos néprajzkutató, a Dózsa című kötet sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
A megszokottól eltérő események zajlanak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban: újabb előadást visznek kávéházi környezetben színpadra, újraindítják a színházi nevelési programot, továbbá a következő évadtól új művészeti vezető veszi át Csurulya Csongor helyét.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
Megnyitották a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című kiállítást a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A huszonnégy művész száz munkájából álló tárlat július végéig látogatható.
Óvodapedagógust kérdeztünk arról, hogy a mai gyerekek életében milyen szerepet töltenek be a népi gyermekjátékok, mesék és népdalok.
A szombati nap volt a csúcspontja a tizenkettedik alkalommal megrendezett, idén négynapos Múzeumok éjszakájának, amikor száznál is több rendezvény várta az érdeklődőket Marosvásárhelyen.
Változatos, színes programokban gazdag hétvége vár a marosvásárhelyiekre. A Múzeumok éjszakája nagyszabású rendezvénynek ígérkezik a számos kiállításával, előadásával és interaktív tevékenységével.
Megvizsgálta a székelyudvarhelyi önkormányzat illetékes szakbizottsága Sinka Arnold RMDSZ-es képviselő-testületi tag azon beadványát, hogy az Udvarhelyi Néptáncműhely felvegye Kacsó András nevét. Végkövetkeztetés: nem tartják indokoltnak az intézmény nevének megváltoztatását.
Felavatták az iskolamúzeumot csütörtökön a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium XIV. Hagyományőrző Napján.
Huszonhat közép-erdélyi kastély különleges képét és rövid leírását tartalmazó kötetet mutattak be a szerda délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban. A kő marad című, igényes kivitelezésű könyv szerzője Ferencz András, az iskola volt diákja.