Megférhet-e egy mondatban a boldogság és a székelység? Hogyan viszonyul Székelyföld GDP-je, vásárlóereje, emberi fejlettségi indexe és az itt élők boldogság szintje egymáshoz?
Előrébb való a székelyföldi autonómia ügye, mint az idegen vallású és idegen szokású gazdasági bevándorlók anyagi támogatása – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepség díszmeghívottja volt.
Felhívással fordult csütörtökön Viorica Dăncilă kormányfő a Kovászna megyei Köpec lakosaihoz, akik nem hajlandók elhagyni az árvíz által fenyegetett otthonaikat, hogy kövessék a hatóságok utasításait.
Narancssárga és sárga jelzésű árvízriasztást adott ki csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet többek között Brassó, Kovászna, Hargita és Maros megyére.
Sepsiszentgyörgy Illyefalva felőli kétnyelvű helységnévtábláján március 14-én éjszaka ismeretlen tettesek lefestették a város magyar megnevezését – tájékoztat közleményben Sepsiszentgyörgy önkormányzatának sajtóirodája.
A háromszéki diákok 2,7 százalékának van orvosi felmentése testnevelésből, azaz 704 gyerek nem jár tornaórára, mert az orvosi papír szerint egészségi állapota ezt nem teszi lehetővé.
Gátszakadás veszélye miatt 130 lakásból 300 személy evakuálását rendelték el szerda este a Kovászna megyei Baróthoz tartozó Köpecen, többen közülük azonban nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat. Az éjszaka Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási miniszter is kiszállt a helyszínre.
A tűzoltóknak kellett kimenekíteniük egy férfit a háromszéki Bitán, a megáradt Feketügy-folyóból.
Több mint tíz települést sújtott az árvíz az utóbbi 24 órában Háromszéken – derül ki a katasztrófavédelem részleges kimutatásából.
Egy hét alatt három alkalommal támadott a medve Háromszéken. Háziállatokat pusztítottak el, méhkaptárokat tettek tönkre a „megélénkült” medvék.
Megölte élettársa édesanyját egy férfi kedden Uzonban. Az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított ellen bántalmazás miatt is vizsgálatot folytatnak.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármestert is 5000 lejre bírságolta szerdán a prefektúra, amiért a magyar nemzeti zászlók mellé nem tűzte ki a román trikolórt.
Ötezer lejre bírságolta meg szerdán Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterét amiatt, hogy magyar nemzeti szalagokkal díszítette fel Sepsiszentgyörgy központját. A prefektus által kirótt bírságot megfellebbezi Antal Árpád.
A Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengést regisztrált az Országos Földfizikai Intézet Vrancea-térségében, szerdán 12 óra 24 perckor – számolt be az Agerpres.
A sepsiszentgyörgyi polgármester dacol a román állammal és a kormánnyal, amikor elutasítja, hogy kitűzze a román zászlót a magyar nemzeti ünnepen – véli Alexandru Cumpănaşu, a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) elnöke.
Számos kiállítás, irodalmi rendezvény, zenei program közül lehet válogatni az idei, 27-ik alkalommal megszervezendő Szent György napok kulturális hetén, tájékoztattak keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
A Kormos-pataka meghaladta kedden a veszélyességi szintet Barót térségében, néhány mezőgazdasági területet elöntött az ár; ugyanakkor a Vargyas-pataka és az Olt folyó szintje is emelkedik – tájékoztatott a Kovászna megyei vízgazdálkodási hivatal vezetősége.
A Rétyi Nyír és az uzoni-szentivánlaborfalvi tavak természetvédelmi terület megőrzésére pályáz Kovászna Megye Tanácsa. Erről a keddi rendkívüli tanácsülésen döntött a testület.