A gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ javára ad jótékonysági koncertet a magyarországi Vesztergám Miklós tárogatóművész.
A kötődés kérdéséről szóló pódiumbeszélgetéssel indul csütörtök este a Belső Iránytű új évada. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánián 2012-ben indított program ősztől tavasz végéig várja az érdeklődőket.
Gyergyószentmiklós is részese lesz a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű nemzetközi mozgalomnak, amit idén október 11-14. között tartanak. A Több vagy, ha adsz! jelmondattal meghirdetett akció részeként önkéntesek segítségét várják.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ összeállította hetedik komolyzenei évadának műsorát. Bérletek válthatók, a 2018/2019-es évadban hat színvonalas koncertet hallgathatnak meg kedvezményesen az Ambrus Éva és a Bálint Ákos bérletek tulajdonosai.
Gyergyószentmiklóson szeptember 26-tól igényeltető a fűtéstámogatás a 2018. november 1. és 2019. március 31. közötti idényre. A támogatás a jelzett időszakban bármikor kérvényezhető, de azok, akik a teljes fűtési szezonra szeretnének pótlékot kapni, legkésőbb november 20-ig kell leadják a szükséges aktacsomót.
Pár napig sáncból sáncba vezetett több átjáró is Gyergyószentmiklóson. Az önkormányzat szakcégtől rendelte meg a város területén lévő gyalogátjárók újrafestését, ami hagyott kívánnivalót maga után. Ezt mára kijavították.
1 millió 875 ezer lej érkezett Gyergyószentmiklós kasszájába a kormánytól a költségvetési visszaosztások révén. Ezt az összeget osztotta el a város képviselő-testülete a kedd délutáni ülésén. Lényegében a rezsiköltségekre, illetve az alkalmazottak fizetésére jut.
Gyergyószentmiklóson Szent Mihály napján, szeptember 29-én tartják az Őszi Gazdanapi Sokadalom és Nagyvásárt. A hagyományos rendezvényt a zöldségpiac mellett és a Meszesek utcájában szervezik meg. A terményszekérbe gyűlt adományokat idén a Fogarasy utcai ápoló- és gondozóközpontnak ajánlják fel.
Otthonainak lakói számára a kielégítőnél többet, kellemes körülményeket igyekszik teremteni az Ora International Ökuménikus Keresztény Emberbaráti Segélyszervezet.
Óvatosságra inti a turistákat a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség: kedden havazni kezdett az üdülőtelepen.
Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk – számolt be Dániel Botond a negyedik, immár nemzetközi szintű Gyergyói Diákkonferencia munkálatairól, amit a hétvégén tartottak. A szervező, az Erőforrásközpont vezetője az esemény hozadékáról, a tapasztalatokról is beszélt.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Dani Gergely 15 éven át volt a gyergyószentmiklósiak plébánosa, és a legnehezebb időkben végzett építő feladatot a lelkekben és kövekkel. 51 éve, hogy másik szolgálati helyre költözött és 35 esztendeje, hogy elhunyt. Hívei azonban ma is emlékükben őrzik a katonás papot. Vasárnaptól emléktábla is jelzi ezt.
Kétévnyi szünet után ismét elkezdődött a felújítási munkálat a gyergyószentmiklósi Csodavilág Napközi Otthonnál. A jelenlegi fázisban az épület szerkezetének megerősítését végzik el, és kialakítják a tetőtérbe tervezett helyiségeket. A további munkálatoknak a későbbiekben fognak neki.
Gyergyószentmiklós lakosságának nagy része csak annyit érzékelt a szombaton megszervezett autómentes napból, hogy délután mintegy száz biciklis kerékpározott végig a város fontosabb útjain, biciklicsengőiket megszólaltatva hívva fel a figyelmet az egészséges életmód jelentőségére.
Ősszel és tavasszal rengeteg kellemetlenség adódik abból, hogy a város szélére hajtott állatok magánterületeken tanyáznak, kárt okozva. A problémák kivédéséért a gyergyószentmiklósi képviselő-testület legeltetési szabályzatban határozta meg a pásztorok jogait, kötelességeit.
Regionális gyakorlatot tartottak a Vargyas-szorosban marosi és bihari társaik részvételével a Hargita megyei – köztük a gyergyói – barlangi mentők. A mentés színlelése közben valóságos baleset is történt.
Még idén felszerelhetik azt a kamerarendszert, amely Gyergyószentmiklós közterületeinek megfigyelését szolgálja, a közbiztonság javításának érdekében. Alapfokon megnyerte az összes olyan pert a város, amelyet az E-Star indított ellene. Ezekről tájékoztatta a képviselőket a polgármester.
A gyergyói fiatalok az ötleteik megvalósítása szempontjából szükségesebbnek tartják a példákat, szakmai kapcsolatokat, gyakorlati tudást, mint a pénzt vagy az infrastruktúrát – derült ki az első IfiCafén, ahol az ifjak találkoztak, ismerkedtek, beszélgettek, ötleteltek.