Hirdetés
Hirdetés

Gyergyói Diákkonferencia: a nemzetköziség hozadékáról is beszéltek

Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk – számolt be Dániel Botond a negyedik, immár nemzetközi szintű Gyergyói Diákkonferencia munkálatairól, amit a hétvégén tartottak. A szervező, az Erőforrásközpont vezetője az esemény hozadékáról, a tapasztalatokról is beszélt, nem titkolva, hogy a gyergyószéki intézményvezetők jelenlétét hiányolta.

Baricz-Tamás Imola

2018. szeptember 24., 22:182018. szeptember 24., 22:18

2018. szeptember 24., 22:232018. szeptember 24., 22:23

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont eddigi legrangosabb diákkonferenciáján tizenöt diák-előadót, és az egri egyetem több tanárát hallgathattak meg az érdeklődők. A Szent István plébánián tartott hétvégi rendezvényen újdonságokban, visszajelzésekben nem volt hiány.

Változatos témák

„Idén három plenáris előadás és 15 diákelőadás szerepelt a programban. Ezeket három szekcióban mutatták be a résztvevő gyergyói egyetemisták. A legnépesebb a történelem és nemzetközi kapcsolatok szekció és a társadalom- és gazdaságtudományok szekció volt, de idén újra megszerveztük a műszaki- és természettudományi szekciókat is.

Idézet
Az előadók leginkább már megvédett egyetemi szakdolgozataikat, mesteri dolgozataikat, esetleg nyertes tudományos diákköri dolgozataikat mutatták be. A legtöbb kutatásalapú munka volt, ezeknek a kutatásoknak a céljait, módszertanát és eredményeit ismerhettük meg

– fejtette ki Daniel Botond.

Hirdetés

A választott témákról elmondta, nagyon változatosak voltak, a vallási turizmustól kezdve különböző európai politikai folyamatok vizsgálatán át (pl. Skócia és Anglia viszonya, az európai parlamenti képviselők tevékenysége), a testvérvárosi kapcsolatok elemzésééig. „A konferencián megismerhettünk egy olyan applikációt is, amely az autóvezetést támogató radar teljesítményét ellenőrzi, vagy megtudhattuk, hogyan lehetne az általános valószínűségszámítás mellett a geometriai valószínűséget is tanítani az általános iskolás matematikaoktatás keretében. Végül

Idézet
a Gyergyói-medence vadállományának helyzetéről is képet kaptunk a nagyvad-trófeákat vizsgáló kutatáson keresztül.
Galéria

„Sok újat tanulhatunk”

Az egri Eszterházy Károly Egyetemről is érkeztek előadók, ugyanis az Erőforrásközpont évek óta partneri szerződésben áll a magyarországi tanintézménnyel. „Az egri tanárok előadásaiból nagyon sok újat tanulhattunk. A nemzetköziségnek ez az egyik legnagyobb hozadéka, hogy sikeres programokat és olyan módszereket ismerhetünk meg, amelyek nálunk kevésbé elterjedtek. Hadnagy József előadásában egy folyamatban lévő közösségfejlesztési programot mutatott be, amely Egerben egy hátrányos helyzetű családok által lakott településrészen valósul meg. A program kutatással, fórumokkal indult, majd egy helyi kezdeményezőcsoport alakult, közösségi akciók indultak be, amelybe bekapcsolódott a polgárőrség, az önkormányzat, és a közösség eljutott egy olyan szintre, amikor aktívan tesz önmagáért, változtak a közösségi viszonyok, lakhatóbbá tették környezetüket, rendezvényeket szerveztek. Az egri egyetem tanára Szilágyi István pedig azt mutatta be, hogyan használják a relaxációs módszere” – számolt be Dániel Botond.

Újdonságokkal, magasabb részvétellel

„A diákkonferenciát mindenképp sikeresnek értékelem. Volt néhány fontos újdonság az idén: sikerült egy előadástechnika-képzést szervezzünk az előadóknak,

Idézet
nemzetközivé vált a konferencia, megerősödött a legfiatalabb, műszaki- és természettudományi szekciónk, több előadó jelentkezett idén, mint az előző években, és a részvétel is magasabb volt,

folyamatosan 30-35 személy tartózkodott a teremben. Ugyanakkor idén is jelen voltak a hallgatóság soraiban is egyetemi oktatók, fiatal szakemberek, akik különböző szakterületeken doktorálnak, vagy fokozatszerzés előtt állnak. Az ő visszajelzéseik sokat segítettek az előadásokat tartó egyetemistáknak” – értékelte a negyedik diákkonferenciát Dániel Botond.

Galéria

Nem éltek a lehetőséggel

Nemcsak diákoknak szólt a Gyergyói Diákkonferencia; mindenki előtt nyitott volt, hiszen egyik célja, hogy a közösség megismerje azokat a fiatalokat, akik jelenleg egyetemen tanulnak, illetve segít a fiatalok majdani hazatérésében azáltal, hogy lehetőséget teremt a találkozásra a különböző intézmények vezetőivel. A szervezőtől megtudtuk, a gyergyószéki intézményvezetők nem igazán éltek a lehetőséggel.

Idézet
Intézményvezetők idén sajnos kevesebben jöttek el, mint az előző években,

viszont jelen volt a Gyulafehérvári Caritas több munkatársa, különböző programok képviseletében (családsegítő szolgálat, otthoni gondozás), és a fiatal szakemberek közül két iskolai nevelési tanácsadó” – részletezte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés