Anyaországi támogatást vehettek át a székelyföldi polgárőrök

A polgárőrség – mint önkéntes alapon működő, a közbiztonság fenntartását célzó civil szerveződés – hungarikum: Magyarországon már hagyománya van, Székelyföldön viszont csupán az elmúlt néhány évben kezdődött meg az „építkezés”. Ezt karolta fel 2018-ban az anyaországi szakmai szervezet.

Huszonöt év, tizenöt dal, egy lemez

Könnyűzenei válogatást állítottak össze az elmúlt 25 évben készült gyergyószéki vonatkozású dalokból. A tizenöt dalt tartalmazó lemez mesterpéldányát szombaton mutatják be a Szent Miklós Napok részeként.

Huszonöt év, tizenöt dal, egy lemez
Huszonöt év, tizenöt dal, egy lemez
2018. december 07., péntek

Huszonöt év, tizenöt dal, egy lemez

2018. december 06., csütörtök

Hétvégén is Szent Miklós Napok

Pénteken délelőtt tíz órától dísztanácsüléssel folytatódnak a gyergyószentmiklósi városnapi programok.

Hétvégén is Szent Miklós Napok
Hétvégén is Szent Miklós Napok
2018. december 06., csütörtök

Hétvégén is Szent Miklós Napok

2018. december 06., csütörtök

Szent Miklós-búcsúünnep Gyergyóban

A nagy elődök – Szent Miklós, Fogarasy Mihály, Szent István – példáját követve újjá kell építeni a családot, meg kell erősíteni a hűséget, és ha tágabb hazát szeretnénk, felfelé kell építkezni – erre szólították a gyergyószentmiklósi búcsú résztvevőit.

Szent Miklós-búcsúünnep Gyergyóban
Szent Miklós-búcsúünnep Gyergyóban
2018. december 06., csütörtök

Szent Miklós-búcsúünnep Gyergyóban

2018. december 06., csütörtök

„Ugyanazt a nyelvet beszéli” az RMDSZ és az MPP

Először ült egy asztalhoz Mezei János, a Magyar Polgári Párt újdonsült elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

„Ugyanazt a nyelvet beszéli” az RMDSZ és az MPP
2018. december 05., szerda

Mintha a valódi Mikulást látták volna

Szent Miklós püspökkel találkozhattak a járókelők Gyergyószentmiklóson. „Voltak, akik szinte sírva jöttek, hogy ők mindig is hittek a Mikulásban, de most végképp meggyőződtek a létezéséről” – mondta megrendülten a pusztavámi férfi, akiben megjelenése folytán sokan a valódi Mikulást vélték felfedezni.

Mintha a valódi Mikulást látták volna
Mintha a valódi Mikulást látták volna
2018. december 05., szerda

Mintha a valódi Mikulást látták volna

2018. december 05., szerda

Felajánlotta jövedelme tizedét öt évre előre a svájci férfi, most pedig a gyergyóiakon a sor

„Nem volt példa a múltban, hogy a református közösség adományokat kérjen, viszont már sok helyre támogatóként csatlakozott. Ma nekünk van szükségünk segítségre, de ha holnap máshol lesz, mi is igyekszünk odaállni” – fogalmaz Mátyás István gyergyószentmiklósi lelkész.

Felajánlotta jövedelme tizedét öt évre előre a svájci férfi, most pedig a gyergyóiakon a sor
2018. december 05., szerda

Öt napon át ünnepel Gyergyószentmiklós

A hagyományos programok mellett újdonságokkal is várják a gyergyószékieket a Szent Miklós Napokra egészen vasárnapig. Az érdeklődők többek között koncerteken, disznótoros fesztiválon, sütemény- és  kocsonyamustrán vehetnek részt.

Öt napon át ünnepel Gyergyószentmiklós
2018. december 04., kedd

Csőtörések nehezítik meg a lakók életét

A tartós fagyok miatt egyre több a panasz az ivóvíz-szolgáltatásra Gyergyószentmiklóson, a városban több helyen is elszakadtak a vezetékek.

Csőtörések nehezítik meg a lakók életét
2018. december 03., hétfő

Valóban gyengébb gazdaságilag Gyergyószentmiklós, mint a térség községei?

Ha településfejlődésről esik szó a Gyergyói-medencében, többen a községeket emelik ki, elmarasztalva a térségközpontot, Gyergyószentmiklóst. Ezzel azonban nem feltétlenül értenek egyet az általunk megkérdezett polgármesterek.

Valóban gyengébb gazdaságilag Gyergyószentmiklós, mint a térség községei?
2018. december 02., vasárnap

Daganatos betegek támogatói csoportja – ahol arról is lehet beszélni, amiről otthon nehéz

A kapcsolatoknak gyógyító erejük van, ezért is érdemes kilépniük az elszigeteltségből a daganatos betegeknek – vallja Kedves Rita és András Ildikó, akik daganatos betegeket támogató csoportot hoztak létre Gyergyószentmiklóson.

Daganatos betegek támogatói csoportja – ahol arról is lehet beszélni, amiről otthon nehéz
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom
Megnyitás

Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom

Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.

2018. november 29., csütörtök

Vándorbölcsőben ringathatják az újszülötteket Gyergyószéken

Gyergyószéken is igényelhetnek bölcsőket azok a családok, amelyek decemberben, januárban bővülnek újabb taggal. A Vándorbölcső program által öt-tíz bölcsőt ajánlanak fel gyergyószentmiklósi és környékbeli várandós kismamáknak.

Vándorbölcsőben ringathatják az újszülötteket Gyergyószéken
2018. november 28., szerda

Gyergyószék több településén tartanak köztéri adventi gyertyagyújtást

Köztéri adventi gyertyagyújtással hangolódnak karácsonyra Gyergyószentmiklós mellett Szárhegyen, Remetén, Alfaluban és Csomafalván is. Lelkiekben is felkészülnek az ünnepekre.

Gyergyószék több településén tartanak köztéri adventi gyertyagyújtást
2018. november 28., szerda

Fellépőruhákkal, hangszerekkel gazdagodott a zenekar

Új fellépőruhákkal és hangszerekkel bővült a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar eszközkészlete, amelyeket próbával egybekötött sajtótájékoztatón mutattak be.

Fellépőruhákkal, hangszerekkel gazdagodott a zenekar
2018. november 27., kedd

Most épp eladták, de amúgy visszavásárolnák a gyergyószentmiklósi közüzem épületét

A közüzem működtetését illetően tizenkét éves vergődési folyamat végén van Gyergyószentmiklós város. Gyergyói jogi személy vásárolta meg a Gábor Áron utcai ingatlant, de nem áll le semmilyen közszolgáltatás – jelentette be Gyergyószentmiklós polgármestere.

Most épp eladták, de amúgy visszavásárolnák a gyergyószentmiklósi közüzem épületét
2018. november 27., kedd

Összetartó kisközösség szervez garázsvásárt Gyergyószentmiklóson

Egy gyergyószentmiklósi kisközösség ugyanis úgy működik, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ha kell, kalákázik, ha kell, együtt mulat vagy éppen jótékonykodik a gyergyószentmiklósi Csipetcsapat. Most a Garázsok vásárát szervezik.

Összetartó kisközösség szervez garázsvásárt Gyergyószentmiklóson
2018. november 27., kedd

Már csak pár nap maradt a szociális lakások igénylésére

November végéig lehet igénylést benyújtani Gyergyószentmiklóson a Kavicsbánya utcában lévő szociális tömbházban megüresedett lakásokra és az újonnan épült tömbház lakrészeire. A városháza ügyfélfogadójába várják az érintetteket.

Már csak pár nap maradt a szociális lakások igénylésére
2018. november 26., hétfő

Még lehet jelentkezni a Szent Miklós Napok versenyeire

Lejár a jelentkezési határidő november 28-án a gyergyószentmiklósi Szent Miklós napi seregszemlére, és közeleg a disznótoros főzőversenyre, illetve a forraltbor-készítő versenyre való benevezés határideje is.

Még lehet jelentkezni a Szent Miklós Napok versenyeire

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye