A székelyföldi térségben még kiaknázatlan kutatási területekről, illetve a helyi szakemberek Magyarországon való doktori képzéséről beszélgettünk dr. Kovách Imrével, a Debreceni Egyetem Poltikatudományi és Szociológiai intézetének vezetőjével.
Hozzáadott érték – Nők a közép-kelet-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, illetve Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Csíkszeredában.
Tompa-Bors Eszter csíkszeredai képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a Taploca utca 62. szám alatt, az Ilyés Dental székhelyén.
Szanaszét dobált cigarettavégek, szétszórt szemét képe fogadja egy-egy játszótéren a gyermekeket Csíkszeredában. A játszótéri elemek általában jó állapotban vannak, de a látvány sok helyen nem éppen szemet gyönyörködtető.
Számos orvosi műszert vásárol, illetve felújításokra, fejlesztésekre is beruház idén a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a megyei önkormányzat finanszírozása révén.
Szezonnyitó áldásra hívták a motorkerékpárosokat virágvasárnap a Tolvajos-tetőre. Ez volt az első, viszont hagyományt teremtenének ebből az Erdélyi Motorkerékpálosok.
A magyarországi Nagy Csaba tárogatóművész tart rendhagyó tanórákat áprilisban a Csíki-medence diákjainak a Rákóczi Tárogató Egyesület és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közös szervezésében.
A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara értesítése szerint április 8-án, szombaton és 9-én, vasárnap Arros Réka fogorvos látja el a fogászati sürgősségi ügyeletet Csíkszeredában.
Jogerősen pert veszített a Csíki Vadász- és Sporthorgász Egyesület Balázs Emese tulajdonossal szemben, így a horgászok az egyesület által kiállított engedéllyel nem horgászhatnak többé az Olt szécsenyi holtágánál.
Rendkívüli tanácsülést tartott Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete. Többek között elfogadták az éves költségvetés negyedévenkénti elosztását, illetve meghatározták a város közigazgatási területén található telkek minimális haszonbérleti díjait.
Több rendezvénnyel is tisztelegnek a magyar líra előtt Csíkszeredában a magyar költészet napja alkalmából. A szervezők szavalóversennyel, versnapi városköszöntővel és megzenésített versekkel várják az érdeklődőket.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
A Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) április 10-11. között tartják idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán.
Tavalyi tevékenységéről, illetve az idei tervekről is beszámolt a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás csütörtök esti közgyűlésén. Szó esett az elvesztett, községi utak felújítását célzó pályázatukról is.
Csíkszereda utcáin és közterületein folytatják a portalanítást, lomtalanítást Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának megbízásából a hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. munkatársai.
Korodi Attila RMDSZ-es képviselő és Tánczos Barna szenátor csütörtökön a csíksomlyói Szent István-otthonban tartott sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy hogyan sikerült törvénybe iktatni a szociális bentlakás fogalmát.
A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete 14 fogyatékkal élő számára nyújt munkalehetőséget a csíkszeredai védett műhelyében többek között a Még egy esély elnevezésű programjuk révén.
Fenntarthatatlan a csíkszeredai vasúti gyalogos aluljáró tisztasága – rendszeresen nyilvános illemhelynek használják valakik, a gyalogosok inkább a síneken kelnek át. A város, akárcsak pár éve, ismét igényelte a létesítmény ügykezelését. Új aluljárókra is szükség volna.