Három – egybeépített – ház porig égett, egy negyedik épület tetőzete pedig részben megsemmisült szombaton Büdösfürdőn. A tűzoltóknak köszönhető, hogy megmenekült a lángoktól a szomszédos paplak és a néhány méterre lévő templom. Egy tűzoltó megsérült.
Egyre gyakoribbak a falunapok mellett, esetleg helyett szervezett művelődési, helyi jellegzetességre épülő rendezvények a csíkszéki településeken. Elöljárókkal beszélgettünk arról, hogy ezek miben is különböznek egymástól.
Csíkszeredában a vizes sportoknak nincs több évtizedes hagyománya, sőt, mindössze négyéves múltra tekinthetünk vissza. 2013 áprilisában adták át a Csíki Csobbanó uszodát, ami lehetőséget adott arra is, hogy elindulhasson egy újabb versenysport.
A hétvégén Csíkszeredában András Ágota, míg Székelyudvarhelyen a Mátyus Dental Studio látja el a fogászati sürgősségi ügyeletet.
Teherautónak csapódott egy motorkerékpáros a 13A jelzésű országút Szentegyháza és Csíkszereda közötti szakaszán.
26. alkalommal szervez Csíkszeredában olaj- és hulladékgyűjtést szombaton a Zöld SzékelyFöld Egyesület.
A mellékelt fényképen Adrian Jean Andrei-nak, Hargita megye prefektusának, pontosabban a családjának használatában álló két autó látható, amint a csíkszeredai Temesvári sugárúton felfestett helyen, tehát tilosban parkolnak.
Harmadszor láttak medvét ezen a héten a Csíkszeredától „kőhajításnyira” fekvő Fitód bejáratánál. Két éjszakával ezelőtt egy kisebb vadállat tért be az egyik portára, majd csütörtökön felbukkant egy testesebb példány is. A helyiek aggódnak.
A csíkszeredai református templomban búcsúztak el szerettei, ismerősei és hívei csütörtök délután Hegyi István nyugalmazott református lelkipásztortól, akit ezután a Kalász lakótelepi temetőben helyeztek örök nyugalomra.
A csíki óvodásoknak, iskolásoknak adódott lehetőségük játékos formában megtapasztalni, hogy milyen lehet fogyatékkal élni. A Mindannyian mások vagyunk elnevezésű figyelemfelkeltő napot csütörtökön tartották a Vár téren.
Tíz lecke után a vidéki úszásprogramban részt vevő gyermekek mintegy nyolcvan százaléka már vízbiztos, hatvan százalékuk tud úszni, habár a program kezdete előtt többségük még uszodában sem járt. A gyermekek amellett, hogy élvezik a programot, nagyon elszántak is.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Az ügyintézés ugyan Csíkszeredába szólít, de valójában Székelyudvarhelyhez jobban kötődik mindenki, legalábbis ez derült ki az általunk megkérdezett udvarhelyszékiek véleményéből. Arról érdeklődtünk, milyen kép alakult ki a két városról az udvarhelyszéki falvak lakóiban.
Csíkszeredában a Zsögödi Nagy Imre utcában egyre nagyobb területre terjedt ki a felújítás, a felső szakaszon is dolgoznak – innen az esővizet végül a Brassói út irányába vezetik el. Az alsó szakaszon a szegélyek kialakítása történik.
Több újdonsággal várják a látogatókat a 27. Csík-Expóra, amelyet ezúttal a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában szerveznek meg. A fogyasztási cikkek nemzetközi vásárán több helyi és magyarországi cég képviselteti majd magát.
Befejeződött a Szülőföldön magyarul támogatási program igénylőinek számítógépes adatbevitele, következik a hiánypótlási felszólítások kiküldése. Közel 150 ezer támogatási igénylés érkezett be határidőre.
Tizenhatodik alkalommal szervezi meg az egyetemi diáknapokat a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Hallgatói Önkormányzata (HÖK) május 16. és 21. között.
A gyermek- és ifjúsági színházi találkozó jövő hétfőn kezdődik, az egyhetes program alatt 10 vendégtársulat, valamint a házigazda Csíki Játékszín előadásában 13 produkciót tekinthet meg a célközönség.
Egy kilencéves lányt a gyalogátjárón egy motorkerékpár, egy nyolcéves fiút pedig tiltott helyen történő átkelés közben egy autó gázolt el kedden Csíkszeredában.