A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara három évvel ezelőtt hozta létre a Maximus hallgatói díjat, amellyel a legkiemelkedőbb tudományos munkákat ismerik el.
Várhatóan ősztől folytatódhat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház C épületének felújítása, miután június 15-én Hargita Megye Tanácsa kiírta a közbeszerzést a terv aktualizálására. A kórházmenedzser szerint már jövőre kész lehet a beruházás.
Több csíkszeredai utcában aszfaltoznak, járdákat készítenek, javítanak, parkolókat alakítanak ki a nyári útkarbantartás keretében. A munkálatokra ebben az évben áfástól több mint 3 millió lejt fordít a város.
Rodics Gergely 2009-ben vásárolt egy telket Csíkdelnén, rajta házzal és csűrrel. A csűrbe egy tejfeldolgozót szerettek volna berendezni, aztán végül más lett az irány: az épület egyik részéből vendégház, a másikból pedig közösségi tér lett.
Nem marad el idénről a csíkszeredai vasútállomás peronjainak megemelése – erre tett határozott ígéretet a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának vezetője. Elmondása szerint pár héten belül a munka elkezdődik.
A Közúti Szállítást Ellenőrző Állami Felügyelőség (ISCTR) ellenőrzései nyomán egyes busztársaságok arra kényszerültek, hogy figyelmeztessék a csíkszeredai utasaikat: ezentúl nem állhatnak meg a Nagyrét utcai Kaufland nagyáruház közelében.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság különleges egységei lövészeti és bevetési gyakorlatot szerveznek a héten Csíkszeredában.
Egy elpusztult gólyafióka bomlásnak indult teteme eltávolításához kért segítséget egy csíkcsicsói férfi. A madár a villanyoszlopon lévő fészek szélén lógva maradt, megközelítéséhez és eltávolításához szakemberekre volt szükség.
A Csíkszeredai Bíróság nem illetékes döntést hozni a helyi városháza homlokzatán levő székely- és városzászlók eltávolítása kapcsán, ezért határozatuk alapján a végrehajtás elleni óvás tárgyalását a Hargita Megyei Törvényszéknek adták át.
Gálaműsorral búcsúztatta tizennyolcadik évadját a Csíki Játékszín társulata vasárnap. Az est folyamán – a hagyomány szerint – különböző díjakat is kiosztottak a színház dolgozói között.
Csíkszeredában az egyik legismertebb küzdősport, a cselgáncs mellett számos más harcművészeti ágazat oktatása zajlik. A városban is fellelhetünk néhányat a többnyire a keleti kultúrából származó küzdősportok széles skálájából, de Thaiföldről eredő küzdősportokat is oktatnak.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara értesítése szerint a hétvégén Csíkszeredában Incze Adrien, míg Székelyudvarhelyen a Fogklinika rendelőjében látják el a sürgősségi eseteket.
Tizenegy bemutató, több mint 51 ezer néző, 213 előadás. Parászka Miklóssal, a Csíki Játékszín igazgatójával beszélgettünk az elmúlt színházi évadról, valamint arról, hogy miért marad távol a társulat a kisvárdai fesztiválról és mikorra várható igazgatóváltás a csíki teátrumn
Ellenőrzésre állítottak meg a rendőrök egy férfit, aki autójával kanyarogva közlekedett a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában csütörtökön éjfél előtt.
Jövő hónap első hetében iratkozhatnak be a nyolcadik osztályt végzett tanulók a hároméves szakiskolai oktatásba. Összegyűjtöttük, hogy Csíkszéken milyen tagozatokra jelentkezhetnek az iskolások.
A napokban öntik meg a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete csíkszeredai székhelyének alapját, de ahhoz, hogy az Összefogás Háza teljesen „kinőjön a földből”, még további 70 ezer euróra van szükség.
Egy fiatal család két tagja sérült meg csütörtök délután egy Csíkszereda melletti közúti balesetben, miután körültekintés nélkül kitért autójuk elé járművével egy bukaresti sofőr.
Változó, hogy hogyan viszonyulnak a csíkszeredaiak a tömbházak előtti padokhoz vagy azok hiányához. Van ahol felszámolták, mert éjszaka ott zajongtak a fiatalok, illetve alkoholt fogyasztottak a hajléktalanok.