Meglehetősen kevesen szoktak részt venni a csíkszeredai lakószövetségek közgyűlésein, amelyeket rendszerint meg kell ismételni, hogy határozatképesek legyenek. Ennek eredménye, hogy az összes lakót érintő ügyekben is kevés számú résztvevő hoz döntéseket.
Hetedik éve, hogy a Csíki Anyák Egyesülete májusban közel egyhetes rendezvénysorozattal ünnepli az anyaságot, tartalmas programokat kínálva az egész családnak. A május 8-13. között zajló Édesanyák Hete központi helyszíne a megyeháza márványterme.
Telefonkönyvformában is kiadják nemsokára a csíkszéki vállalkozások, vállalkozók, intézmények, boltok, üzletek telefonos elérhetőségeit.
Mostantól a magyar személyazonosító igazolvány is igényelhető Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Az okmány kiállítása minden esetben ingyenes.
A Székelyföldön előforduló négyfajta kullancs közül kettő hordozója annak a baktériumnak, amely a Lyme-kórt okozza. A nehezen diagnosztizálható betegség tünetei teljesen felborítják a betegek életét – osztotta meg tapasztalatait egy olyan székelyföldi anyuka, akinek mindkét gyereke átesett a kóron.
Rokonokra bízott gyermekek, személyi iratok hiánya, alacsony iskolai végzettség, ebből kifolyólag munkanélküliség – többek között ezek azok a problémák, amelyekkel gyakran szembesülnek Hargita Megye Tanácsának szakfelügyelői, mediátorai a megyei cigány közösségekben.
Bútorlapszabó gépet vásárolt tanműhelyébe a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola a napokban. A több mint hatmillió forintot érő készüléket a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott nyertes pályázata révén vehette meg a tanintézet.
Problémájával bárki közvetlenül a megyei közintézmények vezetőihez fordulhat a csíkszeredai megyeháza árkádjai alatt május 9-én, Európa napján, legyen az külföldi tanulmányokkal, egészségügyi kártyával, kataszterrel, pályázati programokkal vagy akár munkalehetőségekkel kapcsolatos kérdés.
A Hargita megyei mezőgazdasági intézmények vezetőivel, alkalmazottaival egyeztetett, illetve gazdálkodókkal is szóba állt Petre Daea mezőgazdasági miniszter vasárnap délelőtt rövid csíkszéki látogatása során.
Az Édesanyák hetét tartják május 8–13. között Csíkszeredában a Csíki Anyák Egyesületének szervezésében. Az esemény központi helyszíne a megyeháza márványterme.
Noha jogerős bírósági ítélet rendelkezik arról, hogy el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatalnak is otthont adó épületről, ez valójában nem ilyen egyszerű: a beavatkozás ugyanis engedélyköteles, és ezt a jóváhagyást a polgármesteri hivatalnak kell kérnie.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Középiskolások számára szervezett nyílt napokat szombaton a fémiparban érdekelt németországi Engmatec Kft. csíkszeredai székhelye. A diákoknak bemutatták a céget, működés közben tekinthették meg a munkagépeket, és álláslehetőségekről is szó esett.
Hetedik alkalommal szervezte meg Csíkszentdomokos önkormányzata és a Felcsík Kistérségi Társulás, illetve társszervezőként a gyergyószentmiklósi Krigel Sport Klub a Csíkszentdomokosi Lovasnapot, vasárnap.
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni.
Már csak alig több mint egy hét van hátra az egységes mezőgazdasági támogatáskérelmek leadásának határidejéig. Eddig mintegy 21 ezer gazda kereste fel a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséget, így közel ötezer gazdát várnak még.
A pedagógusok többsége lemaradottnak érzi magát diákjaival szemben a digitális technológiák használata terén. Felvetődik a kérdés, hogy az oktatók miként felelhetnek meg a mai kor és iskolások által támasztott modern követelményeknek a közoktatási rendszerben.
Csíkszeredában Damó Erzsébet, míg Székelyudvarhelyen Márton Kinga látja el a hétvégén a fogászati sürgősségi ügyeletet.
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben lévő magyar híveivel. Az erre vonatkozó meghívót jövő héten küldik el Rómába.