A fővárosi tömbházban tavaly történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be kártérítési igényt sértett félként, és a nyomozók 55 millió euróig zárlatot rendeltek el a gyanúsítottak és az érintett cégek vagyonára.
Néhány százan gyűltek össze vasárnap este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan melletti szimpátiatüntetésen.
Tüntetést szervez az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) november 12-én, szerdán 10 órakor a bukaresti kormánypalota előtti téren, amelyet felvonulás követ a parlament melletti Alkotmány térig.
Hatósági fellépést vár a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet, miután a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének versét énekelték el a múlt héten átadott román Nemzeti Székesegyházban.
Tiltakozó levelet intézett Ilie Bolojan miniszterelnökhöz és Cătălin Predoiu belügyminiszterhez több civil szervezet, miután a csendőrség megbírságolta a bukaresti Colectiv-megemlékezés egyik szervezőjét.
Felvonulást szerveztek Bukarestben a Colectiv-tűzben 10 évvel ezelőtt elhunyt áldozatok emlékére, csütörtök este.
Katasztrófát okozó gondatlan rongálás miatt büntetőeljárást indított az ügyészség a bukaresti tömbházrobbanás ügyében a Distrigaz gázszolgáltató ellen.
Az ügyészek vádemelés nélkül lezárták a nyomozást annak a fogorvosnak az ügyében, akiről korábban azt gyanították, hogy jogosítvány nélkül és drogos állapotban vezetve neki akart hajtani a bukaresti orosz nagykövetség bejárati kapujának.
Négy férfit vett őrizetbe a rendőrség a fővárosban a 6. kerületi vasárnapi lövöldözés ügyében.
Felszentelték vasárnap a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának számító, 15 év alatt felépített bukaresti Nemzeti Székesegyház mozaik szentképeit, és megnyitották a katedrálist a hívők előtt.
Az egészségügyi minisztérium péntek este közölte, hogy a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő kórházi osztályán végzett átfogó ellenőrzések során számos hiányosságot találtak.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Lemondásra szólította fel hétfőn este a Salrom vállalat vezérigazgatóját a parajdi helyzetről tartott parlamenti meghallgatások után a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, a környezetvédelmi bizottságot vezető Diana Buzoianu.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
Visszatér Budapestre, illetve Bukarestbe is a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját.
Egy épület tetejéről levált jégdarab zuhant kedden Bukarest egyik elővárosában egy 36 éves nőre, aki a helyszínen életét vesztette.
Könnygázt vetettek be hétfőn a csendőrök a kormánypalota előtti téren zajló, engedély nélküli tüntetés résztvevői ellen, akik áttörték a biztonsági kordont, petárdákat és füstbombákat dobáltak.
Folytatják a nyomozást annak a halálos gázolásnak az ügyében, amelyet egy 17 éves fiatal követett el vasárnap este a bukaresti Pantelimon park parkolójában. Kórházi információk szerint stabil az állapota annak a kislánynak, aki túlélte a balesetet.
Tizenhét éves fiatalember gázolt halálra egy kilencéves gyermeket vasárnap este Bukarestben, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrség megtalálta és előállította a tettest, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.