Szöcskéket számláltak a szakemberek, a gazdák azt fejtegették, hogy mennyi kár keletkezhetett volna, az önkormányzatok pedig figyelték a helyzetet, kell-e újra permetezni. Szárhegyen volt szükség beavatkozásra új szerrel, jó eredménnyel.
A Gubcsi Lajos író és Györfi Sándor szobrászművész által alapított Zrínyi Ilona-díjat kapott Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, Budapesten, a Magyar Művészetért Alapítvány székhelyén.
Íjakkal és nyilakkal büntetik az árulkodó kakast – ez a fő motívuma a hétvégi Kakasvész elnevezésű örömíjászversenynek, amelyet Nyárádszentsimonban tartanak a Marosszéki Íjász Egyesület, valamint a Nyárádszentsimoni Harangláb Kulturális Egyesület közös szervezésében.
Az már biztos, hogy a Törökországból induló és érkező június 11-re betervezett charterjáratok, de még a június 16-ra betervezett dortmundi járat sem fog a marosvásárhelyi Transilvania reptérre érkezni, sem innen indulni.
Kettős könyvbemutatót tartottak Etéden. Az eseményt a település egykori lakója, a Gyalu bácsinak becézett Gelu Păteanu születésének 93. évfordulójára időzítették, rá emlékeztek román Toldi-fordításának megkésett kiadásával és a róla íródott könyvvel.
Korszerű, jól felszerelt, a helyi igényeket kielégítő kultúrotthont használhatnak rövidesen a madéfalviak, hiszen az utolsó tennivalókat végzik a létesítmény felújításából. Az épületet, habár korábban elkészül, az idei Madéfalvi Hagymafesztivál alkalmával avatják fel.
Csökkent a szöcskék száma Kápolnásfalu környékén, a gazdák örülnek, hogy a segélykérés és az azonnali beavatkozás helyett a néhány napos kivárás mellett döntöttek. A veszteség mértéke elenyésző a rovarirtós permetezés következményéhez képest.
Kilencvennyolc év sem volt elég, hogy a magyarság feledje a trianoni traumát – fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén tartott hétfő délutáni megemlékezésen Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Ne az adófizetők pénzéből oldják meg a marosvásárhelyi ortodox templomokban a szentképek festését – adott hangot véleményének Radu Bălaș helyi tanácsos, de hiába, az egyházaknak szánt támogatásokat – a szentképfestési tervekkel együtt – megszavazta a képviselő-testület.
Immár nyolcadik éve ünnepelik Székelyudvarhelyen a nemzeti összetartozás napját: a Magyarország Parlamentje által szavatolt nemzeti ünnepre népes közönség gyűlt össze hétfőn délután a városközpontban.
A székelyudvarhelyi Bethlen-lakótelepi egyházközségek kórusai a nemzeti összetartozás napjának előestéjén az ének hangján, hittel és imával fordultak Istenhez, tőle kérve jövendőt megváltott erdélyi népének.

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Megnehezíti a nyolcadikosok képességvizsgájának szervezését, hogy azt idén a tanév utolsó hetében kell lebonyolítani. Az iratkozás hétfőn kezdődött, és június 8-ig tart, akkor lesz a nyolcadikosok évzárója.
Eldöntötte a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), hogy mire használják fel az év első négy hónapjában a közösségikártya-alapba összegyűlt több mint 17 ezer lejt.
Elindult a jelentkezés az idei Székely Vágtára, amit július 13–15. között tartanak a maksai Óriáspince-tetőn. A szervezők június 29-i határidővel olyan székely lovasok jelentkezését várják, akik bizonyítani szeretnék, hogy nyeregbe termettek.
Két személy életét vesztette, tizenhárman pedig megsérültek egy közúti balesetben hétfőn Csíkszentkirály közelében. Az E578-as jelzésű európai úton egy személyautó és egy kisbusz ütközött össze, érvénybe léptették a vörös jelzésű riasztási fokozatot.
Hatvanhárom motorkerékpár dübörgött szombaton délután Gyergyószentmiklós és Maroshévíz között. Ez volt a Daimler M.C. – Gyergyó motorosklub harmadik jótékonysági gurulása, amelynek szervezéséhez ezúttal az Ugly Bears motoros baráti társaság is csatlakozott.
A radnóti halastavakon úszkálnak azok a hattyúk, amelyeket a Milvus szakemberei mentettek meg. Mint Pap Tamás, a madárvédő egyesület elnöke lapunknak elmondta, azért választották a radnóti tavakat, mert közel vannak, és így továbbra is megfigyelés alatt tudják tartani a madarakat.
Szűk két hét múlva véget ér a 2017-18-as tanév, a nyári vakációban sokan igyekeznek tematikus táborokba, kirándulásokra küldeni a gyereket, ki-ki anyagi lehetősége, illetve igénye szerint. Lehetőség ugyanis van, csak a szülők pénztárcája és szándéka szabhat határt a táborozásnak.