Nagy volt a versengés Marosvásárhely magyar gimnáziumi osztályaiért

A nyolcadik osztályt végzett diákok az elmúlt napokban iratkozhattak be azokba a tanintézetekbe, amelyekbe a képességvizsga eredményük és a tanulmányi átlaguk alapján felvételt nyertek.

Megelevenített üvegablakok, testet öltött festmények a Kultúrpalotában

A Kultúrpalota előcsarnokában néhány játék bemutatójával kezdődött a hétfőn véget ért kurzus ismertetése. Albert Mária, illetve Neudold Júlia foglalta össze, mit is jelentett a 3Layers of Telling a Story Erasmus+ Tempus projekt.

Megelevenített üvegablakok, testet öltött festmények a Kultúrpalotában
2017. július 17., hétfő

Közúti balesetben veszett oda hét sertés

Sertéseket szállító kisteherautó borult fel vasárnap délelőtt a nagyernyei tó közelében.

Közúti balesetben veszett oda hét sertés
2017. július 17., hétfő

Több mint 19 ezer üzleti tervet nyújtottak be a Start-Up Nation programba

Több mint 19 ezer üzleti tervet – ezek 70 százalékát az utolsó öt nap alatt – nyújtottak be a romániai Start-Up Nation programba. A következő kiírást 2018-ban tartják – írja az Agerpres hírügynökség.

Több mint 19 ezer üzleti tervet nyújtottak be a Start-Up Nation programba
2017. július 17., hétfő

Irányvonalak, melyek mentén nagyra nőhet Marosvásárhely

Marosvásárhely volt már potenciálisan a sport és a szabadidős kikapcsolódás városa, felmerült, hogy az IT-szektor erősítésével amolyan erdélyi Szilícium-völgyként jelenítse meg magát, okos- és fenntartható város víziója is létezik, és egy lehetséges fejlesztési irány az egészségügy is.

Irányvonalak, melyek mentén nagyra nőhet Marosvásárhely
2017. július 17., hétfő

Világjáró képzőművészek alkotnak Gyergyószárhegyen

Három földrész kilenc országának huszonhárom művésze vesz részt az egyhónapos, három országot érintő természetművészeti vándorszimpóziumon. Ennek az eseménysorozatnak egyik helyszíne Gyergyószárhegy. A Globan Nomadic Art-projektbe mi is betekintést nyertünk.

Világjáró képzőművészek alkotnak Gyergyószárhegyen
2017. július 17., hétfő

Vadásztrófeák és egymással összecsapó harcosok a szentegyházi városnapokon

Hétvégén tartották szentegyházi városnapok huszadik kiadását, amit többek között vadásztrófea-kiállítás, kulturális programok és koncertek színesítettek. A háromnapos rendezvénysorozat vasárnap a Beatrice koncertjével zárult. Életképeket mutatunk.

Vadásztrófeák és egymással összecsapó harcosok a szentegyházi városnapokon
2017. július 17., hétfő

Szakiskolakampány, de kinek?

Noha a meghirdetett helyek több mint fele idén is betelt az első beiratkozási szakasz során a Hargita megyei szakiskolákban, nem tapasztalható létszámbeli növekedés az elmúlt évek hasonló adataihoz képest. Pedig egy ideje szinte minden politikus és szakmai kör a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta.

Szakiskolakampány, de kinek?
Szakiskolakampány, de kinek?
2017. július 17., hétfő

Szakiskolakampány, de kinek?

2017. július 17., hétfő

Focipálya van Csíkszentimrén, de lesz-e csapat?

A 2015-ben felújított, szabványméretű csíkszentimrei focipályát tavaly óta használhatják a futballkedvelők. A településnek jelenleg nincs ugyan felnőtt amatőr focicsapata, de mint a helyiektől megtudtuk, így is van aki a bőrt rúgja az önkormányzat által karbantartott létesítménynél.

Focipálya van Csíkszentimrén, de lesz-e csapat?
2017. július 17., hétfő

Elhalasztott Strandfest

A meglehetősen hűvös és esős időjárás nem kedvezett a hétvégére tervezett zsögödi Strandfest programjainak lebonyolítására.

Elhalasztott Strandfest
Elhalasztott Strandfest
2017. július 17., hétfő

Elhalasztott Strandfest

2017. július 17., hétfő

Meghozták a kamerákat Hargita megyébe is

Kiszállították a sofőrvizsgák gyakorlati részének rögzítésére alkalmas eszközöket Hargita megyébe. Július elsejétől lépett érvénybe a közlekedési törvénykönyv azon módosítása, amely szerint hang- és videofelvétel kell készüljön a sofőrvizsgák gyakorlati próbájáról.

Meghozták a kamerákat Hargita megyébe is
Tavaszi rizottó | Falaton túl
Megnyitás

Tavaszi rizottó | Falaton túl

A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.

2017. július 17., hétfő

Az alapot is ki kellett javítani a székelyudvarhelyi Hunyadi János utcában

Sok időbe telt a kivitelezés, de a székelyudvarhelyi városvezetés bízik benne, hogy tartós lesz a Hunyadi János utca új burkolata: a karbantartási munkálat a tervezettnél jóval hosszabbra nyúlt, sok bosszúságot okozva az autóvezetőknek és az ott lakóknak egyaránt.

Az alapot is ki kellett javítani a székelyudvarhelyi Hunyadi János utcában
2017. július 16., vasárnap

A régizene mindig képes megújulni

Számos szép zenei élményt kínált kilenc napon keresztül a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely vasárnap este az olaszországi La Rossignol koncertjével és reneszánsz táncházzal zárult.

A régizene mindig képes megújulni
A régizene mindig képes megújulni
2017. július 16., vasárnap

A régizene mindig képes megújulni

2017. július 16., vasárnap

Lenyűgözte a gyergyószentmiklósiakat a világbajnok-rekorder íjász

Lobogót tűzött ki egy mindössze harminccentis, földbe szúrt zászlórúdra, majd kétszáz méterre távolodott el tőle. Szélben és esőben centikre közelítették meg nyílvesszői a célpontot. A farkasbőrt viselő, rókaprémsüveges Mónus József íjász világbajnok a gyergyóiakat bűvölte el vasárnap.

Lenyűgözte a gyergyószentmiklósiakat a világbajnok-rekorder íjász
2017. július 16., vasárnap

A vihar nyomait próbálta eltakarítani, leesett egy fáról a székelyudvarhelyi kórház karbantartója

Leesett egy fáról és megsérült a székelyudvarhelyi kórház karbantartója, miközben a múlt heti vihar által ledöntött fákat próbálta eltakarítani a a kórház udvaráról. A kórházigazgató szerint a férfi munkaidején kívül dolgozott, amikor a baleset történt.

A vihar nyomait próbálta eltakarítani, leesett egy fáról a székelyudvarhelyi kórház karbantartója
2017. július 16., vasárnap

Kinek a felelőssége, hogy az utcákon sétálnak a medvék?

A vadkárok témájában szerveztek szakmai kerekasztalt pénteken Csíkszeredában, a találkozó központi témái főleg a medvék által okozott problémák köré épültek. Szó esett többek között a vadgazdálkodásról, a kilövési kvótáról.

Kinek a felelőssége, hogy az utcákon sétálnak a medvék?
2017. július 16., vasárnap

Amíg tart a vakáció, megújulnak az iskolák

Néhány marosvásárhelyi tanintézetben már elkezdődtek a felújítási munkálatok, a többiben ezután fognak neki. A megyeközpontban összesen 8 millió lejt fordítanak erre a célra.

Amíg tart a vakáció, megújulnak az iskolák
2017. július 16., vasárnap

Kürtőskalácsot sütöttek és faluünnepet ültek Csíkdánfalván

A dánfalvi falunapokat és kürtőskalács-fesztivált egyesítette a hétvégi Csíkdánfalvi Gasztro-kulturális Napok elnevezésű kétnapos rendezvény. Szombaton kedvezett az időjárás, de a vasárnapi hideg eső sem riasztotta el az érdeklődőket.

Kürtőskalácsot sütöttek és faluünnepet ültek Csíkdánfalván

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye