Százezrek gyűltek össze szombaton délelőtt a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi zarándoklatra. A helyszínre vezető csíkszeredai Szék utcán szombat reggel tömött sorokban haladtak a zarándokok a csíksomlyói kegytemplom felé, ahonnan aztán a hegynyeregbe kapaszkodtak fel.
Ha nem volt lehetősége idén eljutni a csíksomlyói búcsúra, otthonról is követheti a somlyói történéseket és a búcsús szentmisét.
A világ minden tájáról hozta utasait a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szombaton a három zarándokvonat. A Szűzanya iránti hála, a hit ereje, és az összetartozás, a lelki feltöltődés élménye vezette őket, sokan közülük évek óta visszajárnak.
A zarándokok közül sokan a meredek Jézus-hágót választják, hogy feljussanak a csíksomlyói nyeregbe – fotós kollégánk is velük tartott. Időközben az egyházi és világi méltóságokat körülvevő búcsúkordon is elindult a kegytemplomtól a Hármashalom-oltár irányába.
Kevesebb mint egy nappal szabadulása után fogdába került egy aknavásári férfi, miután Csíkszereda központjában szombatra virradóan kirabolt egy bukaresti nőt.
Pünkösd az egyház születésnapja és egyik legnagyobb ünnepe. A Szentlélek eljövetelének ünnepe bővelkedik népszokásokban.
Már kora hajnalban elindultak a gyalogos zarándokok a Gyimesekből, Felcsíkról és Alcsíkról Csíksomlyóra. Fotósaink kora reggel már talpon voltak és megörökítették a Csíksomlyói búcsúba keresztalják alatt igyekvő zarándokokat.
A hagyományokhoz híven idén is a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnázium négy végzős diákja hordozza majd szombaton a pünkösdi ünnepi jelképeit: a labarumot és a kisbazilika-jelvényt a csíksomlyói nyeregbe a búcsús menet élén.
A csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor házfőnöke lesz. A zarándoklat pénteken este szentmisével kezdődik.
Hagyománnyá vált, hogy a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkező zarándokok egy része a Gyimesekbe is ellátogat. Idén csak egy zarándokvonat érkezik az egykori vasúti határállomásra. A gyimesi pünkösdi ünnepsége többsége Kontumácon zajlik.
Székelyföldre tart az Össznemzeti Zarándokvonat, amely a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényeket egyesíti. A vonaton utazik fotóriporterünk, Barabás Ákos. Kolozsváron szállt fel, és folyamatosan dokumentálja az utazást.

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja. A szövetség elnökét kérdeztük az energiaválság és a bukaresti koalíciós feszültségek várható kimeneteléről is.
Magyarországi zarándokot támadt meg a medve a Szent Anna-tónál pénteken, az áldozatot Csíkszentmihály polgármestere vitte be a kórházba. Amíg a turistát ellátták, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és a polgármester Facebookon jelentkezett be, elmesélni a történteket.
Egyelőre csak keveset mozoghat és akkor is kerekes szék vagy mankók segítségével, de gipszelt lábbal is végzi az előírt gyógytornagyakorlatokat, hogy gyorsabb, biztosabb legyen a felépülés. A gyergyószentmiklósi Neuhárdt Anitának a müncheni Schön klinikán műtötték beteg lábát.
A pincétől a padlásig – ez a címe annak a kiállításnak, amely péntek 18 órától lesz látható a nagyközönség számára a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.
1999-ben tették meg először lóháton a gyergyószentmiklósi Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület huszárjai a Csíksomlyóra vezető utat, és azóta egy év sem maradt ki, mindig ott vannak a pünkösdi búcsúban, azaz huszadszor lovagolnak. Idén sem lehet másként.
Mi a zarándokút? Tisztulás, töltekezés emberségünkben, kereszténységünkben és magyarságunkban, hogy megtaláljuk az igazat, a szépet és a jót, életünknek súlyát és értelmét – hangzott el pénteken a gyalogos zarándoklatot indító szentmisén.
Idén 14-ik alkalommal szerveznek pünkösdi Role koncertet Csíkszeredában. Emellett a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Csíki Játékszín előadásaira is várják az érdeklődőket.
A felhalmozódott adósságok, a rendszer elavultsága és a költséges javítások, valamint a fűrészmoszt drágulása is hozzájárult a szentegyházi településvezetés döntéséhez, miszerint tizenöt év üzemeltetés után végleg leállítják a kazánt.