
Archív
Felelevenítik, illetve továbbviszik a farsangi mulatságok, farsangtemetés hagyományát ezekben a napokban Gyergyószék több településén is.
2019. február 28., 15:132019. február 28., 15:13
Az események sorában az első a remetei Fráter György iskola tanulóinak farsangolása. Péntek délelőtt az iskolások a szülőkkel együtt farsangi fánkot, csörögét sütnek, és más kézműves foglalkozásokon vesznek részt. Majd egy órakor a maskarába öltözött gyermekek farsangi menete tesz egy kört a faluban, visszatérve az iskolaudvaron megtörténik a szalmabábú-égetés, siratással, rigmusokkal, zenével, tánccal fűszerezve.
Gyergyószentmiklóson péntek este hat órától jelmezes táncházba várják a gyerekeket a művelődési ház stúdiótermébe, majd 20 órától ugyanitt a felnőtteknek szerveznek farsangi táncházat. Vasárnap pedig a Népművészeti Alkotóház udvarán tartják a hagyományos farsangtemető ceremóniát. A Szent Miklós templomban tartandó szentmisét követően vonulnak fel az alkotóház udvarára, ahol déli 12 órakor a Batthyány Ignác Szakközépiskola diákjai mutatják be a Cibere vajda és Konc király, a böjt és a farsang jelképes párviadalát színre hozó dramatikus játékot.
Természetesen idén sem szakadhat meg a sor: vasárnap 14 órakor a felszegi Csibi Andor Általános Iskolánál gyülekeznek helyi hagyományőrző csoport tagjai, akik erre az alkalommal maskarásokká válnak, törökökké, kutyafogókká és más alakokká alakulnak át. Levonulva a központba a művelődési házhoz, tűzre vetik a telet szimbolizáló bábut, ahol megtörténik a törökök tánca, hogy végül egy általános nagy táncos mulatság alakuljon ki.
Szárhegyen a farsang temetésével is elvárnak a napjáig: a böjt kezdete előtti utolsó napon, kedden történik meg az itt szokásos bőgőtemetés. A vásártéren 17 órakor indul a vidám ceremónia, ahová gyermekeket és felnőtteket egyaránt várnak. Tánccal zárul a farsang, 18 órától gyermektáncház lesz, majd 19 órától a felnőtteknek húzzák a zenészek a talpalávalót.
Archív
Fotó: Pethő Melánia
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.
A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
szóljon hozzá!