
Szakmai előadásokon képezhették magukat egészségügyi dolgozók a kétnapos rendezvényen
Fotó: Pinti Attila
Magyarországi mintára építenének ki alternatív védőnői hálózatot Hargita megyében, a hosszú távú cél ennek országos szintre emelése. A Hargita Megyei Kora Gyermekkori Programot hivatalosan a II. Konferencia a fejlődő gyermekért című, február 8–9. között tartott rendezvényen indították el.
2019. február 09., 17:562019. február 09., 17:56
Sógor Enikő, a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke a csíktaplocai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában megszervezett szakmai rendezvény megnyitóján elmondta, az a céljuk, hogy a meglévő asszisztensi struktúrába beilleszthető védőnői hálózatot alakítsanak ki.
A szakképzett védőnők ugyanis a kora gyermekkori esetleges rendellenességeket időben felismerhetik, a kezelés időben elkezdődhet, ugyanakkor sokat tehetnek a megelőzés érdekében is. Az a tapasztalat ugyanis, hogy sok gyermek 3 éves kora után, vagy csak iskoláskorban kerül a korai fejlesztő központokba, holott sokkal többet tehetnének 3 éves kor előtt a gyermekek fejlődéséért.
Sógor Enikő ugyanakkor arról is beszélt, hogy az alternatív védőnői hálózat kialakítása érdekében
képzést szerveznek egészségügyi asszisztenseknek;
elektronikus védőnői adatbázist hoznak létre és működtetnek;
bérkiegészítéssel, továbbá eszközök beszerzésével segítik a védőnők terepmunkáját.
A Hargita Megyei Kora Gyermekkori Program részeként nemcsak ezt a hálózatot építenek ki, hanem egy óvodai szűrőprogramot is lebonyolítanak.
– ismertette terveiket az egyesület elnöke.
A védőnők feladatai közé tartozik a várandóság és a gyermek születésének végigkövetése, a család egészségvédelme, a gyermekek fejlődési rendellenességeinek korai kiszűrése, a védőnői ellátás színtere pedig gyakorlatilag a család otthona. A gyermekek korai fejlesztését kitűző Hargita megyei programot a Magyar Kormány támogatja, védnöke pedig Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikai államtitkára, aki ugyan nem lehetett személyesen jelen a rendezvényen, üzenetét Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tolmácsolta.
A főkonzul kiemelte, azt kívánja, hogy a Hargita megyei és az egész székelyföldi magyar közösség javára, boldogulására szolgáljon ez a program. Mint fogalmazott,
Fotó: Pinti Attila
Biró László, a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi rendszer egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem fogja össze például a háziorvosi ellátást a szakorvosi, vagy kórházi ellátással. Holott fontos lenne egy intézményesített kapcsolatrendszer a két ellátásban, hogy követni lehessen egy adott gyermek kezelését, hogy „oda jusson, ahová kell”.
Szintén fontosnak tartja, és hasznos feladata lesz a védőnői hálózatnak a szülők posztnatális képzése a csecsemőgondozásról.
– jegyezte meg.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!