
A 2021-es év is rosszul kezdődik a 2020-as esztendő által kivéreztetett idegenforgalmi szektor számára. Archív
Fotó: Haáz Vince
A beígért támogatás helyett még inkább magára hagyja a járványhelyzet következményei miatt amúgy is gondokkal küszködő turisztikai szektort az állam azáltal, hogy idén nem biztosítanak üdülési utalványokat a közszférában dolgozók számára – vélik az ágazat képviselői, akik hatalmas bevételkiesésre számítanak idén. A megszorító intézkedés miatt a vendéglátóipari szektor képviselői országszerte tiltakozást tartanak kedden.
2021. február 16., 12:172021. február 16., 12:17
2021. február 16., 14:212021. február 16., 14:21
Nem állítanak ki idén üdülési utalványokat a közszférában dolgozók számára, akik majd jövő évben kapják meg az idei vouchereket – jelentette be a minap Florin Cîţu miniszterelnök, azzal indokolva az intézkedést, hogy a 2020-ban és 2019-ben kiállított üdülési utalványokat még nem használták fel a kedvezményezettek. Engedélyezték ezeknek az utalványoknak az idén történő beváltását – mondta a kormányfő, kitérve arra is, hogy 2,4 milliárd lejt tesz ki a még fel nem használat üdülési jegyek összértéke.
„Csalódottan értesültünk arról, hogy nem bocsátanak ki idén jegyeket a közintézményekben dolgozók számára. Tagadhatatlan, hogy a koronavírus-járvány következményeként a turizmus az egyik, ha nem a legjobban sújtott ágazata a gazdaságnak. Mindeddig arról volt szó, hogy támogatni kell a turizmust, mert a bezárások, illetve korlátozások jövedelemkiesést okoztak az ágazatban. De
– véleményezte az intézkedést megkeresésünkre Molnár Ákos, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület vezetője. Az üdülési jegyek a belföldi turisztikai forgalomra nagy hatással voltak, sokaknak nyújtott lehetőséget arra, hogy elmenjen nyaralni, a szállodaiparban pedig a szolgáltatások minőségének a javításához és újabb befektetések elvégzésére biztosítottak forrást az üdülési utalványokból származó bevételek, de még a gazdaság más területein – például a beszállítóknál – is
– magyarázta a szakember, aki szerint a turisztikai cégek abban reménykednek, hogy egy költségvetés-kiegészítés során mégis biztosít majd idén forrást az üdülési utalványokra a kormány.
Molnár Ákos ugyanakkor kitért arra is, hogy az elmúlt évekből megmaradt, fel nem használt voucherek nem fogják pótolni az idei kiesést, ugyanis utánanéztek a kormányfő által közölt számok hitelességének, és a pénzügyminisztérium honlapján megtalálható nyilvános adatok szerint azok távol állnak a valóságtól.
„A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy 2,4 milliárd értékű felhasználatlan utazási jegy van még a piacon. Utánanéztünk, de a nyilvános adatokból az derül ki, hogy ennyi utazási jegy volt összesen kiadva az elmúlt két évben, és ezeknek – számításaink szerint – maximum 10–15 százaléka nem volt felhasználva, tehát a valódi összeg nagyon távol áll attól, amiről a kormányfő nyilatkozott.”
Molnár Ákos kérdésünkre elmondta, a gyógyfürdők szövetségébe tartozó turisztikai egységek körében elvégzett, nem reprezentatív felmérésük eredménye szerint a harminc százalékot is elérte az üdülési utalványokból származó bevételek értéke az utolsó referenciértékű esztendőben, azaz 2019-ben – és ebben az utazási irodáknál voucherrel megvásárolt üdülési csomagok még benne sincsenek –, így hatalmas bevételkiesés várható az ágazatban, ha idén nem állítanak ki vouchereket.
Parton maradnak vagy elsüllyednek? A vendéglátósok ismét kaptak egy atyai pofont. Archív
Fotó: Pinti Attila
A miniszterelnök által bejelentett intézkedés miatt egyébként keddre országos tiltakozást szervezett a romániai szállodaipar és az éttermek szakmai érdekvédelmi szervezete. A déltől délután fél egyig tartó tiltakozás programja szerint erre az időszakra bezárnak a turisztikai és vendéglátóegységek, és a vállalkozás előtt transzparensekkel tiltakoznak majd az alkalmazottak a megszorítás ellen. Molnár Ákos kérdésünkre elmondta, a térségben nem tud szervezett tiltakozásról, minden egység egyénileg dönti el, hogy csatlakozik-e. Részben hasznos a tiltakozás, másrészt viszont, a hosszan tartó bezárási kötelezettség után még ezt a félórányi önkéntes bezárást is meggondolják az ágazatban tevékenykedő vállalkozások – mondta.
Vissza fog esni a forgalom a turisztikai szektorban az idei üdülési utalványokra vonatkozó intézkedés miatt, rossz évre számítanak idén a turisztikai vállalkozások Szovátán is. A járvány miatt amúgy is megcsappant a forgalom, nem tudni, mennyire válnak be a védőoltások, azaz milyen mértékben térhet vissza a normalitás a nyaralások esetében idén – vélekedett Bereczki István, a Szovátai Turisztikai Egyesület elnöke, aki szerint
Ha mégis, akkor az leginkább az elő- és utószezonban fog nagy bevételkiesést okozni, ugyanis jellemzően kora tavasszal és késő ősszel használják fel a legtöbb üdülési utalványt az arra jogosultak – magyarázta a szakember. A szovátai turisztikai egységek képviselői is egyöntetűen ellenzik az intézkedést, de nem tud róla, hogy csatlakoznának a mai országos tiltakozáshoz.
Kiélezi a piaci versenyt a turisztikai ágazatban az, ha idén nem állítanak ki üdülési utalványokat a közszférában dolgozók számára – véli Nagy György, a székelyudvarhelyi Gondűző étterem és szálloda tulajdonosa. Az intézkedés negatív hatását azonban meglátása szerint jobban meg fogják érezni az üdülőtelepülések környékén található helységekben, mint magukon az üdülőtelepüléseken. Ugyanis
– magyarázta. A különböző rendezvények megszervezésével lehetne valamelyest ellensúlyozni az üdülési utalványokból származó bevételek idei kiesését, a konferenciaturizmus esetében ez áthidaló megoldás lehetne, remélhetőleg a járványügyi helyzet is lehetővé teszi majd az ilyen jellegű rendezvények megszervezését – bizakodott Nagy György.

2021-re nem bocsátanak ki üdülési jegyeket – legalábbis ezt tervezi a kormánykoalíció miután tanácskozott a költségvetésről és a költségek csökkentéséről – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének hétfői nyilatkozatára hivatkozva.
Véleménye szerint egyébként az említett bevételkiesés már nem a fejlesztések elmaradását, hanem konkrét megélhetési problémákat okoz majd az ágazat egyes szereplői számára.
– fogalmazott, de úgy véli, az ágazatban tevékenykedő vállalkozások kitartanak, amíg bírják, „nem fogják könnyen adni a bőrüket”, dacára annak, hogy üzleti szempontból nem lesz egy stabil év a 2021-es esztendő sem.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
3 hozzászólás