Ferencz Salamon Alpár csíkszeredai oktatási szakértő szerint, mint minden, az oktatói szerepkör is folyamatos változásnak van kitéve. Nyilván manapság is sokan hivatástudatból választják a tanügyi pályát, de nem minden esetben van így. Elmondta, ha az itthoni pedagógustársadalmat nézzük az elmúlt néhány évben, az óvónők és tanítók tekintetében hangsúlyosabban jelen van a szakma hivatásszerű gyakorlása.

Viszont felsőbb tagozatokon már egyre gyakoribb az úgynevezett oktatói kiöregedés, mivel kevés az utánpótlás a szakos tanárok esetében – vélekedett a szakember. Kifejtette, a közel húszéves tanügyi pályafutása során úgy tapasztalta, hogy a jelenlegi, oktatói pályát választó generáció egy részében kevésbé van jelen az elhivatottság a szakma iránt, mint a pár évtizede munkába állókéban.

Manapság már beszélhetünk arról is – mondta Ferencz Salamon Alpár –, hogy valaki azért helyezkedik el a közoktatási szférában, mivel ez a leghozzáférhetőbb szakma számára. „Ideiglenes, előszoba jellegű elkötelezettségként közelítik meg többen is. Van, aki a rendszerben marad, mivel időközben megszereti a szakmát, de már egyre kevesebben vannak azok, akik kis túlzással élve, úgy vélik, hogy erre születtek. Egyesek még a címzetes tanári álláshoz szükséges versenyvizsga mellett sem kötelezik el magukat, inkább keresnek egy helyettesítői állást, és ott maradnak, amíg az beválik számukra. Ha kapnak más, esetenként jobb munkalehetőséget, továbbállnak” – magyarázta az oktatási szakértő. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy ez az álláspont a személyes, szakmai tapasztalatából szűrte le, a téma megérdemelne több tanulmányt is.

Burus-Siklódi Botond, az Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke is úgy véli, hogy napjainkban megcsorbult a pedagógusok társadalomban betöltött szerepe, az oktatói presztízs iránti elismertség sokat veszített egykori fényéből. A szakember szerint a legnagyobb probléma, hogy manapság  jóval kevesebb idő- és energiaráfordítással könyvelhető el valaki pedagógusként. Azaz, a bolognai egyetemi képzés bevezetésének eredményeként, ha valaki felveszi a pedagógiai modult és sikeresen teljesíti azt, már félig oktató, hiszen úgymond megvan az elvárásnak megfelelő képesítése. „Ez viszont még messze nem jelenti azt, hogy jól mentoráltan, kellő pedagógiai gyakorlati időszak után lép pályára az illető” – fogalmazott Burus.

„Sokan jobb híján jelentkeznek pedagógusnak. Sajnos a mai rendszer szerint csak az nem válhat pedagógussá, aki nem akar. Mert nincs megfelelő előválogatás, nincs megfelelő képességvizsgálat” – ismerte el Burus. Az RMPSZ elnöke azt is megjegyezte, noha régebb is a kelleténél kevesebb időráfordítás történt a tanárképzés esetében, ez a tanító- és óvónőképzésnél megfelelő módon és szinten volt kivitelezve. Ezzel szemben manapság jóval kevesebb az ez irányú ráfordítás. Hozzátette, bízik abban, hogy aki mégiscsak az oktatói pályát választja, annak komoly szándékai vannak.

Bartolf Hedvig, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese érdeklődésünkre kifejtette, véleménye szerint továbbra is vannak lelkes oktatók, akiket a gyerekek szeretnek, akik aktívak, és akikhez a szülők szívesen adják a gyerekeiket. De nyilván vannak negatív esetek is ez ügyben. „A pedagógusok többsége igyekszik jó munkát végezni, helytállni, de vannak olyan oktatók is, akiknek ez nem sikerül a legjobban. Ez viszont egy nagyon komplex témakör, sok tényezőtől függ. Például, hogy az oktató hol tanít, vagy milyen eszközök állnak a rendelkezésére” – fogalmazott a tanfelügyelő. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint megváltozott-e manapság az oktatók társdalomban betöltött szerepe, elmondta, hogy véleménye szerint nincs erre egyértelmű válasz.