
Fotó: Veres Nándor
A korábbi évek kifizetéséhez képest jelentősen többet kell várniuk a gazdáknak a mezőgazdasági támogatásokra. Az ígéretek szerint a következő hetekben felgyorsítják a pénzek átutalását.
2016. július 18., 18:092016. július 18., 18:09
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) munkatársai jelenleg párhuzamosan dolgoznak a 2016-os támogatási kérelmek feldolgozásával, a nyári nagy ellenőrzés előkészítésével, illetve folyamatosan bonyolítják a 2015-ös kérelmek kifizetését – ismertette Haschi András. A megyei APIA vezetője belátta, egyelőre valóban „zűrzavarosan” zajlanak a kifizetések, mivel egy olyan informatikai rendszerben kell dolgozniuk, amely nincs tökéletesen kifejlesztve.
Haschi András meglátása szerint mintegy ezer Hargita megyei gazda lehet, akinek még nem folyósítottak egyetlen lejt sem, a fennmaradó gazdáknak már került pénz a számláikra, de nekik sem a teljes támogatás. Az igazgató hozzátette, az informatikai rendszer kisebb hibái miatt történhetett, hogy még van, akiknek egyáltalán nem utaltak, mivel az még nem tudja lekövetni a gazdaságok átadását, de nehézséget okoz a lucernára, burgonyavetőmagra kért támogatások jóváhagyása is.
Ellenőrzésre készülnek
A 2016-os egységes mezőgazdasági kérelmek feldolgozásával kapcsolatban az intézményvezető elmondta, a végső leadási határidőig mintegy 26 400 kérést fogadtak el 175 ezer hektár területre. Ezen a héten elvégzik az ezekkel kapcsolatban felmerült kérdések tisztázását, az apróbb módosításokat, hogy a két három hét múlva esedékes nagy ellenőrzésekhez szükséges központi szelvényt össze lehessen állítani. „Hargita megyében újra lesz teledetekciós ellenőrzés, elsősorban a megye déli részén számíthatnak rá” – avatott be Haschi András, aki előre kéri az esetlegesen érintett gazdákat, hogy működjenek együtt kollégáikkal.
Országos szinten a legnehezebb helyzetben a nagygazdák vannak, többségük nem kapott még semmilyen támogatást az összetettebb gazdaságok miatt.
Gyorsabban történhetnek a kifizetések az elkövetkező hetekben, ígéretet kaptak ugyanis a központi intézménytől, hogy több gazdának érkezik majd jóváhagyás. „Habár tehetetlenek vagyunk, butának érezzük magunkat amiatt, hogy ilyen összevisszaság van. Számunkra is hasonló a helyzet, hiszen mi sem tudjuk előre azt, hogy mikor, hány gazdát, milyen támogatást fizethetünk ki” – vallotta be Haschi András.
Hangsúlyozta, a kifizetések folyamatosan zajlanak, a korábban bejelentett hosszabbítást is csak azért kérték, hogy ne kapjon büntetést az állam, de nem céljuk októberig elhúzni a kifizetéseket. Becsléseik szerint a teljes megyei támogatási érték felénél többet már kifizettek: a területalapú támogatások kifizetése már a végéhez közeledik, míg az állattenyésztési juttatások kifizetése éppen csak elkezdődött – ez a következő hetek prioritása.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!