Fotó: ifj. Farkas Antal
Szabó Zoltán (Kobra) életében fontos szerepet játszik a spontaneitás: hirtelen ötlettől vezérelve Spanyolországba biciklizik vagy Rómába zarándokol. Ebben az évben a Kirgizisztánban lévő Lenin-csúcsot mászta meg, ám előtte több mint háromezer kilométert tett meg két keréken a spanyolországi keresztény zarándokhelyig, Santiago de Compostelláig. A székelyudvarhelyi vállalkozóval kirándulásairól, aktív életmódjáról, sajátos életfilozófiájáról beszélgettünk.
2012. szeptember 13., 20:362012. szeptember 13., 20:36
2012. szeptember 13., 21:012012. szeptember 13., 21:01
– A pénzen kívül mi minden szükséges ilyen hosszú utak megtételéhez?
– Azt hiszem, a legfontosabb egy kamaszkori vágyat dédelgetni mindaddig, amíg kibírhatatlanná válik, és akkor az embernek muszáj azt követnie. Az én vágyaim nagyon sokszor „alku tárgyai voltak”: kellett a pénz erre vagy arra, de sikerült ebből a „feladatiságból” kilépnem, már tudok az álmaimmal foglalkozni. Ami még kell, hogy mindenkivel szóba tudjunk állni. Kell szeretni az idegen kultúrákat, és észre kell venni az élet apró örömeit, a napfelkeltét vagy a holdat. Ha az ember csak a megtett kilométereket, az izomlázat, a fájdalmakat érzékeli, nagyon hamar visszafordul.
Szükséges még a szabadság: sosem gondolkodtam azon, mi szeretnék lenni szakmai értelemben. Valójában egy szabad ember szerettem volna lenni, ez sok minden mást kizárt az életemből. Így jött a vállalkozásom is: nekem nem nyolc óra munka és nyolc óra pihenés az élet, hanem egy hónapot dolgozom, egy hónapot pihenek. Nagyon fontos tehát, hogy az ember el tudjon távolodni a kötelező munkától. Ma sok dolgot megengedhetünk magunknak, mégis sok ember elvész a részletekben. Most egy olyan világot élünk, amelyben kedvünkre utazhatunk, ezért szerintem a szabadságot érdemes megízlelni.
Bátorságra is szükség van. Nem azt mondom, hogy bátor ember vagyok, de egy idő után nemtörődöm lettem a félelemmel szemben. Persze nagymértékű figyelem is szükséges: általában félreeső, veszélyes helyeken alszom. Akadhatnak olyan helyzetek, melyekkel szemben nem tudok mit tenni: ilyen hosszú utakat nem lehet teljesen megtervezni, általában spontán módon alakulnak a kirándulások.
– Mi „hajtotta” a Lenin-csúcsra és Santiago de Compostellába?
– A Lenin-csúcs megmászását tavaly terveztem el, idén sikerült megvalósítanom. A Santiago de Compostellába vezető biciklitúra mellett pedig az új biciklim megvásárlásakor döntöttem. Oroszországon keresztül szerettem volna utazni, de nem kaptam vízumot, ezért más irányba indultam. Ez azonban mind másodlagos: a legfontosabb az volt, hogy egész nyáron jól érezzem magam. Ha nem ezekre a helyekre, hanem dél vagy észak felé indultam volna, szerintem pont ilyen boldoggá tett volna, hogy egy szép nyarat tudhatok magam mögött.
– A hosszú utak hogyan fértek össze az itthoni, családi élettel?
– Tíz éve elváltam, a lányommal élek, aki már független és talpraesett, tud vigyázni magára. Neki a nyár a fesztiválokról szól, nekem meg a kirándulásokról. Vállalkozásom sem gátol az utazásban: nem felejtettem el kezdeti fogadalmamat, miszerint mindent azért építettem fel, hogy szabad legyek. Egy nagyon jól fizető munkahelyet hagytam ott Magyarországon, mert elterveztem: ha el akarok menni valahova, akkor hagyom a munkát, és megyek. Fontos számomra, hogy amivel foglalkozom, abban örömömet leljem. Abban a pillanatban, amikor teherré válik, abba fogom hagyni.
– Hogyan vélekedik a küzdelemről?
– Ma a társadalom belénk sulykolja a megélhetés küzdelmét. Én teljesen másképp gondolkodom: a spanyolországi biciklizés például nem azért vitt előre, mert küzdöttem a pedálokkal. Volt, amikor kihívást jelentett: volt, hogy egy nap alatt le akartam tekerni kétszáz kilométert. A lényeg azonban mindig az, hogy amikor elunom, megállok, hátradőlök, megiszom egy kávét – ezek az élmények jó közérzetet teremtenek: megyek tovább és tovább, és a végén nagyon sajnálom, hogy véget értek. Ilyen volt, amikor kétezer kilométert gyalogoltam vagy amikor több ezer kilométert bicikliztem: nem a cél, az élmények voltak olyan fontosak.
Van például, akinek az üzlet a küzdelem. Volt idő, amikor nekem is ki kellett könyökölnöm a helyet magamnak, de a tapasztalatom az, hogy az erős küzdelem csak engem tesz tönkre: a csendben, a békében sokkal nagyobb erő rejlik. Sokan céljaik elérésére törekedve tönkreteszik a kapcsolatot családjukkal, gyerekeikkel. Szerintem nem érdemes föltétlenül az eredeti tervekhez ragaszkodni: bármi megváltozhat időközben, mert a világ nem úgy működik, ahogy elvárjuk. Egy utat nem muszáj húsz nap alatt megjárnunk – lehet negyven vagy hatvan nap alatt is. Nem mindegy, hogy egy hatvannapos élményt tudunk magunk mögött vagy egy húsznapos kegyetlenséget.
– Mit emelne ki legszebb élményként?
– Nagyon jó volt betérni egy-egy kis üzletbe, ahol a rendszerint idős kiszolgáló néni őszintén mosolygott rám, és nem azért, mert el akart adni nekem valamit. Ilyenkor kiültünk az üzlet elé egy-egy őszinte beszélgetésre. Kelet-Európában ezt szeretem: el lehet beszélgetni tiszta, őszinte emberekkel.
Az is jó volt, hogy leginkább a szabad ég alatt aludtam, nem szeretek kempingezni. Amikor ott volt a tenger a közelemben, a legjobb volt ott felhúzni a sátrat. Persze ilyenkor mindig helységeken kívül telepedtem le: el kellett bújnom, mert a vadkempingezést sehol sem szeretik.
Szép élményként maradt meg a reggeli kávézás is egy kis olasz városkában, még mielőtt a város felébredt volna. Nyitás előtt érkeztem meg, és leültünk a pincérnővel beszélgetni. Az ember a barátja, férje, gyermeke előtt nem tud teljesen őszinte lenni, de amikor például felül egy vonatra, egy teljesen ismeretlen emberrel a legintimebb dolgokról is el tud beszélgetni, mert tudja, hogy egy óra múlva leszáll, és az életben nem találkozik vele többet. Ezek az apró kapcsolatok olyan szépek...
– Mivel gazdagították ezek az utak?
– Az életszemléletemet gazdagították. Úgy érzem, hogy a világ kénytelen jó irányba haladni, a rossz ugyanis önmagát pusztítja el. Az egészségesen gondolkodó, értékekkel teli társadalom az életképes.
– Egy-egy hosszabb út után milyen hazatérni?
– Úgy érzem, néha el kell távolodnom az otthontól, azáltal jövök rá, hogy valójában milyen fontos nekem. Lokálpatrióta vagyok: úgy érzem, mindenkinek kötelessége saját városára, kultúrájára vigyázni, mert senki más nem fogja a mi kultúránkat védelmezni. A világban rengeteg érték van, és úgy érzem, mindet meg kell őrizni a saját helyén, saját környezetében, mert ott szép. A világot járva megszerettem más kultúrákat, de nagyon jó érzés hazajönni, mert ez a város az „enyém”.
– Szeretne még utazni a jövőben?
– Terveim mindig vannak: ha gyalogolok száz kilométert, az lehetőséget nyit még nagyobb táv megtételére. Sok mindent tervezek még, de mindezek olyan álmok, amelyek előtt fejet kell hajtanom, ha valami közbejön. Az utazásokról a legjobb lejártuk után beszélni: amikor a római kirándulásomról visszajöttem, kérdezték, mikor lesz a következő – azt mondtam, most két évig csak pihenni fogok. A jövőben azonban bármi megtörténhet: az érzéseim szerint élem meg az életem, amit sok ember a korlátai miatt nem tehet meg.
– Mely országot ajánlana másoknak?
– Szerintem Nepál csodálatos: buddhista kultúra lengi körül, a természet és az emberek iránti szeretet, az alázat és a béke. Az emberek kedvesek, de van tartásuk, nem akarják önmagukat eladni. Azonban nem szervező társasággal érdemes odamenni, mert egyedül sokkal olcsóbban, akár napi tíz euróból is meg lehet élni. Én egy eurós szállásokon aludtam, és az ottani, jellegzetes ételek ízével, a helybéliek figyelmével, történeteivel gazdagodtam: reggel például buddhista imára ébredtem, ami gyönyörű volt. Ezenkívül lenyűgözőek még a magas csúcsok, a hatalmas mélységek – ezért Nepált mindenkinek tudom ajánlani.
– Hogyan élte meg az egyedüllétet utazásai során?
– Az emberek általában félnek az egyedülléttől. Szerintem azonban a sajátos vélemény, életszemlélet csak az egyedüllétből születhet. A magányos kirándulás során az ember több mindenre tud figyelni: kiéleződnek az érzékszervek, olyannyira, hogy az árnyéka a barátjává válik, megszokja, ahogy kocog a vándorbotja, és amikor hazaér, hiányát érzi mindezeknek. Azért szép a magány, mert lehetőséget ad az érzéseknek a tudatig hatolni. Ezért mindenkinek szüksége lenne időnként magányra. Egy egész életet sem lehet magányosan leélni, de az önállóságot, a gondolkodás szabadságát, saját értékrendjét mindenki csakis egyedül tudja megerősíteni.
Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.
Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
szóljon hozzá!