Május tizedikéig tart a megye védett vadállományának feltérképezése
Fotó: Mihály Csaba
A korábbi évekhez képest némi késéssel kezdi a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a szigorúan védett vadak – barnamedve, farkas, hiúz és vadmacska – állományának éves felmérését Hargita megyében.
2017. április 02., 12:292017. április 02., 12:29
2017. április 02., 12:342017. április 02., 12:34
A napokban kezdődik a székelykeresztúri erdők átfésülése, amelyet majd az udvarhelyi vadászterület követ. A terepen való vadszámlálást a környezetvédelmi ügynökség munkatársaiból és a megye tizennyolc vadásztársulatának tagjaiból álló vegyes csapatok végzik negyvenöt vadászterületen – közölte Domokos László József, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója.
A vadszámbecsléshez csatlakozhatnak különböző kutatóintézetek, egyetemek, civil szervezetek és a környezetőrség képviselői is, ugyanakkor, ha a vadászterület természetvédelmi terület is egyben, annak kezelője is részt kell vegyen.
Fotó: Mihály Csaba
A terepmunkák május tizedikéig zajlanak, az adatokat pedig huszadikán összesíti az ügynökség.
A vadállomány ilyen módon becsült száma hozzávetőleg húsz százalékos eltérést mutat a valósághoz képest, azonban ennél hatékonyabb módszert eddig még nem sikerült kitalálniuk, ugyanis az egyedeket nincs ahogy külön megszámlálni – mondta Domokos László. Úgy véli, hogy ezt a jelentős különbséget csak drónok, illetve helikopterek segítségével lehetne csökkenteni, azonban erre nincs lehetőségük.
Fotó: Mihály Csaba
Az elmúlt évek Hargita megyei védett nagyvad-állományának becsült száma
2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | |
Medve | 1256 | 1289 | 1365 | 1351 | 1413 | 1424 |
Farkas | 405 | 507 | 571 | 573 | 616 | 595 |
Hiúz | 230 | 275 | 301 | 311 | 331 | 325 |
Vadmacska | 518 | 417 | 524 | 548 | 580 | 583 |
Hatvanmillió lejből újítják fel a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot. Hargita Megye Tanácsa és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház partnerségben pályázott európai uniós és kormányforrásokra.
Idén 23 Hargita megyei templom és műemlék felújítására, restaurálására biztosít 1,6 millió lejt Hargita Megye Tanácsa – soron kívüli ülést tartottak pénteken.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 9187 lej volt májusban, 228 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
Székelyudvarhelyen jelenleg több helyszínen is javában zajlanak a munkálatok a nagy mobilitási projekt részeként, így a közlekedőknek érdemes figyelni az időszakos korlátozásokra. Mutatjuk, hol vannak korlátozások, és mi szabadul fel a közeljövőben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adatai szerint az elmúlt egy évben a friss gyümölcsök és a vasúti szállítás drágult a legnagyobb mértékben, míg a cukor vagy a földgáz ára kisebb volt idén júniusban, mint egy évvel korábban.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
szóljon hozzá!