– Huszonöt évvel ezelőtt lehetett megtartani ismét szabadon a csíksomlyói pünkösdi búcsút. Hogyan emlékszik vissza arra?

– Nagy esemény volt, hogy az 1949-ben betiltott ünnepélyes körmenetet és búcsút 1990-ben újra meg tudtuk tartani. Akkor Bartók Albert atyával voltunk ketten, ő volt a főnök, én a kisegítője. Építettünk egy oltárt a templom előtti téren, és az ünnepi miséket ott végeztük. A régi búcsújárásnak az volt a szabálya, hogy a keresztalják ahogy jöttek fel a Szék útján, bejöttek a bejáraton, hátramentek a kerítés mellett a kórházig, onnan vissza, és azután a templomba. A Szent János-kápolnánál van egy szószék, ott egy atya köszöntötte a beérkező búcsúsokat. Mindezt megpróbáltuk visszaállítani, azt akartuk, hogy úgy legyen, ahogy régebb volt. Én kellett kiálljak oda, és reggel nyolc órától, ahogy a keresztalják megindultak, fogadtam általános köszöntéssel, üdvözlettel. Ennek a lényege az volt, hogy hála Istennek, újra tarthatunk körmenetet, újra megünnepelhetjük teljes egészében pünkösd ünnepét, hogy a Szűzanya várja gyermekeit és imádkozzanak azért, amiért szükségük van.

– Körülbelül hányan vettek részt akkor a búcsún?

– A régi búcsús közönség húszezer és ötvenezer között volt. Mert községenként nem százával jöttek, hanem harminc-ötven ember, és az volt egy keresztalja. 1990-ben közel nyolcvanezer ember jött el. Amikor összegyűltek a templomban, akkor volt az ünnepi mise, és délután két órakor indultak ki a hegyre régi szokás szerint. Mi a községek rendjét nem tudtuk megtartani, bár kifüggesztettük, hogy ki milyen sorrendben menjen ki. Volt egy olyan szabály, hogy a gyergyóalfalvi keresztalja ment elsőnek ki, a többiek aztán ahogy jöttek, felsorakoztak. Elindultak a hegyre, és megjárták régi módszer szerint: felmentek balról, a Salvator-kápolnánál keresztüljöttek, ott elénekelték az Egészen szép vagy Mária éneket, és lejöttek a Szent Antal-kápolnánál. Akkor nem volt a mezei oldalút. Annyian voltak első alkalommal, hogy amikor az eleje beért a borvíz fölött a Szent Antal útján, a vége, a csángók akkor indultak ki.

– Hogy került ki a szertartás a nyeregbe?

– Évről évre rohamosan gyarapodott a tömeg. Mi már \'92-ben felmértük, hogy itt megoldani nem lehet a templom előtti téren. Sokat gondolkodtunk, hogy Csíkszeredában hol lehetne, a sportpályán vagy a mezőben, de nem találtunk alkalmas helyet. Aztán a két Somlyó közötti pusztaságban, a nyeregben megfelelő helyet találtunk. Megállapodtunk, hogy kiköltöztetjük oda, építünk egy kis oltáremelvényt, a székely ember ezt úgy hívja, hogy kaliba. Még abban az évben Albert atya engedélyt kért erre a püspök úrtól, de Bálint Lajos püspök úr nem tudta elképzelni, hogy annyi néppel mit csinálunk odakint. Nekünk megvolt a pontos tervünk, de ha a püspök úr nem akarta, akkor ellene nem tettünk. Azon a búcsún azonban a Szék útján a keresztek már elrekedtek, nem jutottak fel a templom előtti térre. Így 1993-ban kivittük az oltárt és a felszereléseket a hegyre, táblákat készítettünk, hogy melyik vidék keresztalja hova kell álljon. Be kellett szervezni az irányítókat, rendezőket. Nagy segítségünkre volt, hogy a Márton Áron Gimnázium tanárai mellénk álltak. Azon kívül falusi rendezők is voltak, akik vezették, beállították a megfelelő helyre a keresztaljákat. A papság a kolostor előtti térről indult Bálint Lajos püspök úr vezetésével, ő is már gondolta, hátha jó lesz. Így indult az első búcsú. Kérdezte egy polgár, hogy ekkora tömegben hogyan tudunk rendet tartani. Mondtam, hogy mi nem akkor tartunk rendet, hanem előkészültünk, és a többi megy magától. A püspök úr is látta a nagy fegyelmezettséget a mise alatt, és amikor a körmenetről jöttek le, elsóhajtotta magát: valóban jól sikerült!

– Milyen változásokon ment keresztül a búcsú a 25 év alatt?

– Természetes fejlődés volt végig. Sok mindent kellett menet közben módosítani. Például azt, hogy a tömeget hogyan rendezzük. Előre a régi úton, az árvaház előtt vezettük fel, ez volt a régi hagyomány. De akkora tömeg jött, hogy ezt nem lehetett már, és akkor Albert atya elkészíttette a mezei utat. Úgy osztottuk be a népet, hogy már a kórháznál irányították a rendezők, hogy melyik keresztalja hol menjen fel. A másik, örök probléma volt a gyóntatás, áldoztatás, mert ekkora tömeget nem lehetett meggyóntatni, áldoztatni. Ebben is volt fejlődés, mert most már zászlóval jelzik, hol lehet áldozni és gyónni.

Aztán volt még egy probléma az előkelőségekkel és a papsággal. A papságot még valahogy elrendeztük, az előkelőségeket előre a kalibába vittük be és hátul ültettük le, de ott nem volt alkalmas. Később aztán a téren kijelöltünk egy helyet számukra. A kezdetektől fogva volt egy szabály: senkit nem hívunk a búcsúra, kivéve a prédikáló papot vagy püspököt, de aki eljön, szívesen fogadjuk. Azóta is tartjuk ezt. Lassan alakultak ki ezek a dolgok, évről évre felmértük, hogy mi a probléma.

– A búcsús tömeg gyakran énekli a Köszöntünk Somlyó szép Csillaga Mária-éneket, amelyet ön írt.

– Ennek az a története, hogy Écsi János atyával 1978-ban Lourdes-ben voltunk, és amikor a tízezres tömeg jött a miséről, énekelte az Ave, ave, ave Mariát. Ezt itthon is ismerték, a jámborabb nénik énekelgették. Gondoltam, ha hazajövünk, írok én a somlyói Máriának egy köszöntőt. \'79-ben meg is írtam, 14 versszaka van, tudtam, hogy a búcsús nép szeret hosszan énekelni. Megírtam, letettem és tíz évig pihent. Még az első füzetben, amit kiadtunk a programmal, odaírtam, hogy a nép ajkáról, mert nem akartam elárulni a nevemet. Így volt ez két-három évig. Aztán közben a kántortársaim kiderítették, és mondták, hogy ezt nem szabad elhallgatni. A későbbi kiadványokban oda van írva, hogy szöveg és dallam: Pater Mark József. Ennek az a lényege, hogy egyszerű a dallam és a refrén, így ha a szöveget nem is tudja a nép végig, a refrénjét hamar megjegyzi: Köszöntünk Somlyó szép Csillaga: Üdvözlégy áldott Szűz Mária!

– Ön csíkszenttamási születésű, kérem, mesélje el az első csíksomlyói búcsús élményét.

– A régi búcsújárás úgy volt, hogy az egyházközségben felkészítették a búcsúra menőket. Főleg férfiak jelentkeztek, akik a zászlókat, csengőket, felszereléseket vitték. Amikor a búcsúra indultak, a templomban a pap imádkozott értük, megáldotta és elindította a búcsúra. Szenttamásról gyalog jöttek mindig, legföljebb még egy szekér jött, amelyre a nagyobb csomagokat rakták. Szenttamás 25 kilométerre van Csíksomlyótól, kora reggel indultunk és fél egykor már Somlyón voltunk. Én akkor 14 éves voltam. Abban az időben még be lehetett menni a kegytemplomba a keresztaljával, szerre ahogy jöttek, bementek, köszöntötték a Szűzanyát, imádkoztak és kimentek. Akkor valahol letelepedtünk, egy kicsi kenyeret s szalonnát ettünk, és kettőkor indult a körmenet. Ezután akik tudtak, bementek a templomba, mások, akik aznap nem mentek haza, elmentek a szállásra. Minden keresztaljának volt egy szállóhelye, ilyenkor csűrökben is megszálltak. Én még most is tudom, hogy melyik csűrben voltunk elszállásolva. Ott letelepedtünk, a felnőttek egy csoportba, a gyermekek is elhúzódtak a szénába, de nem kellett altató, abban a helyben elaludtunk. Épp az udvaron folyt keresztül a Somlyó-pataka, reggel felkeltünk, megmosakodtunk, összeszedtük magunkat és kilenc órakor jöttünk misére. Utána egy kis reggeli, majd indultunk haza Szenttamásra. Menegettünk szépen, lassan. Minden faluban, amikor érkezett a keresztalja, a helyi plébános összegyűjtötte a híveit, és az ottani keresztekkel szembejöttek és fogadtak. Úgy köszöntöttek, hogy a lobogókat mélyen meghajtották. Otthon a búcsúsok felmentek a templomba, hálát adtak Istennek, majd hazamentek. Minden faluban úgy fogadták a keresztaljákat, mint a győztes csatából hazatérő katonákat. A búcsúból hazatértek pedig átadták az élményeiket, ajándékaikat, mert a búcsúból kellett vinni ajándékot. A zöld ágat, a nyírfaágat betették a belső szobába, és míg le nem hervadtak a lapik, ahány lapi volt, a családnak annyi Üdvözlégy Máriát kellett mondani mindennap a családért.

– Ha a lelki oldalát tekintjük, miről szól a csíksomlyói pünkösdi búcsú?

– A pünkösdi búcsúnak a leglényegesebb alapja a Mária-tisztelet. Itt már az 1400-as években elindult a Mária-tisztelet, lévén, hogy a templomot a Szűzanya tiszteletére szentelték fel: Mária látogatása Erzsébetnél. Ez a hagyomány az 1400-as évek után mind jobban fejlődött, és mind többen jöttek  búcsúra Mária ünnepeken. A pünkösdi az fogadalmi ünnep, mert a székelyek akkor fogadták meg, hogy minden pünkösd napján eljönnek a győzelem emlékére hálát adni Istennek és a Szűzanyának. Az egyházban ugyanakkor régi hagyomány a zarándoklat. A zarándoklatnak a lényege az, hogy a zarándokok bűnbánó lélekkel bűneik bocsánatát kérve Istentől teszik meg az utat. Az imádságok, az énekek, a napsütést, esőt, szélfúvást, mindent összeszámítva, tehát az út összes fáradalma legyen engesztelésül Istennek a bűneikért. Ez a lényege az egésznek: a Mária-tisztelet és a zarándoklat. Aztán jött ez a boldog világ a kilencvenes években, jöttek a nagy tömegek, és elkezdték mondani, hogy ez egy nagy magyar összejövetel. Annyira vitték, hogy valósággal azt mondták, hogy jó, hogy Mária-tisztelet, de a lényeg itt a nagy magyarság. De a búcsú lényege a Szűzanya-tisztelet, az imádság, a búcsú járása, engesztelés és Istentől kegyelem- és áldásnyerés. Mert ha jót cselekszem, az Isten előtt kedves, áldással jár.