
Fotó: Tuchiluș Alex
A tél közeledtével fokozott óvatosságra kéri a túrázókat Simon László, a Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálatának vezetője. Sokan még „nyári fejjel” indulnak útnak, vagy éppen edzés nélkül vágnak neki a síszezonnak.
2025. november 29., 13:572025. november 29., 13:57
A vezető szerint a túrázóknak a megváltozott körülményekhez kell igazítaniuk a felszerelésüket és a viselkedésüket. A nappalok is rövidebbek, ezzel is számolni kell.
A túrázóknak mindig megfelelő ruházattal, tartalék élelmiszerrel és ivóvízzel kellene nekivágniuk az útnak. Fontos továbbá, hogy
Ezt a túraútvonal kiválasztásánál is figyelembe kell venni. Ha ez elmarad – és a túrázó túlvállalja magát –, könnyen kimerülhet, és emiatt válhat szükségessé a segítségkérés. A hegyimentők kiérkezéséig azonban idő telik el, ami hidegben a hipotermia kockázatát is növeli – vezeti fel meglátásait a Hargita megyei hegyimentők vezetője.
Fotó: Facebook/Salvamont
„Most az átállás van a két szezon között: az emberek még nyári fejjel gondolkodnak, de már téliek a körülmények. A felszerelésnek és a viselkedésnek is ehhez kell igazodnia, a nappalok is rövidebbek – ezzel is számolni kell. Ugyanakkor fontos, hogy
A közelgő havas időszakban különösen fontos, hogy a hátizsákban legyen tartalék ruházat, meleg ital termoszban és energiapótló élelmiszer. Bár térségünkben nincsenek nagyon magas hegyek, így magashegyi körülményektől nem kell tartani, de
A megfelelő edzettség hiánya vezet sokszor a balesetekhez
Fotó: Salvamont/Facebook
A hegyimentők tapasztalata szerint a síszezonban sokan felkészületlenül, megfelelő előedzés nélkül jelennek meg a pályákon. „Már most el kéne kezdeni guggolásokat végezni, hogy az ízületek és az izmok fel legyenek készítve a sízésre.
– fogalmaz Simon.
Simon László a nyári idény tapasztalatait is összefoglalta. A hegyimentők több mint 350 riasztásra vonultak ki, ezek közül négy tragikus kimenetelű volt. Több mint hetven személyt kellett a mentőknek átadniuk orvosi ellátásra.
Fotó: Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata
Mindenkinek segíteni tudtak, aki a segítségüket kérte, vagyis a beavatkozások hatékonysága 100 százalékos volt. Mindez annak ellenére, hogy a Hargita megyei hegyimentők operatív kapacitása alacsony.
Az optimális működéshez 30 alkalmazott hegyimentőre lenne szükség, ezzel szemben jelenleg mindössze 8 hivatásos hegyimentő dolgozik a szolgálatnál. Munkájukat több mint 160 önkéntes segíti, közülük 85 hivatalos képesítéssel rendelkezik.
Fotó: Hargita Megye Tanácsának Hegyi és Barlangimentő Közszolgálata
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
szóljon hozzá!