
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy három év fogva tartás után szabadlábra helyezték azt a volt egészségügyi asszisztenst, aki betegeket erőszakolt meg a Brăila megyei sürgősségi kórházban, és ezért 2018-ban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték – írja az Agerpres hírügynökség.
2020. január 12., 13:412020. január 12., 13:41
A kórház sebészeti részlegén asszisztensként dolgozó Viorel Mîlcut 2015 szeptemberében tartóztatták le, miután egy 17 éves lány feljelentést tett ellene, azzal vádolva, hogy elaltatta, majd megerőszakolta őt, amikor egy vakbélműtét miatt kórházban volt. A feljelentést követően a 2010 óta a sebészeti osztályra beutalt többtucatnyi pácienst kihallgatott a rendőrség, és valamennyien megerősítették az asszisztens deviáns magatartását.
Az elítélt közben betöltötte 60. életévét, és tavaly év végén kérelmezte feltételes szabadlábra helyezését, amelyet a brăilai bíróság december 9-én jóváhagyott. Az ügyészség megfellebbezte a döntést, a törvényszék azonban elutasította az óvást, helyt adva az első fokon hozott döntésnek. Így Viorel Mîlcut
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
szóljon hozzá!