Nem segít a medveügyben az uszítás

Az általam negatívnak ítélt gondolat az, hogy

a megszólalók szerint Hargita megyében igazából nincs nagyobb probléma e téren, mint az elmúlt években, csak a lakosság – a politikum és a vadásztársadalom által – a medve ellen van uszítva.

Ezt a gondolatmenetet előszeretettel propagálják más természetvédelmi egyesületek is, és a sajtójuk annyira azért jó, hogy például a Brit The Guardian laphoz is eljussanak, és ott is azt a véleményt promoválják, hogy legfőképpen politikai tőkeszerzésről van szó, a probléma igazából nem reális, hanem mesterségesen generált. Csendben jegyzem meg, hogy

a brit lapban megjelent cikk etikátlan, mikor Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök medvés témában kifejtett tevékenységét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének migránskérdésben képviselt aktivitásához hasonlítja.

Mivel a szakmai és elvi kérdések összemosását neveztem fentebb etikátlannak, még csendesebben jegyzem meg, hogy talán mindkét politikus vesszőparipájának van a választópolgáraik érdekeiben gyökerező alapja.

Visszatérve az Erdély FM adásához, a meghívottak nagyon helyesen felhívják a figyelmet arra, hogy

az objektív helyzetkezeléshez föltétlenül szükséges a medve társadalmi elfogadottságának növelése a helyi lakosság körében, és hogy az uszítás ebben nem segít.

De úgy, ahogy többször kihangsúlyozódott a műsor alatt, hogy minden nem csak fekete vagy fehér, így az sem lehet igaz, hogy egyes érdekcsoportok a sajtó segítségével keltenek hisztériát, aminek semmiféle valóságalapja nincs. Ez a gondolatmenet ugyanolyan veszélyes, mint az előző, s ez is egyfajta uszítás csak éppen a közvetlenül nem érintett lakosságot célozza meg. Továbbá, a székely ember kifejezetten érzékeny arra, ha hülyének nézik, következésképp nem könnyen megvezethető.

Ha az esetleges felbujtási kísérlet a józan paraszti észnek ellentmond, akkor az uszítónak vesztett pere van. S a helyi lakosság megvezetése ebben a kultúrkörben kétélű fegyver, ugyanis előbb-utóbb kiderül az igazság. Aki politikai vagy más érdekek miatt, egy teljes megye lakosságát megvezeti, számolhat majd a népharaggal.

A helyi lakosság folytonos figyelmeztetése, hogy megtévesztés áldozatai lehetnek, a pillanatnyi álláspontjuk érdekcsoportok által manipulált, és amit gondolnak egy témáról, az igazából nem a saját gondolatuk, a természetvédelmi mozgalmaknak is árt. Azért is, mert a figyelmeztetések többnyire átmennek kioktatásba, hisz szegény, vidéki környezetben élő állampolgár nincs honnan ismerje a medvével való békés együttélés fortélyait. Ilyenkor joggal merül fel egyesekben, hogy vajon miért próbálják őket meggyőzni olyasmiről, ami a mindennapi tapasztalataikkal ellentétes?

Pozitív aspektust is ki szerettem volna emelni az összességében korrektség felé hajló beszélgetésből. Ez a természetvédelem és vadgazdálkodás közötti együttműködés szükségessége. Nem csak azért, hogy a vadállományt kezelő szervezetek támogatását élvezzük, hisz nélkülük a terepi munkálatok nehézkesek, sőt bizonyos esetekben (pl. ellenséges viszony esetén) lehetetlenek, hanem azért is, mert a vadgazdálkodás is egy tudomány. Ugyanakkor

a beszélgetésből nem csak az együttműködés szükségessége, hanem annak lehetősége és kezdeti közös pontja is felfedezhető. Ez nem más, mint az állományszintű kezelés.

Az is többször elhangzott, hogy a természetvédelmet nem egyes egyedek speciális helyzete érdekli, hanem fajok populációinak fennmaradása. Nem árulok el azzal nagy titkot, ha kijelentem, hogy a vadgazdálkodás tárgya is az állományszintű szabályozás.

A kezdőpontból azonban tovább kell lépni. Az összes többi vadon élő vadászható állatfajnál populációszintű egyedszám-szabályozás történik, s ezen belül pedig korosztály- és ivararány-szabályozás. Az éves hasznosítható mennyiség törvényileg (pl. szarvasfélék) és belső szabályok szerint (pl. vaddisznó) fel van osztva hím és nőnemű egyedekre, illetve ezeken belül fiatal-, középkorú- és idős korosztályra. S a jogszabályban előírt arányok is a vadászatra jogosult szervezetek igénylései szerint történnek. A vadászatra jogosult szervezetek igénylései pedig a természeti törvények (ökológiai fenntarthatóság) és gazdasági megfontolások (ökonómiai fenntarthatóság) figyelembe vételével zajlanak.

Románia Európai Uniós csatlakozása óta a ragadozók esetében tervszerű vadgazdálkodásról beszélni nem lehetett.

A beavatkozásnak nevezett vadászat, amit a vadállomány által okozott károk mennyiségéhez kondicionáltak, tévútnak bizonyult. Mindennek ellenére továbbra is az a szemlélet van erőltetve, hogy a bűnöző előéletű-, konzisztens priusszal rendelkező példányokat kell megpróbálni áttelepíteni, negatívan kondicionálni, reintegrálni, és ha semmi sem működik, akkor halálra ítélni mintegy megtorlásként. Ez szép és nemes irányzat, van is létjogosultsága, de nem oldja meg a populációdinamikai problémákat. Ugyanis a természeti törvények szintúgy, mint a fizikaiak időközben működnek.

Nagyon szemléletesen világított rá erre egy katolikus pap egy vasárnapi szentmisén. Kezében tartott egy tojást és feltette a kérdést, hogy ha leejtené, eltörne-e? Nem engedte el, de mindannyian tudtuk a választ. A természeti törvények is viszonylag egyszerűek.

A vadon élő állatnál nincs családtervezés, nincs fogamzásgátlás, nincs tervezett vemhességmegszakítás.

Azonban vannak egy fajhoz tartozó ivarérett állatok, amelyek igen nagy valószínűséggel párosodnak egymás között, más szaporodási közösségekhez tartozó példányokkal történő párosodás valószínűségéhez képest. Ezek az egyes fajok populációi, vagy állományai. Az ivarérett nőnemű egyedek nagy része a párzási időszakban vemhesül. A születési arányt (megszületett utódok számát) az anyaállat vemhesüléskori fizikai kondíciója (testtömege), illetve a vemhességi időszak alatti tápanyagbőség, valamint stresszfaktorok befolyásolják. Jó körülmények között (viszonylagos nyugalom, illetve táplálékbőség) egyes egyedek reprodukciós potenciálja nagy. A megtermékenyült petesejtekből kialakuló embriók mind sikeresen kifejlődnek, és világra is jönnek. Rossz körülmények esetén megnövekednek a méhen belüli elhullások, így a világra jött utódok száma csökken. Medve esetében ezért lehet az 1 és 3 (4–5) bocs között változó az egy anyaállatra számított ellésenkénti bocsok száma.

Az egyedenkénti ilyen jellemzők befolyásolják a teljes állománydinamikát, ami lehet csökkenő, stagnáló vagy növekvő.

A hasznosítható fajok esetében az állományok szinten tartásához az évenkénti természetes veszteségekkel csökkentett szaporulat kiemelése szükséges az állományból. Normális esetben a vadgazdálkodás érdeke nagyobb törzsállomány fenntartása, a természetes és orvvadászatból adódó veszteségek csökkentése, és az így segített, megnövekedett törzsállomány által felnevelt szaporulatnak megfelelő nagyobb egyedszám hasznosítása. Ez azonban, nagyobb törzsállomány esetén ugyancsak a helyi közösségekkel való konfliktusokhoz vezetne.

Azért tartanánk több medvét, hogy többet lehessen vadászni. Az egy másik kérdés, hogy több hasznosítás több bevételt jelent, és ebből a helyi közösségek is részesülhetnének. Ez elleni érv az, hogy a turizmusból is lehet bevételt generálni, nem csak a vadásztatásból.

A második lehetőség egyetlen hibája, hogy nem biztosít megoldást a populációdinamikára, és a konfliktusok előfordulási valószínűsége sűrűségfüggő. És azt is meg kell jegyezni, hogy

a telek egyre enyhébbek, hosszabb a vegetációs időszak, a különböző uniós támogatások hatására egyre több a mezőgazdaságilag művelt terület, ez főként növényevő állatfajoknak mind jobb táplálkozási feltételeket biztosít, s a természeti törvények időközben működnek.

Örvendetes azonban, hogy a ragadozók esetében tervszerű vadgazdálkodásról egyáltalán lehet beszélni, s az is, hogy volt néhány utalás a medvevadászat betiltásának gazdasági következményére, ami más, vadon élő állatfajokra kifejtett nyomásban nyilvánulhat meg. Ez már nem érzelmekre ható érv, hanem ökológiai és ökonómiai realitás. A párbeszéd igenis lehetséges, és például az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület tagságában egy ugyancsak középen elhelyezkedő, de az ökológiai érvek mellett a természetes megújuló erőforrások hasznosítását is támogató partnerre lehetne találni.

A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök