
Még nem tudni, mi lesz az iskolákkal a kényszervakáció után. Sok gyereknek jelent gondot az otthontanulás
Fotó: MTI/Komka Péter
Bár még nem döntötték el hivatalosan, hogy mi történik a diákokkal a két hetes kényszervakációt követően, a tanügyminiszter már megemlítette annak a lehetőségét, hogy a települések koronavírus-fertőzöttségi mutatójától függően térhetnek vissza az iskolapadba a diákok. A székelyföldi iskolák idén már jobban fel vannak ugyan készülve az online tanrendre – legalábbis okos eszközök és módszerek terén –, az ilyen tanítás valódi akadályát azonban az jelenti, hogy sok diák otthonában még áram sincsen, és a család sem ösztönzi őket a tanulásra.
2021. október 26., 08:582021. október 26., 08:58
2021. október 26., 11:242021. október 26., 11:24
Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter egy bukaresti hírtelevíziónak adott interjúban említette meg azt, hogy létezik egy középút is az országos szintű online és a személyes oktatás között – feltéve, hogy az egészségügyi hatóságok elfogadják ezt a lehetőséget – nevezetesen az, amit a diákszervezetek is javasolnak: a decentralizáció.
– jelentette ki a miniszter. Ez azt jelenti, hogy az alacsony fertőzési rátával rendelkező települések tanulói a kéthetes szünet után iskolába mehetnének, ha az oktatási miniszter szerint a decentralizációs lehetőséget az egészségügyi hatóságok is elfogadják.
Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes úgy látja, hogy a megye tanintézetei és pedagógusai idén jobban fel vannak készülve az online tanrendre, össze sem lehet hasonlítani a tavalyi helyzettel.
– közölte a helyettes főtanfelügyelő. Megtudtuk, hogy jelenleg nincs olyan iskola Maros megyében, ahol ne lenne internet-hozzáférés. Az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk az internetet az iskolákban, mert az ő felelősségük az egész infrastruktúra biztosítása – tudtuk meg Illés Ildikótól, aki a felkészültség ellenére sem látja, hogyan jelenthetne valós megoldást a kisiskolások számára hosszú távon az online tanulás.
Erről számolt be lapunknak a siménfalvi Marosi Gergely Általános Iskola igazgatója is, Zsidó Zsuzsa. Az intézménynek sok tanegysége van, hiszen 14 falu tartozik a községhez. A tanintézmény igazgatója szerint azonban nem lehet eléggé felkészülni az online tanrendre, annak ellenére, hogy tavaly kaptak segítséget a tanügyminisztériumtól és a polgármesteri hivataltól is, minden gyerek kapott táblagépet, akinek szüksége volt rá.
– nehezményezte az intézményvezető. A tanárok saját eszközükről, otthonról tartják az órákat, mert az iskolákban nincs erre lehetőség. Az internet lefedettsége is sokszor akadozik a térségben, és tapasztalták, hogy amikor az egész ország online tanrendben van ugyanabban az időben, akkor nem megy az internet.
– sorolta Zsidó Zsuzsa.
„Van olyan gyerek is nálunk – nem is egy –, hogy olyan házban laknak, ahová villany sincs bevezetve, ott nem tudunk mit kezdeni az online-nal.
– részletezte az online tanrend legnagyobb akadályait.
Az elmúlt hetekben nem volt beteg gyerek a siménfalvi tanintézet egyetlen iskolájában sem, karanténos volt néhány, ahol a szülők vagy nagyszülők voltak koronavírusosak. „Az iskolai feltételek megvannak tehát: kis létszámú osztályok vannak; a kézmosást, a lázmérést, a maszkhordást tudjuk biztosítani, és a távolságtartást is tudjuk tartani.
– fejezte ki reményét a siménfalvi iskola vezetője.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
A Duna vízszintje mindössze három centiméterrel haladta meg hétfőn este az atomerőmű működéséhez szükséges minimumot Csernavodánál – közölte a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
szóljon hozzá!