
A hit útján a Márton Áron-i példát követve nagyon magasra kell emelnünk tekintetünket
Fotó: Veres Nándor
Nagy idők történelmi, sorsfordító viharai próbálták meg Isten szolgálja Márton Áron püspök jellemét. Átélte az ezeréves magyar keresztény királyság szétdarabolását, a két világháborút, a kommunista rendszer tombolását, az erdélyi legendás bérmakörutakat és a börtönök megalázó nyomorúságát – ezek üzeneteiből nyújtott katartikus zenei élményt szombat este a marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban.
2019. február 17., 15:522019. február 17., 15:52
2012 őszére született a Mustármag Énekegyüttes negyedik saját zeneműve, a Márton Áron főpásztori személyét bemutató Népemért vállalom, amelynek szövegkönyvét a közösség lelki vezetője, Papp László írta, zenéjét pedig Csiszér László és Gyárfás Levente szerezte.
Tamás Barna helyi plébános két Márton Áron-i találkozás emlékét idézte fel a szombati előadás kapcsán. Ilyés Gyula a 20. század kiemelkedő írója az erdélyi főpásztorral való első találkozás után, amikor elköszönt a püspöki iroda igazgatójától, azt mondta: „egy emberkatedrálissal találkoztam”. A másik történetet egy plébános mesélte: egy hivatalnok meglátván egy általa bemutatott iraton Áron püspök kézjegyét, megcsókolta azt, mondván:
A Népemért vállalom című zenemű alkotói Márton Áron püspökké szentelésnek 80. évfordulóján is arra keresik a kortárs választ, hogy miből épült az „emberkatedrális”. Mi alkotja ezt a rendkívüli szilárd, tiszta egyéniséget? Személyiségének titkát kutatva jutnak el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézusba és a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak.
Fotó: Veres Nándor
Papp László szavaival: „A mű Márton Áron személyén keresztül azt mutatja be, hogy mit jelentett a kommunista időben hinni és a hitért odaadni a vagyont, a szabadságot, az életet. (…) Márton Áron tisztán látott a legínségesebb időkben is. Példája ma is időszerű.” Utat mutató minden ránk maradt mondata – népnevelőként, vezetőként, papként. „Márton Áron Erdélyben töltötte be azt a hiteles főpásztori, bátor hitvallói hivatást, ami alapján
A zenemű „leás a romba dőlt csíki, székely lelkiség omladékai alá, és keresi a rejtőző kincset – azt a beomlott forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán tört felszínre Áron püspök alakjában, mint Székelyföld borvízforrásai” – vallják létrehozói.
Márton Áron a háború szörnyű megpróbáltatásaiból, a harctérről került haza Csíkszendomokosra, és ezek ellenére is erős hittel vállalta a papi hivatást. Az emberkatedrális a szülőföld értékeinek, csíki székely lelkiségéből és a Jézus Krisztussal való mély kapcsolatból épül fel. E megingathatatlan jellem és nagy tudás mögött komoly önnevelés, önképzés és ritka akaraterő állt.
A vetített képek és a zene szárnyán járhattuk be a meghatározó helyszíneket: Csíkszentdomokost, Pásztorbükköt, Csíksomlyót. A zenemű felidézte azt a légkört, amit a háború, a püspökké szentelés, a börtön, az ünneplő néptömeg magával hordozhatott. Erős szimbólumokra épít a Népemért vállalom. Az első Pásztorbükk, ahol megölték Báthory Endre bíborost. A legenda úgy tartja, ezen a helyen
A Jézus-hágó az a meredek keresztút, amely a Somlyó-hegyre visz fel: a Krisztushoz ragaszkodó, bűnbánó búcsúsok térden állva tették meg ezt az utat. A Salvator-kápolnát a szentimrei diadal emlékére emelték, ma a tiszta, érett hit tükre. Boltozatának felirata az itt lakó népeket a legnagyobb tragédiából is kivezette: „Imádunk Isteni Salvator! / Szent harcot harcol e tábor, / mert aki szívből imád, / kivívja égi honát!”
Fotó: Veres Nándor
Ugyanakkor szimbólumként megjelenik a keresztfa, amely Székelyföld minden jelesebb helyén a népnek Krisztushoz való ragaszkodását mutatja; a bérci fenyő, amely kopár körülmények között is megél, kapaszkodik és rendületlen: inkább kettétörik, de meg nem hajlik a viharokban. Tovább megjelenik a zeneműben a fényes nap mint a legősibb magyar, székely jelkép. Aztán a fehér ló motívum – a magyar vezérek, királyok fehér lovon jelentek meg a nép előtt. Áron püspököt Gyimesben a csángók fehér lóra ültették, ezen ment át a csíksomlyói búcsúra. A galamb is feltűnik mint a Szentlélek jelképe; a műben az egyházi rend felvételére, a Szentlélek rendkívüli hatalommal, karizmákkal való megajándékozására utalnak általa.
A zenemű központi üzenete: belegyökerezni Jézus Krisztusba; a szülőföld megtisztított, éltető örökségébe; megismerni, megbecsülni mindazt, amit ez a táj az emberi kapcsolatokkal együtt hordoz, mert ez többet ér a világ minden pénzénél. Ebből a „készletből” gazdálkodott Márton Áron. Mindez ma még nekünk is rendelkezésünkre áll. Ragaszkodni kell a szellemi, erkölcsi tőkéhez, a saját anyagi javakhoz, a földhöz, az erdőkhöz, a hithez, a szülőföldhöz. Meg kell becsülnünk mindent, hogy életünk legyen ezen a földön!
Székelyudvarhelyen Márton Áron Veress Árpád hangján, édesanyja Madaras Ildikó és édesapja Páll Áron hangján szólalt meg. A pásztorleány Budai Ildikó, a felszegi leányt Pista Mónika, a fegyőr és kommunista Csongor István volt. A kórust Mezei Ildikó tanította be. Közreműködött a helyi egyházközség gyermekszkólája.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
1 hozzászólás