Azt követően, hogy szinte egy időben két családi ház is leégett Maros megyében, Magyarpéterlakán a Dézsi és Pókában a Tóth család lakása, a marossárpatakiak pénzt gyűjtöttek, hogy megsegítsék a bajbajutottakat.
2017. február 08., 15:022017. február 08., 15:02
Berekméri Edmond marossárpataki presbiter, önkormányzati képviselő és Kozma Barna polgármester kezdeményezte a gyűjtést, amely hétfőn este zárult le. Az összegyűlt pénzösszegeket kedden adták át az érintetteknek.
A leégett péterlaki ház egy háromgyerekes családnak adott otthont, ott élt az egyik nagyszülő is, tehát összesen hat személynek veszett oda mindene, bútora, háztartási felszerelése, ruházata, irata – tudtuk meg Berekméri Edmondtól. A pókai család – szülők és egy gyerek – egy hétvégi házban lakott, azt bérelték a tulajdonostól már tíz éve. Ők is mindössze azzal maradtak, ami rajtuk volt.
Az önkormányzati képviselő kezdeményezésére önkéntesek járták a falut – presbiterek és a református egyházközség nőszövetségének tagjai –, kopogtattak házról házra, hogy pénzt gyűjtsenek a károsultaknak. „Az emberek nyitottak voltak, ki-ki a saját lehetősége szerint adományozott, a falu újból bebizonyította empátiáját, felebaráti szeretetét” – fogalmazott Berekméri. Az akciónak köszönhetően a péterlaki Dézsi család 7411 lej támogatásban részesül, a pókai Tóth család 4585 lejt vehet át.
Az önkéntes adományozáson túl a nőszövetség ruhagyűjtést is kezdeményez, a pókai család munkatársai is összefogtak, illetve az önkormányzat is szeretne élni a törvény adta lehetőséggel és támogatni a tűzkárosultakat. Kozma Barna Marossárpatak polgármestere érdeklődésünkre elmondta, Péterlaka nem tartozik a községhez, így azt ott élő családot nem tudják hivatalos segítségben részesíteni, Póka viszont a község tagja, így a pókai család számára utalhatnak ki egy nem túl nagy összeget. Elmondta még, hogy mihelyt megtudta, hogy ég a pókai ház, ő is azonnal a helyszínre sietett, de már a tűzoltók sem tehettek semmit, a faház teljesen leégett.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!