Takáts Eszter: a zene gyógyítja a lelket

Annyira kinőtte magát a Sepsiszentgyörgyi Utcazene-fesztivál, hogy idén már díszvendége is volt. A pécsi Takáts Eszter több helyszínen is fellépett a hétvégén, a szünetben pedig szívesen
mesélt életéről, szerelmeiről és a gyógyító zenéjéről is.

Bús Ildikó

2013. szeptember 16., 11:182013. szeptember 16., 11:18

2013. szeptember 16., 11:182013. szeptember 16., 11:18


– Hogyan kerültél kapcsolatba az utcazenével, mit jelent számodra az, hogy zenélsz az utcán?

– Ez azt jelenti, hogy olyan felületen mutathatom meg magam, ami rendkívüli és olyan szűrőt is jelent az utcán zenélni, ahol azonnal kapsz reakciót azoktól az emberektől, akik nem ismernek, csak éppen arra járnak. Amikor elkezdtem, ez egy gyakorlat is volt, közel kerültem az emberekhez, megmutattam a művészetemet, és lemértem a reakciókat. Az utcazenéhez veszem a dalos találkozókat is, mert nagyon hasonló a két dolog, és közel állnak hozzám. Veszprémben nyertem az utcazene fesztiválon, de felléptünk már Pécsett és külföldön is, bár az utóbbiak spontán alakultak ki, nem szervezettek voltak. A szentgyörgyi fesztivál nagyon kedves nekem, családias a hangulat, és úgy érzem magam, mintha hazajöttem volna.

– Hogyan születnek meg a dalaid, mi inspirál téged a szövegírásnál, hiszen ezek a dalok akár versként is megállnák a helyüket?

– Eleinte a fájalmaimat írtam körül, nem a lényeget mutattam meg nyersen, hanem költői voltam, és mintegy lefestettem az érzelmeket. Régebben a nőiidentitás-keresés is helyet kapott a szövegekben, számomra a húszas évek voltak a legnehezebbek. A kamaszkorom viszont simán zajlott, a fiúzással sem volt semmi gondom, közvetlen voltam, felszabadult, és minden ment szépen. A húszas éveimben viszont valami frusztráció tört rám, beilleszkedési problémáim adódtak, és kocsmás élmények következtek, melyekből aztán szerencsésen kinőttem. Most már nem pusztítom magam, de akkor még nagyon döhös voltam, elkezdődött a sexus nexus, és az se volt rendszeres vagy normális, hanem összevissza történtek a dolgok. Minden ilyen fájdalmamat a dalírásba tettem bele, mert gyógyító energiává lehet alakítani a zenét. Ami terápiás hatású tud lenni, gyógyítja a lelket.

– Ez segít? Van a dalnak, zenélésnek valamilyen gyógyító hatása is szerinted?

– Igen! Bármilyen bajom volt: düh, fájdalom, szakítás, félreértés, akkor jött a dal. Úgy éreztem ezáltal, hogy megváltottam magam, túl vagyok rajta, és innentől kezdve már nem számít, hogy mit gondol a másik, mert én jól vagyok. Ebből az apropóból írtam egyre több dalt és kerestem több témát, így már három éve tudok írni témára és irányítottan is.

– Mások írnak neked dalokat, vagy csak saját szövegeket énekelsz?

– Verseket zenésítek meg, dolgoztam együtt Halmai Tamás pécsi költővel, Sziámival, aki nagyszerű szövegeket alkot, és újabban Karafiáth Orsival dolgozunk együtt. Feldolgozásokban Cseh Tamáshoz nyúlok legtöbbször, nagyon közel áll hozzám. Egyébként minden magyar énekesnek nagy tisztelője vagyok Kovács Katitól Cserháti Zsuzsáig, mert mindannyian jókat énekeltek.

– Te milyen zenét hallgatsz? Ki a kedvenc előadód?

– Kedvenceim a jó kis 60–70-es évek amerikai rockzenéi, így Led Zeppelint, Lenny Kravitzot és mindenféle régivágású rockereket meghallgatok. Nagy kedvencem Janis Joplin és más érdekes hangús énekesnők.

– Van benned valami, amitől Janis Joplinra emlékeztetsz, és utánaolvasva valóban többen is hozzá hasonlítanak téged. Mit gondolsz erről?

– Energiákból állunk össze, így hasonlítottak már Piafhoz, Joplinhoz, néha Koncz Zsuzsához, de ezt leginkább a dalok hangulata hordozza. Az ember zenehallgatással alakítja ki a saját stílusát. Mindig utáltam énektanárhoz járni, mivel klasszikus éneket tanultunk, ahol orrhangosan és áriásan kellett énekelni, de ez nekem nem ment. Magamtól tanultam, rengeteg zenét hallgatva, ahogyan az elődök is tették. Janis Joplin például Aretha Franklint hallgatott, általa tanult sokat. Számomra az volt a legnehezebb, hogy elveszítsem a gátlásokat, mert énekelni bárki tud, lehet tiszta hangja, de kiengedni magad az teljesen más dolog.

– Mi a véleményed a mai Magyarország énekeseiről, zenei felhozatalról?

– Túl sok már a tehetség, régen megvoltak a nagy nevek, most meg mindenki befuthat. A piac kicsi, de a jó zenész nagyon sok. Szerintem a marketingképességen múlik az, hogy valaki megmarad vagy sem. Minden fiatal, aki dalokat ír, zenél, tudnia kéne menedzselni magát és pályázatot írni, de erre nem sok ideje marad. Mindig vannak úgynevezett nyomatott zenekarok, de szerencsére vannak önmenedzselő énekesek is, mint például én, így nekünk nem parancsol senki, de a közönségünk mégis megvan.

– Mit csinálnál, ha nem énekelnél?

– Volt már rá példa, hogy hangszálödéma miatt elveszítettem a hangomat egy időre és akkor gondolkoztam el ezen. Nagyon érdekel a zenélés mellett a természetgyógyászat, minden ősi, népi gyógyászat, ami sajnos már kevés nagymamától tanulható el. Nem az elvetemült és erőszakos vonal érdekel, hanem az egészséges vajákolás, ha lehet így nevezni. Emellett írni is szeretek, de az interneten nagyon elveszek, így blogot sem vezetek. Úgyhogy ezt hanyagolom, helyette inkább kertészkedek, azt is imádom, főleg a gyomlálást. Biztos bolondnak tartanak, de számomra ez nagyon kellemes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés