
Több, érintett társulás az Egyesülés lakónegyedben van
Fotó: Haáz Vince
Hiába fizették a vízszámlát, a pénz nem a megfelelő helyre került. Ötezer marosvásárhelyi család lehet érintett abban a kivizsgálásban, amelyet a gazdasági rendőrség egy lakótársulási gondnok ellen indított, sikkasztás gyanújával.
2025. március 19., 13:442025. március 19., 13:44
2025. március 19., 13:542025. március 19., 13:54
A lakástulajdonosi egyesületek működését szabályozó törvény leszögezi, hogy a társulások kötelesek évente legalább egyszer – általában év végén – közgyűlést tartani, ahol az elnök, adminisztrátor és cenzorok beszámolnak az eltelt időszakról és meghallgatják a lakókat. Tavaly Marosvásárhelyen több egyesületnél ezt a gyűlést nem tartották meg.
Kiderült ugyanis, hogy több társulásnál ugyanaz a gondnok, és ő annak ellenére, hogy a lakók rendszeresen törlesztették a vízszolgáltatás ellenértékét, nem fizette be az összegeket az Aquaserv vízszolgáltatónak, így jelentős adósságokat halmozott fel.
Alexandra Luca, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Székelyhon megkeresésére jelezte, négy bűnügyi eljárást indítottak, amelyek célja kivizsgálni, hogy valóban sikkasztás történt-e a lakástulajdonosi egyesületeknél. A gazdasági rendőrség nyomozói ellenőrzik a társulások iratait, egyeztetnek a szolgáltatókkal, adatokat gyűjtenek, amelyek nyomán, amennyiben ez indokolt, megtörténhet a vádemelés.
Ötezer családot károsíthatott meg a gyanúsított
Fotó: Haáz Vince
Mint megtudtuk, elsőként a Locativ lakásgazdálkodási vállalat kezdett vizsgálódni a feltételezett sikkasztás ügyében. Birtalan István igazgató jelezte, tavaly novemberben szembesültek azzal, hogy a város tulajdonában levő és a Locativ által ügykezelt, csaknem száz, többnyire szociális lakás bérlőinek tartozása van a vízszolgáltatóval szemben. Az alaposabb kivizsgálás után kiderült, hogy
Birtalan szerint első körben a városháza szakosztályához fordultak, hogy ellenőrizzék a társulásnál végzett munkát, majd amikor kiderült, hogy jelentős gondok vannak, akkor a rendőrségnél is feljelentették a gondnokot. Birtalan kiemelte: jelenleg zajlik a rendőrségi kivizsgálás, várják az eredményeket és keresik a megoldást a lakók és a szolgáltató számára.
Az Aquaservtől kapott adatokból kiderül, hogy
A feketelistán az első három lakószövetséget ugyanaz a személy adminisztrálja, és ezek tartozása 800 ezer lej. Ide társulásonként 30-40 tömbház is tartozik.
Városszinten csaknem ötezer család érintett lehet az ügyben, hiszen a gyanúsított a marosvásárhelyi városháza honlapján levő jegyzék szerint több mint ötven társulás gondnoka volt.
Első körben fontos helyi szinten kérni, hogy a lakószövetségi megbízottak ellenőrizzék a be- és kifizetéseket, és mutassák be a lakóknak a jelentésüket. Ha kiderül, hogy a társulásnál nincsenek rendben a pénzügyek, akkor első körben jelentsék írásban az esetet a marosvásárhelyi városházán, a Dorin Belean által vezetett irodának, majd szükség esetén forduljanak a rendőrséghez.
A rendőrségi feljelentés azonban nem oldja meg a szolgáltatóval szemben felhalmozott adósságok kérdését,
A szolgáltató a lakószövetséggel, a lakókkal közösen kell megoldást találjon ilyen esetben.
Még szerződést sem kötött a marosvásárhelyi városháza a Sütő András-szobor pályázat nyertesével, így biztos, hogy halálának idei évfordulójára nem lesz kész az alkotás. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint jövő júniust célozzák meg.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Szeptember 2–3-án a roma kultúráé és a zenéé lesz a főszerep a marosvásárhelyi Várban: ekkor rendezik meg a Roma Kulturális Napokat, a Le Romengo Ges elnevezésű rendezvényt.
Év végéig haladékot kaptak a polgármesteri hivatalok, hogy saját pénzből lezárhassák az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) készülő beruházásaikat, de ha nem sikerül, akkor nagy gondban lesznek. Marosvásárhelyen is versenyt futnak az idővel.
December 20-tól közvetlen repülőjárat lesz Marosvásárhelyről Nürnbergbe – adja hírül közösségi oldalán a marosvásárhelyi repülőtér.
Tűz ütött ki egy újrahasznosítással foglalkozó marosludasi vállalat csarnokában. A mintegy 700–1000 négyzetméteres épület belsejében műanyag hulladék ég.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
szóljon hozzá!