Nincs már határper Kibéd és Sóvárad között

A kibédi református egyházközség levéltárának kiemelkedő darabja az az 1840-ben készült „pereskönyv”, amely a Kibéd és Sóvárad között fennálló közel kétszáz éves határvita lezárójának is tekinthető. Ez a könyv több érdekes helytörténeti feljegyzést is tartalmaz, megismerhetők belőle a határviták során történt események, az akkor valló tanúk, de találunk kalandfilmekbe illő, életre-halálra menő összacsapások leírását is. Az anyagot több mint negyven éve tanulmányozza Ráduly János, nemrégiben pedig egyik tanúvallomás részletes anyagát közölte egy Marosvásárhelyen megjelent kiadványában.

Határ: életre-halálra

A két falu között már a 17. század közepén feljegyzett határviták vannak, ezért 1674-ben „metalis”, azaz határkijelölési levél kelt, de ez sem vetett véget a nézetkülönbségeknek. A vita nem volt újkeletű, hiszen már akkor létezett egy Virgó nevű határrész, amely egyértelműen a korábbi határvillongásokra utal. Kisebb összetűzések mellett ugyan, de a két közösség megfért egymás mellett a 18. század végéig, amikor a kibédiek az addigi határt jelző kilenc hompot (földrakást) széthányták és a sóváradiak tudta és belegyezése nélkül erősen behatoltak a szomszéd falu határába és ott tizenkét új határhompot („fattyu halmot”) raktak. Azaz a Kotros bércétől a Küküllőbe lefolyó Tompa patakától egy Gyenge follyam nevű patakig maguknak tulajdonították a földet. A Tompa mezején azonban a sóváradiaknak voltak területeik, ám 1794-ben a kibédiek „a váradiak tanorok kertjét onnan levágatván, gabonájokat s egyéb termékeket felpraedaltak” (azaz elpusztították, elrabolták). A megkárosult sóváradiak közbírókat kértek, hogy tanúvallomást tegyenek az esetről és a falu rendes határszéléről. Ekkor a kibédiek kalandfilmbe illő eseménynek lettek a „szervezői”: az illető napon, amikor a siklódi tanúk meghallgatásával végeztek és elkezdték a sófalviakat kihallgatni, dél elmúltával a kibédiek, Dósa Ádám és Madaras Ádám fiai és még mások „sok szerszámmal, puskávaval, baltával s egyéb fegyverekkel, nagy lármával s káromkodással” három irányból rárontottak a bizottságra. A kihallgató helyet szétzúzták, a feljegyzéseket széttépték és szétszórták, a jelenlevő bírákat és tanúkat pedig foglyul ejtették és Kibédre vitték, s „ott áristomba tevének erős őrizet alá”. Az egyik tanú szerint a sóváradi Kovács Györgyöt „úgy megdöföltek volt a kibédiek, hogy amiatt szinte meg is halt” és veje, a kibédi Mátyus István váltotta ki a fogságból.
Az eset után 1796 szeptemberében a sóváradiak újabb tanúpert kértek, ezúttal falujukban hallgaták ki őket a határok elmozdításáról és a két évvel azelőtti súlyos incidensről.

Salamoni döntés

Az 1840-ben zárult per döntése egyszerű és salamoni volt: „Azon hely, mely a két peres Közönség által két különböző helyen ki mutatott hompjaik között vagyon, szakasztassék két felé”. A per végén az összes addig kelt okmányt, feljegyzést, levelet a peres fél kérésére lemásolták és könybe fűzték, ez található ma a kibédi egyházközség levéltátárban.