
Fotó: Gligor Róbert László
Hét hónappal ezelőtt lett az onkológiai osztály szinte állandó lakója az ötéves Tamás Adélka és édesanyja. Egy banális hátfájásról derült ki, hogy a leukémia első jele, a kislányt azóta kórházban kezelik. A kezelés költségeit nehezen fedezi a háromgyerekes, egyedülálló édesanya, hiszen Adélka olyan gyógyszert is szed, amiből nyolc fiola félmillió forintba kerül.
2014. január 15., 16:582014. január 15., 16:58
2014. február 06., 14:372014. február 06., 14:37
Reggelente hátfájásra panaszkodott a kislány, édesanyja pedig arról faggatta, hogy megütötte-e magát valahol, vagy kényelmetlen volt-e az ágy. Aztán már egyensúlyérzéke sem volt, gyakran összebicsaklott. Két hónapig vitte édesanyja orvostól orvosig, de senki egy csepp vért nem vett tőle, hogy megvizsgálja. Végül a háziorvos állapította meg, hogy valószínűleg leukémiában szenved. A hír sokkoló volt, és hét hónappal ezelőtt Adélka a Maros Megyei Kórház gyermekonkológiai osztályának lakója lett, azóta alig voltak otthon – idézi fel a kezdeteket édesanyja, Tamás Emese. De a kislány természete és az édesanya optimizmusa sokat segített: nem adták fel a reményt, sokat játszanak, sokszor kacagásuktól hangos a klinika folyosója. Adélka állapota pedig javul.
Szeretetben és szükségben
A 40 éves Emesének még két gyereke van otthon: Zsolt 19 éves, idén végez a középiskolában, Emese 21 éves, ő tavalyelőtt végzett. Édesapjuk tizennyolc éve meghalt. Néhány év után az édesanya újrakezdte az életet egy másik férfival. Öt éve született Adélka, de ő is apa nélkül nevelkedik: mivel a férfi nem volt hajlandó munkába állni, Emese elhagyta. A két nagyobbik gyerek imádja Adélkát, lánya kisebb depresszióban is szenvedett, amikor megtudta, hogy kishúga leukémiás. A család a Dózsa György úton lakik egy tömbházlakásban – nagy szeretetben, de nagy szükségben. Mióta kislánya kórházba került, az édesanya mellette tartózkodik, ezért munkahelyét fel kellett adnia. Zsolt 350 lej állami támogatást kap édesapja után, valamint 42 lej „gyermekpénzt”, Adélka pedig 84 lejt: ez a „nagy támogatás az államtól” – mondta el az édesanya. Ennyiből kell megélniük, és a kislányt kezeltetniük. Hogy hogyan? Emese sem tudja. Nem szégyelli kimondani: nyakig ül az adósságokban, sosem tudja, mikor kapcsolják le a lakásukat az áram- és gázhálózatról. De eddig mindig túlélték: amikor már mindenük elfogyott, valaki mindig kisegítette őket a kátyúból. „Valaki ott fent szeret minket” – mondja nevetve a gondok ellenére sem megtört, inkább derűs anyuka. És nem is kívánhatott volna magának ennél jobb gyerekeket, akik szó nélkül elfogadják a család nehéz helyzetét, és mindent megtesznek édesanyjuk és Adélka érdekében.
Különleges szükségletekkel
Adélka különleges ellátást igényel otthon és a kórházban egyaránt: mindent, amihez hozzáér, előtte le kell fertőtleníteni, mint például a kimosott ruháit is. Naponta legalább ötvenszer kezet mos, hogy a legyengült immunrendszerét ne támadja meg fertőzés. Diétáznia kell, azaz disznóhús, margarin, olajos vagy rántásos ételek, sült, édességek és bármilyen savtermelő élelmiszer ki van zárva, csak párolt marha- és csirkehúst, zöldségeket ehet. Imádja a gránátalmát, naponta kettőt is megeszik – már amikor van. Az is gondot jelent, hogy vacsora után két órával veheti be a gyógyszert, s ez alatt idő alatt semmit nem ehet vagy ihat. A kisgyereknek nehéz ezt betartania ha megéhezik, így előfordult, hogy éjszaka kellett felköltse édesanyja, hogy beadhassa a tablettát. A gyógyszerek igencsak próbára teszik a szervezetét, ezért mézet is fogyaszt naponta, ez minden gyógyszernél hatásosabb gyomorvédőnek bizonyult az ő esetében. Értelmes kislány, semmit nem lehet eltitkolni előle: ismeri betegségét, a gyógyszerek neveit, milyen mutatóknál mekkora érték a „plafon”. Amíg édesanyjával beszélgetünk, a babáját öltözteti és sétáltatja, de szívesen fogadja el tőlünk az ajándékba hozott társasjátékot: van játszóház is a folyosón, a többi kisgyerekkel is szívesen osztja meg játékait. Felajánlja, hogy próbáljuk fel háromdimenziós szemüvegét, amivel az ajándékba kapott képeskönyvben a sárkányokat és egyéb ijesztő állatokat tisztán láthatjuk. De édesanyjával őszinte játékot is játszanak: álmában a jövőjét tervezi Adélka, menyasszonynak készül vagy éppen már gyermekeit sétáltatja.
Egyedül már nem bírják
Emese családja sokat segített rajtuk, barátok, rokonok, de idegenek is adtak, amit tudtak. Adélka édesapjától semmit nem kap, még azt a pénzt is „lenyúlta”, amit saját szülei, testvérei adtak neki, hogy kislánya kezeltetésére fordítsa. Ezért Emesének és kislányának nagy segítségre van szüksége. A kórházban csekély mértékű kedvezményt kaptak egy citosztatikumra, de minden egyéb gyógyszert, fertőtlenítőt meg kell vásárolniuk. A gyógyszerek nagy részét Magyarországról, Angliából, Írországból hozatják, de volt már úgy, hogy kölcsön kellett kérni tablettát más anyukáktól, amíg az övék megérkezett. Adélka olyan gyógyszert is szed, amelyből nyolc fiola félmillió forintba kerül. A kislány állapota jelentősen javult, még néhány napig lesz kórházban, majd két és fél évig tartó otthoni utókezelés kezdődik, amelyhez ugyancsak méregdrága gyógyszer kell, ennek egy havi költsége mintegy hétszáz lej. Ugyanakkor otthon van a két testvér, akik már nagyok, igényeik lennének, de legalább lábbelire, ruházatra és a fűtésre költeniük kell. Emese még nem tudja, hogyan és miből. Mivel tavaly nyár óta kórházban vannak, otthon üres az éléskamra. A Vásárhelyi Konyhaművészek Köre az ősszel feltöltötte ugyan a polcokat, de ismét nagy a szükség a családban.
Együtt segíthetünk
Emese szívesen elfogad bárkitől bármilyen segítséget: aki nem tud pénzt adni, az tartós élelmiszert, zöldséget, lekvárt, zakuszkát is adományozhat a családnak. Tavaly nyáron néhány barátjuk a Sörpatikában jótékonysági koncertet szervezett, az összegyűlt hétszáz lej nagy segítség volt a gyógyszerek beszerzésében.
Lapunk is felkarolja Emese, Adélka és a család ügyét. A Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségének titkárságán elhelyeztünk egy urnát, amelybe bárki elhelyezheti adományát. Megyeszerte gyűjtési kampányt indítunk Adélka megsegítésére a Mennyit ér egy gyermek mosolya? Segíts, hogy Adélka ismét boldog lehessen címmel. Felkérjük mindazokat, akik legalább egy lejt ki tudnak venni pénztárcájukból erre a célra, támogassák kezdeményezésünket. Adományaikat várjuk osztály- és iskolaközösségekben, egyházaknál, civil szervezeteknél, üzletekben. A befolyt pénzt átadjuk a családnak. Aki nagyobb összeget adományozna, vagy éppen élelmiszerrel segítené a családot, az jelentkezzen a 0742-485567-es és 0744-525926-os telefonszámokon. Pénzösszeget banki átutalással is lehet adományozni a számlát kezelő Árkosi Emese nevére a RO81 OTPV 3200 0075 6599 EU01 (euró), a RO31 OTPV 3200 0075 6599 HU01 (forint) és a RO27 OTPV 3200 0075 6599 RO01 (lej) marosvásárhelyi OTP-s számlákra.
Segesváron a májusi korlátozás után a héten teljesen betiltották a szerencsejáték-termek működését. Marosvásárhelyen jövő héten szavaznak újra a kérdésről, pontosításokat eszközölve a helyszíneket illetően.
Marosvásárhelyen a Ballada utcában, korszerű épületek között több éve áll lakatlanul és egyre romosabb állapotban egy ház, már hozzánőtt az utcaképhez. Ahogy a környezete egyre korszerűbb lesz, a ház annál feltűnőbb látványt nyújt, de már nem sokáig.
Járhatatlanná teszik az erdei utakat, szemetet hagynak maguk után, és veszélyes helyeken gyújtanak tüzet a Görgényi-havasokba terepjárókkal, kvadokkal és más motoros járművekkel érkező turisták – hívják fel a figyelmet a Maros megyei hegyimentők.
A Maros megyei oktatásról, az iskolák biztonságáról és az igazgatói versenyvizsgáról is beszéltek a héten azon a gyűlésen, ahol a megye oktatási intézményeinek és a tanfelügyelőségnek a vezetői, illetve a rendőrség képviselői is jelen voltak.
Nagyszabású ellenőrző akciót tartott a Segesvár melletti Szásznádas, Cikmántor, Dános és Keménynagyszőlős településeken pénteken a Maros megyei rendőrség. Több bírságot szabtak ki, jogosítványt vontak be, egy embert pedig börtönbe szállítottak.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
Az összeomlás szélén van a sürgősségi betegellátás Marosvásárhelyen: a rohammentő-szolgálat (SMURD) számlája üres, kölcsönkért gyógyszerekkel és anyagokkal látják el a betegeket. Év végéig 7,5 millió lejre lenne szükségük a működés biztosításához.
Hétvégén szervezik meg Marosvásárhelyen a hagyományos Bikeathont, amely a város egyik legnagyobb kerékpáros és adománygyűjtő eseménye.
Fogyatékkal élő, rajzolni, festeni, fotózni, szobrászkodni szerető vagy másféle alkotásokat készítő személyek jelentkezését várják a HIFA-Románia Egyesület online alkotótáborába.
Hetvenötezer lejes pénzbírságot rótt ki csütörtökön a marosvásárhelyi helyi rendőrség két, tetten ért szemetelőre.
szóljon hozzá!