Lehet, hogy mégsem perel a néppárt az elkobzott Wass-szobor és könyvek miatt

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Bár keresi az igazságszolgáltatás jogi lehetőségét, úgy tűnik, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és politikai alakulatának, a néppártnak mégiscsak el kell állnia attól a pertől, amit három hónappal ezelőtt, Wass Albert ügyében, a hatóságok ellen helyezett kilátásba.

Szucher Ervin

2014. szeptember 15., 16:172014. szeptember 15., 16:17

A csíksomlyói pünkösdi búcsún tanúsított rendőrségi túlkapások után a két szervezet országos vezetősége nyilatkozatban tiltakozott a Wass Albert-köteteket forgalmazó könyvkereskedőket érő megalázás valamint egy magántulajdonban lévő büszt elkobzása miatt. A búcsú helyszínére vezető úton felállított standokról a rendőrök levetették Wass Albert könyveit, és egy árustól tíz könyvet el is koboztak, majd néhány nap múlva Szovátán lefoglalták a pünkösdkor magánterületen felállított Wass-szobrot. Mindezt az író emlékének a meggyalázásaként értelmezte az EMNT és az EMNP, mely ellen az erdélyi magyarság képviselőinek kötelező módon fel kell lépnie. „Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi »demokrácia« sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka” – írták közös közleményükben a nemzeti tanács és a néppárt vezetői, kijelentvén, hogy „legyen vége a nyomásgyakorlásnak, ideje szembemenni a jogainkat megsértőkkel!”.

Portálunk arra volt kíváncsi, hogy három hónap elteltével a két szervezet beindította-e az akkor kilátásba helyezett pert. Mint kiderült: nem, és ennek már nagyon nem is látják az esélyét. A tiltakozó levél egyik aláírója, Papp Előd, a néppárt országos alelnöke elismerte, jelenleg egészen más prioritásai vannak. „Számunkra most az aláírásgyűjtés a legfontosabb dolog, amit el tudunk képzelni magunknak. A többi politikai tevékenységünket majd szeptember 23. után folytatjuk” – válaszolta megkeresésünkre Papp, aki a másik aláíróhoz, Nagy Pálhoz irányított.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette: nem is olyan könnyű pereskedni, mint ahogy a történések hevében elképzelték. „A szovátai úriember elutasította a segítségünket, mondván, hogy ő ügyvédet fogadott és azzal járja a maga útját. A könyvárusok pedig egyszerűen nem merik felvállalni. Ilyen körülmények között nehéz fogást találni a hatóságokon és perelni vagy beavatkozni a perbe” – fejtette ki a portálunknak Nagy Pál. A nemzeti tanács alelnöke hangsúlyozni kívánta, hogy még így sem tettek le a szándékukról, Wass Albert rehabilitálása érdekében egy munkacsoportot kívánnak létrehozni. Ebben valószínűleg helyet kapna, többek között, Vekov Károly történész és Kincses Előd jogász, akik az elmúlt években már próbálkoztak a román politikai és igazságszolgáltatási hatalom jobb belátásra való terelésével. A két kezdeményező szerint minderre azért is szükség mutatkozik, mert az erdélyi magyarság érdekképviseletének eddigi „lakájpolitikája” képtelen Bukarestben megoldani az efféle gondokat.

A magyarság bukaresti politikai képviselete csak „segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel” – írta Papp Előd és Nagy Pál az RMDSZ-ről. Többszörös próbálkozásunk ellenére a szövetség elnökét, Kelemen Hunort sem három hónappal ezelőtt, sem most nem sikerült megszólaltatnunk e téma kapcsán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
Hirdetés
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
2026. március 02., hétfő

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása

Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.

Hétfő estétől kezdődhet meg az Egyiptomban tartózkodó 300 román állampolgár hazaszállítása
Hirdetés