
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan elítéli a Csíksomlyón, pünkösd szombatján tapasztalt hatósági visszaéléseket és a pünkösdkor Szovátán állított Wass Albert-szobor elhurcolását – áll a két szervezet közleményében.
2014. június 13., 16:132014. június 13., 16:13
Wass Albert könyveinek elkobzása, a könyvárusok megfélemlítése újabb bizonyítéka annak, hogy 25 évnyi „demokrácia” sem volt elég ahhoz, hogy a román államapparátus embereiből kihaljon az erdélyi magyar közösség sárba tiprásának szándéka – fogalmaznak a Nagy Pál és Papp Előd, az EMNT, illetve az EMNP Székelyföld régióért felelős alelnöke által aláírt közleményben.
„Nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni Wass Albert törvényesen megjelentetett műveinek, könyveinek betiltását, illetve árusításának bárminemű korlátozását, szobrainak tiltását. Ugyanakkor ismét bizonyítékot nyert, hogy közösségünk jövőjének garanciája nem Bukarestben van. A kérdést a közösségi érdekképviselet eddigi lakájpolitikája nem fogja megoldani, legfeljebb segíti a hatalmat abban, hogy elodázza a szembenézést jogos önrendelkezési törekvéseinkkel – vélik a politikusok. Legyen vége a nyomásgyakorlásnak! Ideje szembemenni a jogainkat megsértőkkel, ezért első lépésként az EMNT jogi úton szándékszik igazságot szolgáltatni ezen súlyos visszaélésekért.”
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön elkobozták a román hatóságok azt a Wass Albert-szobrot, amelyet pünkösdvasárnap a saját háza udvarán állított fel egy lakos a Maros megyei Szovátán. A Hargita megyei rendőrség a szombati csíksomlyói búcsún eltávolíttatta az író köteteit az utcai árusokkal.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!