Fotó: Boda L. Gergely
Számos meglepetéssel készülnek a 20. Nemzetközi Könyvvásár szervezői, az első már a csütörtök reggeli megnyitón várja az érdeklődőket. Körülbelül 9 ezer könyv és csaknem száz kísérőrendezvény közül válogathatnak a könyv és a kultúra szerelmesei.
2014. november 12., 17:242014. november 12., 17:24
2014. november 13., 12:332014. november 13., 12:33
Intenzív munkával töltötték a szerdai napot a szervezők, hogy a megnyitóra minden készen álljon. Írók és költők portréi kerültek a falra, és hamar felemelkedtek a könyves standok is. A technikusok sem lazsáltak, az élő rádiós műsorok sugárzásához szükséges feltételek megteremtésén dolgoztak. A 9 ezer könyvet 44 standon találhatják meg az érdeklődők, és körülbelül száz rendezvényen vehetnek részt a vásár keretében. Ezek többnyire koncertek, könyvbemutatók, színházi előadások, vetítések és vetélkedőkből állnak.
A csütörtökön 10 órától kezdődő Színház téri megnyitón kétszáz diák meglepetése várja a rendezvény résztvevőit. Közvetlenül a megnyitó után átadják a 2014-es Szép Könyv-díjat a színház előcsarnokában. Déli 12 órától a Bookart Kiadó standjánál dedikál Hajdú Farkas Zoltán, majd 16 órától három esemény közül lehet választani. A színház Radnóti Miklós-termében Egyed Péter és Veress Károly, Ambrus Tünde, illetve Borsos Szabolcs könyveit mutatják be. A Marosvásárhelyi Rádiónál Dragomán György és Részegh Botond közös munkája kerül bemutatásra, ugyanakkor a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének standjánál Péterfy Gergely és Szilágyi Ákos dedikál. Két könyvbemutatóra kerül sor 18 órától, a Radnóti Miklós teremben, Balogh Attila kötetét, a Bernády Házban pedig Ferenczes István kötetét mutatják be. Szintén 18 órától Az ember tragédiája című színes rajzfilmet vetítik a színház 1. számú próbatermében. A Gyereksarokban 10 és 18 óra között minden órában más programmal várják a kicsiket, 16 órától pedig a fiatalokat hívják az Underground terembe, a Legyél te is milliokos! című vetélkedőre.
A csütörtöki koncertről Szalóki Ági gondoskodik, a Körforgás című családi koncertre 17 órától kerül sor a színház nagytermében. A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs magyar irodalom jeles költőire, íróira, így a tavalyi évhez hasonlóan a vásár első napján ismét megtartják a Magyar Írók Estjét, Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna, és Szilágyi Ákos részvételével. A 18.30 órától a kisteremben kezdődő est házigazdája Mészáros Sándor a Szépírók Társaságának elnöke. Felolvasó színház lesz 20:30-tól „12+1” – örömjáték Rejtő Jenő művekre címmel szintén a kisteremben.
szóljon hozzá!