
Ezzel a címmel tartott vetített képes előadást Balás Árpád nyugalmazott földrajztanár a kövesdombi unitárius templom Bözödi György-termében, telt ház előtt.
2014. május 11., 19:192014. május 11., 19:19
Balás Árpád neve nem ismeretlen a vásárhelyiek előtt, hiszen szerző- és tanártársával, Fodor Sándor (S) történelemtanárral ők voltak az elsők a rendszerváltozás után, akik a millecentenárium évében, negyedszázaddal az utolsó (1972-ben megjelent) útikönyv után magyar nyelven megírt, a városról szóló útikönyvet készítettek. A várost 13 séta útvonalán, térképes és fotográfiai mellékletekkel ismertették, felsorakoztatva a legjelentősebb épületeket, intézményeket, bemutatva azok történetét, építésének és rendeltetésének folyamatát a történelem során.
Azért választotta a kissé furcsa címet – indokolta pénteki előadása elején –, mert feltételezi, hogy sokan a várost járva nem is tudják, milyen értékek mellett haladnak el nap mint nap. Nos, pontosan a már említett útikönyvük (Marosvásárhelyi útikalauz – Impress Kiadó, 1996, szerzők Fodor Sándor S. és Balás Árpád) cáfolja az előadó vélekedését. Nagyon sokan ennek az útikönyvnek alapján ismerték meg saját városukat, fedezték fel azokat a történelmi, építészeti értékeket, amelyekre minden vásárhelyi büszke lehet. A megjelenést követően gyakran lehetett látni vásárhelyi polgárokat, akik e könyvvel a kezükben ismerkedtek a város nevezetességeivel.
Előadása során viszont valóban adott olyan információkat, amelyek a könyvben nem szerepelnek, s vásárhelyi körökben sem általánosan ismertek. Azt például kevesen tudják, hogy Kossuth Lajos volt a város első díszpolgára. Még 1893-ban választották meg, s alig egy évre rá Kossuth-szobor állítását határozta el a város, amely 1899-re el is készült (alig húsz év múltán román szélsőségesek döntötték le a Bem-szoborral együtt).
De az sem közismert tény, hogy a Bodor Péter zenélő kútjának (amelynek visszaállítására 2007 óta tanácsi határozat van, ám a visszaállítást magát már hét éve hiába várja a város lakossága) fedelét borító fémlemezek nem tűntek el az 1911-es lebontása után – ma is ott vannak a Kultúrpalota homlokzatán, Dósa Elek, Teleki Sámuel, Bolyai Farkas, Bolyai János, Mentovich Ferenc és Petelei István domborműves portréi alatt, azok fedik a kiugró, félkupolákkal díszített íves ablakok tetejét.
A központi freskón, Körösfői-Kriesch Aladár munkáján, a Hódolat Hungáriának címűn a jobb oldali nőalakot Brandenburgi Katalinról, a városnak szabad királyi címet adó fejedelem, Bethlen Gábor második feleségéről mintázta a művész. És ott van Teleki Sámuel is, mint a kompozíció egyik szereplője.
És bizonyára azt sem tudják sokan, hogy az előcsarnok Székely mesemondás freskóján a kék ruhás nőalakot Körösfői Bernády György feleségéről, Madarász Erzsébetről mintázta, s ott van mellette a főpolgármester fogadott leánya, Margit is.
A hálás közönség örömmel fogadta az előadó bejelentését, miszerint a következő előadáson még több érdekességet, kevésbé ismert információt kíván közzétenni.
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.
459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.
A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
szóljon hozzá!