Kísértet-állomások Alcsíkon

Az állomásfőnöki ajtó ablaka törött – amúgy sem használja senki. Egyenesen kísértetjárta helynek tűnik a valaha jobb napokat látott állomásépület, amelynek emeletére egykor díszes lépcsőház vezetett. Pedig forgalom most is van, főként tanévközben: az ingázójáratokkal rendszerint ötven-száz ember is indul/érkezik Csíkszentsimonba. Számukra még a világítás sem biztosított több mint egy éve, sem a téli hajnalokon, sem a nyári éjszakákon.

„A minap felhívtak, hogy írjak alá egy egyezséget a vasúttal – részletezi Fábián László csíkszentsimoni polgármester. – Eddig minden évben alá is írtam, hogy minden télen, rendkívüli havazás esetén részt veszünk a sínek takarításában. De én csak akkor érzem magaménak a román vasutat, és a kötelességemet akkor teljesítem, amikor úgy érzem, hogy engem is teljes értékű állampolgárnak tekintenek ebben az országban. De sajnos, az utóbbi időben nem ezt érzem.”

Amint a polgármester elmondta, az ingázók jogosan panaszkodnak, hogy nincs közvilágítás már legalább egy éve. Nincs illemhely, még egy favécé sem. A vizet évek óta nem fizeti a vasút, de van egy csap az önkormányzat jóindulatának köszönhetően. Az épületet és az állomás környékét sem tartja rendben a vasút.

„Akkor szégyellettem magamat nagyon, amikor fogadtuk pünkösdkor a székely expresszt – idézi fel Fábián László. – Éjjel egy órakor érkezett a vonat. Világítást kellett improvizálnunk, hogy a százötven vendéget tudjuk elosztani... Semmiféle minimális higiéniai körülmény nincs, az utasok kényelméért semmi nem történik. Tördeltem a kezeimet, próbáltam magyarázkodni... Gyalázatosak a körülmények!”

A polgármester azt is elmondta, hogy a balesetektől, esetleges kisiklásoktól is állandóan rettegniük kell: el vannak távolodva a sínek, hiányoznak a csavarok... A tavaly volt kisiklás, kétszer is, de azóta sem történt semmilyen előrelépés.

„Rendbe lesz téve az épület – ígérte Eugen Benedic állomásfőnök, akinek alárendeltségébe tartoznak az újtusnádi, a tusnádfürdői és csíkszentimrei állomások. – Tudunk az állapotokról, javasoltuk a rendbetételt, de a vasút anyagi helyzete most nem tesz lehetővé ilyen beruházásokat.” Hogy mégis mikor kerülhetne ilyen munkálatra sor, arra még megközelítőleg sem tudott választ adni az állomásfőnök, aki úgy vélte, a csíkszentimrei megállóhely váróterme például rendben van.

Mi is ott jártunk. A váróteremnek nevezett kis szobában, a leszakadt villanykörte helyén fecske próbált fészket rakni, de abbahagyta (vagy leverték?). „Nem lehet jegyet váltani, csak a vonaton – magyarázza egy, a váróterem előtti padon várakozó asszony. – Ha van ellenőr, jegyet veszünk, ha nincs ellenőr, egy vagy két lejt adok a kalauznak, attól függ, mennyi pénzem van.... Mindenki ezt csinálja.”