
A székelyföldi megyékben összesen közel 60 ezer gazda igényelte idén az egységes mezőgazdasági támogatásokat, mintegy 560 ezer hektár területre
Fotó: Farkas Tamás
A 2023-2027-es időszakra vonatkozó új agrárstratégia által hozott változások nem csak az egységes mezőgazdasági támogatási formákat, a juttatások összegét, illetve az igénylési időszakot érintették, hanem a támogatásigénylők körében elvégzendő ellenőrzésekre is hatással vannak. Idén a gazdák által megszokotthoz képest később kezdődnek az ankétok, és várhatóan szinte minden gazdát ellenőriznek majd.
2023. június 26., 07:432023. június 26., 07:43
Nemrég ért véget az idei egységes mezőgazdasági támogatások igénylési időszaka, ugyanis a két és fél hónapos periódust, amely rendszerint május közepén ér véget, idén két héttel meghosszabbították, mert
Ebben az esztendőben május utolsó napjáig adhatták le megvonások nélkül a támogatásigényléseket a gazdák, illetve akik valamilyen okból túllépték a határidőt, azok napi egy százalékos támogatásmegvonás terhe mellett június 9-ig még benyújthatták kérelmüket a megyei mezőgazdasági intervenciós és kifizetési ügynökségek (APIA) kirendeltségein.
– tájékoztatott Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője.
Fotó: Pál Árpád
Hargita megyében először csökkent 25 ezer alá a támogatásokat kérelmezők száma, igaz, mindössze eggyel vannak kevesebben az említett értéknél.
Az országos tendenciával ellentétben viszont Hargita megyében a támogatásra jelölt összterület mérete is csökkent. Ez idén 180 342 hektárt jelent (98,9 százalék), 1979 hektárral kevesebbet, mint tavaly.
Nem jelentős a csökkenés, „ez egy teljesen normális folyamat”, az okai pedig nem az idei változásokkal függenek össze, hiszen korábban is volt már rá példa – tudtuk meg Haschi Andrástól. A megyei APIA igazgatója a sokévi átlag alapján elmondta:
Fotó: Pál Árpád
Az ingadozás oka az is, hogy történnek olyan területegyesítések is, amelyek révén az új parcellák mérete eléri a támogatásigényléshez szükséges minimális, azaz 30 áras méretet, máskor viszont – ha például az adott évben vannak teledetekciós ellenőrzések – akkor szintén csökken a támogatott összterület, ugyanis az ankét során kiszűrik a problémás területeket.
Az APIA adatai szerint egyébként Maros megyében idén 22 300 gazda igényelte az egységes mezőgazdasági támogatásokat összesen 264 326 hektár területre.
Kovászna megyében idén 11 966 volt a kérelmezők száma, ők 115 639 hektár területre igényeltek támogatást.
Haschi András kérdésünkre azt is elmondta, dacára annak, hogy idén az APIA meghosszabbította a támogatásigénylési időszakot,
„A körülményekhez képest nagyon jól zajlott, de sokkal több időt igényelt minden kérésnek a fogadása, minden gazdának el kellett magyarázni, hogy mik a változások. Az elején még mi is kellett figyeljük minden mozzanatnak a hatását, új volt ez a rendszer úgy nekünk, mint a gazdáknak, de belejöttünk idővel” – foglalta össze az idei támogatásigénylési időszakban tapasztaltakat az APIA megyei vezetője.
Fotó: Veres Nándor
Az említett változások miatt idén a támogatásigénylő gazdák ellenőrzése is a szokásosnál később kezdődik. Erre a közeljövőben kerül sor, de egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor, mert
– tudtuk meg Haschi Andrástól. Azt tudják, hogy majdnem minden gazda ellenőrzés alá kerül majd, de nem minden probléma jár majd büntetéssel.
Jelenleg a támogatásigénylési iratcsomók átnézése zajlik az APIA-nál, próbálják kiküszöbölni az esetleges hiányosságokat, és ha elmaradtak a támogatásigénylők valamilyen irattal, amit még pótolni lehet, akkor azokat bekérik tőlük – közölte az APIA megyei igazgatója.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
Több mint 8,45 millió utast szolgált ki 2026 első hat hónapjában a bukaresti Henri Coandă és Aurel Vlaicu (Băneasa) nemzetközi repülőtér. Ez 5,08 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és új forgalmi rekordnak számít.
szóljon hozzá!