Hirdetés
Hirdetés

Hosszú idő után előrelépés történt Floreáék perében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel négy órán át tartott két vádlott kihallgatása csütörtökön a Hargita Megyei Törvényszéken a Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester és másik nyolc személy ellen a törvénytelen sporttámogatások miatt indult büntetőper tárgyalásán.

Iszlai Katalin

2017. június 29., 18:352017. június 29., 18:35

Először Kiss Imolát, a marosvásárhelyi városháza korábbi gazdasági igazgatóját hallgatták ki vádlottként. Őt Dorin Florea polgármesterrel egyetemben hivatali visszaéléssel vádolják, Kiss Imola vallomása szerint alaptalanul. Mint mondta, a polgármesteri hivatal és az ASA futballcsapat először 2008-ban kötött társulási szerződést helyi tanácsi határozat alapján.

A per tárgyát ugyanakkor a 2013/2014-es szezon finanszírozása képezi. Kiss Imola szerint

Hirdetés

nem volt tudomása a klub és a polgármesteri hivatal által folytatott tárgyalásokról, ennek követése nem tartozott a hatáskörébe.

Az ügyben az ő feladata a társulási szerződés és a 2013/2014-es bajnoki szezon finanszírozásának lehetősége, azaz a szükséges pénzösszeg meglétének ellenőrzése volt. A tanácsi határozat indoklását láttamozta, és ebben igazolta, hogy a helyi költségvetésbe belefér a klub támogatása. A helyi költségvetés dokumentációjának egyik fejezetében egyébként amúgy is szerepelt sporttámogatásokra fenntartott összeg.

Azt is elmondta, hogy előzőleg 8 millió lejes finanszírozásról volt szó, később, az illetékes szakbizottság elemzését követően ezt 4 millió lejre csökkentették.

A határozatot először a 2013. július 11-ei tanácsülésen tárgyalták, akkor jóváhagyták a sportprojektek támogatását, az ASA-nak ítélt összeg értékének meghatározására előírt napirendi pontot azonban elhalasztották. A következő ülésig vizsgálta meg azt a sportért felelős szakbizottság, és július 25-én a 273-as számú tanácsi határozattal elfogadták a 4 millió lejes összeget, plusz a teljesítmény függvényében biztosított juttatásokra szánt összeget (így lett végül 7 millió lej, mivel az ASA abban az évben jutott fel az első osztályba).

Az indoklást tehát a gazdasági igazgató jóváhagyta, és igazolta a pénz meglétét, a jegyző igazolta a törvényességét, ezt követően a polgármester is jóváhagyta, majd átkerült az illetékes szakbizottsághoz. Miután ott is jóváhagyták, felkerült a polgármesteri hivatal weboldalára, és közvitára bocsátották.

A végleges társulási szerződést augusztus kilencedikén írta alá a polgármester és a gazdasági igazgató. Kiss Imola ugyanakkor hangsúlyozta, ez egy

úgynevezett hagyomány volt a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál, hogy mindketten aláírták a szerződéseket, az ő aláírásának azonban nem volt jogi értéke.

Hozzátette, ő tehát nem törvényesíthetett semmilyen dokumentumot, ezt csupán a polgármester hatásköre, ő képviseli az intézményt. Arra is kitért, hogy a törvények nem mondják ki, hogy nem finanszírozhatnak olyan társaságot, amelynek tartozása van az állam felé, hanem azt írják elő, hogy a helyi költségvetésből történő finanszírozásokat a jogszabályoknak megfelelően kell elkölteni. Ebben az esetben a 2011-ből származó 215-ös számú helyi közigazgatási törvény és a 2000-ből származó 69-es számú sporttörvény alapján jártak el, ezek egyike sem említi a támogatás kizáró feltételeként az adósságot.

Egy rövid, ötperces szünet után Maria Cioban volt jegyző kihallgatása következett, őt hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolják. Mint mondta,

nem érti, hogyan vádolhatják bűnrészességgel, mikor soha egyetlen dokumentumot sem írt alá a két hivatali visszaéléssel vádolt személlyel közösen.

Elmondta azt is, igaz, hogy aláírta a 237-es tanácsi határozatot, amelyben megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ez azonban kötelessége volt. Elmondása szerint amennyiben egy tanácsülés a törvényeknek megfelelően zajlik le, és a határozatot is a törvényeknek megfelelően hozzák meg, mint ahogy a jelen esetben is történt, neki kötelessége aláírni azt, ellenkező esetben visszaélésért felelhetett volna.

Maria Cioban állítása szerint mindkét tanácsülésen rendkívül zsúfolt és hangos volt a terem, több sportoló és edző is jelen volt, hiszen ezek az ülések nyitottak a nyilvánosság előtt. Ezenkívül a hallásával is problémái vannak, így ő nem hallotta, hogy Ionela Ciotlăuş akkori alpolgármester a klub tartozásairól beszélt volna. Csak később, a jegyzőkönyvből értesült arról, hogy az alpolgármester felhozta ezt a témát az ülésen. Azt sem tudta megmondani, hogy az ASA képviselői jelen voltak-e, ugyanis elmondása szerint nem ismeri őket. Ügyvédi kérdésre ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a polgármesteri hivatalnak volt egy pecsétje a polgármester aláírásával, ezt azonban kizárólag a kabinetfőnök használhatta. Azt, hogy mikor és hányszor került erre sor, már nem tudta megmondani.

Mivel a tárgyalás elhúzódott, a bíró – engedve az ügyvédek és további vádlottak kérésének – elhalasztotta a kihallgatások folytatását. Döntésének értelmében

szeptember 14-én Claudiu Maior azóta lemondott alpolgármester, Benedek István és Ioan Fărcaş önkormányzati képviselők, illetve Bakó Attila köztisztviselő kihallgatásával folytatják a tárgyalást.

Az előzményekről

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2015. december 16-án közölte, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola, a városháza gazdasági igazgatója, Maria Cioban volt jegyző, Claudiu Maior azóta lemondott alpolgármester, Benedek István és Ioan Fărcaş közgyűlési képviselők, Bakó Attila, Virgil Măceşan köztisztviselők és Ioan Nucu Man, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke bíróság elé állítását.

Az ügyészség szerint a vádlottak kezdeményezték, illetve megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ami a vádhatóság szerint 7 millió lejjel kurtította meg a város költségvetését. A DNA közbelépésére viszont az összeget a klub nem használhatja, de a városháza sem kapta vissza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés