Sikeresen ért véget az Osonó marokkói projektje

Az Osonó négy tagja július 23-án érkezett az Atlanti óceán partján fekvő városba, Kenitrába, és a bemutató után, augusztus 19-én indult haza, Sepsiszentgyörgyre – tájékoztatott Fazakas Misi. A társulat vezetője elmondta: augusztus 18-án, hétfőn került sor az általa rendezett mask@face.now című előadás bemutatójára, és ez alkalomból újabb meghívásokat kaptak marokkói fesztiválokra és műhelymunkákra.

Szabó Enikő

2014. augusztus 19., 17:502014. augusztus 19., 17:50

2014. augusztus 19., 17:512014. augusztus 19., 17:51

A masc@face.now című előadás az Osonóra jellemző színházi kulcsban készült el, az évekkel ezelőtt Thaiföldön bemutatott Carnival című előadás marokkói adaptációjaként, kiegészülve a marokkói fiatalok történeteivel és életérzésével. A jelenlegi projekt, hasonlóan a thaiföldi projektekhez, a két, egymástól távol eső kultúra találkozására, valamint az adott ország legjellemzőbb társadalmi kérdéseire épül. Az előadásban az egyén és a társadalom kapcsolatát, az emberek kizsákmányolását és árucikként való kezelését, a fiatalok lehetőségeit, álmait és jövőképét vizsgálja az arab és osonós színészekből álló csapat. A jelenről beszélve, olyan kérdéseket fogalmaz meg a koprodukció, amelyek nemcsak Marokkóban, hanem Romániában, de akár Európában is aktuálisak” – mutatott rá a rendező.

Az Osonó Színházműhely és a marokkói Espace Theatral masc@face.now című előadásában, a két osonós színész – Daragics Bernadette és Mucha Oszkár – mellett, hat arab színész lép fel: Hassan Bara, Mohamed Benail, Mohamed Bara, Ayoub Anabi, Mohssine Dogma valamint Narjiss Amiri. A kulturális- szociális projekt főtámogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány.

A bemutatót követően, Abdelkhalek Belfquih, a projektnek helyet adó Nour Dijour de Theatre Alapítvány művészeti vezetője egyedinek és sikeresnek könyvelte el az előadást, így az osonós és marokkói színészekből álló csapat felkérést kapott a közös munka folytatására, valamint az előadás további játszására. Az alapítvány koordinálása mellett, a projekt második szakaszára három hónap múlva kerül sor. November 10. és december 7. között az Osonó tagjai újra visszatérnek Marokkóba, és a masc@face.now című előadást több városban bemutatják. A projekt második szakaszának kiemelkedő eseménye egy nemzetközi fesztiválrészvétel lesz november 18-24. között. Hiszen a Szaharához közeli városban, Tata-n megrendezésre kerülő fesztiválra is meghívást kapott a marokkói-osonós koprodukció.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!