Fotó: Nagy D. István
Két év után sem kapták meg utolsó fizetésüket a csődbe ment sepsiszentgyörgyi Mopaco kenyérgyár egykori alkalmazottai. Hétfő reggel tucatnyian gyűltek össze a belvárosban, majd a munkaügyi felügyelőséghez mentek, onnan remélve segítséget.
2015. február 09., 16:332015. február 09., 16:33
„A 2013 márciusi elszámolással tartoznak nekünk. A gyár bezárása előtti utolsó hónapban is rengeteget túlóráztunk, jár nekünk az a pénz” – jelentette ki az egyik volt alkalmazott. A kenyérgyár mintegy kilencven alkalmazottjának közel 50 ezer lejjel tartozik a csődbiztos, az emberek úgy tudják, az elmúlt két év alatt a vállalat több ingóságát értékesítették, autókat, ócskavasat adtak el, tehát lett volna pénz, amiből kifizessék őket.
„A brassói felszámoló cég nem áll szóba velünk, már több beadványt iktattunk, panaszt tettünk a munkaügyi felügyelőségnél, pert indítottunk, de mindenütt azt a választ kaptuk, hogy a csődbiztos, amint készpénzhez jut, fizet” – magyarázta az egyik kárvallott.
Ördög Lajos, a munkaügyi felügyelőség vezetője érdeklődésünkre elmondta, a brassói kirendeltségre továbbították a panaszt. Ugyanakkor napközben sikerült telefonon elérni a csődbiztost is, aki megígérte, hogy a következő 30 napban kiadja az elmaradt fizetéseket. „A törvény szerint az egykori alkalmazottak elsőbbséget élveznek. Összesen 49 357 lejjel tartozik kilencven személynek a felszámoló cég, 350 és 1500 lej közötti összegekkel. Ez nem olyan nagy tétel, nem is értem, eddig miért nem törlesztették” – fejtette ki Ördög Lajos.
Sepsiszentgyörgy legrégebbi, több évtizedes múltra visszatekintő kenyérgyára 2013 márciusában csődöt jelentett és bezárt, ugyanakkor felszámolta a szentivánlaborfalvi és kovásznai munkapontjait is. A vállalat addig a sikeres magánosítás egyik példája volt Kovászna megyében, több átszervezés után a magyarországi Bige Holding cégcsoport vette meg, bezárása előtt az iskolakifli-program keretében szállította a megye kisiskolásainak a péksüteményt.
Alig több mint egy tucat ember, főként volt politikai foglyok és hozzátartozóik gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi városháza falán lévő Gloria Victis emléktáblánál az 1956-os forradalom leverése után elítélt háromszékiek emlékére.
Több mint háromezer fiatalnak segít megtalálni a helyét a társadalomban két uniós finanszírozású projekt keretében a Kovászna Megyei Munkaerőelhelyező Ügynökség.
Biciklisávon közlekedő elektromos rollerest sodorhatott el egy autós Sepsiszentgyörgy egyik utcájában csütörtökön reggel.
Tojásdobálás, hangoskodás, rongálás – a sepsiszentgyörgyi fiatalokra többnyire ilyen rendbontások miatt szoktak panaszt tenni a helyi rendőröknél. Szerencsére ritkán adódik erre a példa.
Fokozottan ellenőrzik a gyalogosokat Kovászna megyében az előttünk álló héten – olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.
Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.
Pákéban Lajos és Julis már szinte családtag lett Szabóék portáján, mindketten „besegítenek” a tökök eladásába. A portán kirakott 42 féle tök színes látványa vonzza a vásárlókat, akik becsületkasszába fizethetik be a portéka árát.
Több videó is felkerült a Facebookra a nagy területen pusztító zágoni tűzről, egyiken hatalmas lángok, tűzoltás, segédkező helybéliek láthatók, a másikon pedig már a romok. Időközben összefogás indult a károsultak megsegítésére.
Az Iskola másként program keretében szívesen látnak diákcsoportokat, minden hónap második szombatján pedig nyílt napokat tartanak Szépmezőn. A menhelyen jelenleg 121 kutya vár örökbefogadóra.
szóljon hozzá!