Fél éven belül nem kell majd gáz és villanyszámlát fizetniük azoknak a háromszékieknek, akik helyi gyártású hőlégmotort vásárolnak. Egy sepsiszentgyörgyi cég Stirling motorok előállítására kapott uniós finanszírozást. A motorok a hőenergiát alakítják át mechanikai majd elektromos energiává, jelentősen csökkentve ezzel a meleg víz és villanyáram előállítási árát.
2014. január 07., 08:492014. január 07., 08:49
A cég a Stirling motor sorozatgyártásához szükséges gépsor beszerzésére egy 900 ezer lejes, vissza nem térítendő támogatást kapott – közölte portálunkkal Pozna Dávid. A vállalkozó elmondta, a céljuk a lakosság jövedelméhez igazítani az olcsóbb energiafogyasztást biztosító motorok árát. A gyártást a második félévben kezdik – tette hozzá a vállalkozó.
Páll Árpád feltaláló, aki két társával együtt 5 éve dolgozik a működőképes motor előállításán, úgy véli, hogy a most beszerzendő gépekkel jelentősen csökken majd a motor előállítási ideje. Szerinte már Kleopátra idejében létezett a hőlégmotorok elve, azonban gyártásuknak most jött el az ideje. Elmondása szerint a lakosságnak az itt előállított energiatermelőket három-négyszer olcsóbban tudják majd forgalmazni. Jelenleg egy Stirling motor 8-10 ezer euróba kerül.
A Stirling-motor külső hőbevezetésű hőerőgép és általában dugattyús-forgattyús mechanizmussal készül. A belsőégésű motorokkal szemben a Stirling-motor hőforrása nem a hengerben elégő fűtőanyag, hanem a motoron kívül van. A hőátadási folyamat lehetővé teszi, hogy az összes hőerőgép közül a legjobb hatásfokot nyújtsa.
A hővel működő motor táplálása a napenergiától a gyúlékony fáradt-olajon át a biomasszáig bármivel történhet – közölte Pál. Ugyanakkor leszögezte: használatának legnagyobb előnye, hogy a lakásfenntartás költségeit jelentősen csökkenti: olcsóbban előállítható meleg víz és mesterséges fény.
A feltaláló egy évtizede útjára indította másik találmányát, a „Pufi kocsit” is, azonban az 1.5 liter üzemanyagot fogyasztó, 40 km/órás végsebességű gépjárművet nem sikerült forgalomba íratnia. A hószánként működő, nyáron autóvá alakítható szerkezetet mintegy 600 euróból építette. Azóta a világ valamennyi országában mintegy 15 ezer cég gyárt ilyenszerű járgányokat. Egyébként a holdjáró vagy holdautó is hasonló elven működik.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!