Űrkutatásban vesz részt négy sepsiszentgyörgyi diák, akik a fizikatanárnőjük segítségével építenek egy műholdat. Ha elkészül, Norvégia legészakibb részén lőnék fel, de csak akkor, ha lesz rá anyagi lehetőségük.
2012. február 24., 11:012012. február 24., 11:01
2012. február 24., 11:592012. február 24., 11:59
CanSat Bolyai Team – ez a neve annak a csapatnak, melynek négy résztvevője van, és mindannyian sepsiszentgyörgyi diákok, akik arra az elhatározásra jutottak, hogy az űrügynökség támogatásával építenek egy műholdat. Popescu Andrea, Rosu Kriszta, Kovács Gellért Pál, Pünkösti Zsolt tizedik osztályos tanulók és Pető Mária fizika szakos tanárnő vezetésével készítik el a műholdat, melyhez az ügynökségtől megkapták az alapcsomagot is. Ez tartalmazza mindazokat a dolgokat, elemeket, amelyek működtetik a műholdat, és ezek az eszközök a kötelező küldetésekért felelnek, ilyenek például a hőmérsékletet és a légnyomást mérő érzékelők.
Ugyanakkor a fiatalok saját elképzelésük szerint a levegő porkoncentrációját is szeretnék mérni, ehhez is elkészítik az eszközöket, illetve a programot. A műhold elkészítésének és fellövésének célja elsősorban az, hogy sikeres legyen és működjön, de egy versenyen is részt vesznek ezáltal a diákok, hiszen tavaly kapták meg az értesítő levelet, miszerint részt vehetnek egy nemzetközi megmérettetésen. A fiatalok úgy gondolják, az űrkutatás nem elérhetetlen vagy érthetetlen valami, és a projekt lényege is ez, hogy minél több diák ismerje meg ezt a területet.
A vetélkedőt az ESA (Európai Űrszövetség) és a NAROM (Norvegian Centre for Space-Related Education) szervezi, lényege egy kis műhold megépítése, amely belefér egy kólásdobozba, ugyanakkor a valódi műholdak minden fontos alkotóelemét tartalmazza. A diákok figyelmét Pető Mária tanárnő hívta fel a projektre és az ő segítségével dolgozták ki a részleteket, a programot és a szerkezetet is, amely hetven százalékban van kész. Pető Mária, a református kollégium fizikatanára, de a tanítás mellett tudományos tevékenységet is folyat, amely többnyire az asztrofizikára irányul, ám diákjai számos eredményt értek el a mechanika, termodinamika, hálózatelmélet, orvosi és részecskefizika területén is.
A szerkezet, amelyen a négy diák dolgozik elfér egy üdítős dobozban, és egy kilométer magasságba fogják fellőni, az ereszkedés során pedig a csapat különböző méréseket és ezek kiértékelését fogja elvégezni, a végén pedig egy prezentációt is el kell készíteniük. „Április 22. és 26. között Norvégiába repülünk, ott belepakoljuk a herkentyűt egy rakétába és fellőjük. Egy kilométeres magasságból a rakéta ledobja a CanSat-et, az pedig az ejtőernyős ereszkedés során másodpercenkénti mérési eredményeket küld a földre” – magyarázták a fiatalok.
A gondot azonban mégsem a fizikai mérések vagy a programozás jelenti a kutatók számára, hanem a megmérettetésre való kijutás, ugyanis a műholdat egy norvégiai katonai állmosról lövik fel, az ország legészakibb pontján, ahová eljutni nagyon sokba kerül. „Csak autóval vagy repülővel mehetnénk, mivel nagyon messze van és a jegyárak is igen magasak. A csapatnak mintegy négyezer euróba kerülne a kiutazás, amihez támogatást nyújt a helyi önkormányzat, de reményeink szerint más szponzorokat is találunk addig” – mondták a diákok. A versenyre április végén kerül sor, addig elkészül a teljes projekt és remélhetőleg az utazási költség is összeáll. Az űrügynökség tagállamai közül tizennégy csapatot választottak ki a sepsiszentgyörgyi diákok jelentkezése mellett.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
szóljon hozzá!