
Fotó: Nagy D. István
Az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) hétfőn, a románság nemzeti ünnepe alkalmából.
2014. december 01., 15:062014. december 01., 15:06
Az Agerpres hírügynökség szerint a felhívást Sepsiszentgyörgyön, a december elsejét ünneplő több tucatnyi részvevő előtt ismertették a székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő szervezet képviselői.
A dokumentum szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó. Az FCRCHM szerint a magyar közösség vezetőinek ezért „el kellene ismerniük azt a tényt”, hogy Románia biztosítja feltételeket a területén élő kisebbségek számára nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatnak és nemzetközi egyezményeknek megfelelően.
A felhívás szerzői szerint 1918 december elsején a gyulafehérvári román nemzetgyűlés egy „elvi nyilatkozatot” fogadott el, amelynek az előírásait beépítették az 1919 december 9-ei (Románia és az Antant között megkötött) kisebbségi szerződésbe, és Románia ez utóbbi dokumentum alapján dolgozta ki a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályait.
„Ideje, hogy a magyar közösség vezetői elismerjék, Románia maradéktalanul teljesítette a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit a kisebbségekkel kapcsolatban. Az említett megyékben a teljes helyi közigazgatás a – románellenes kisiklásaikról ismert – magyar pártok ellenőrzése alatt áll, a magyarság képviselői pedig ténylegesen részt vesznek az egész ország kormányzásában” – olvasható a felhívásban, amely szerint mindez a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemének betartását bizonyítja.
A székelyföldi román szervezetek vezetői szerint a magyaroknak meg kell érteniük, hogy „az úgynevezett székely födnek” sosem lesz etnikai alapú területi autonómiája.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!