Hirdetés
Hirdetés

Gyönyörű és tiszta gyimesi táj – biotermelésre való

Gazdafórum a biogazdálkodásról. Elfoglalták az összes kihelyezett széket a téma iránt érdeklődők •  Fotó: Pinti Attila

Gazdafórum a biogazdálkodásról. Elfoglalták az összes kihelyezett széket a téma iránt érdeklődők

Fotó: Pinti Attila

Mintegy száz Gyimes-völgyi gazda vett részt csütörtökön a gyimesközéploki kultúrotthonban tartott gazdafórumon, ahol a biogazdálkodásról és -értékesítésről, illetve az azzal járó turisztikai lehetőségekről is tájékozódhattak a jelenlévők.

Szabó Kamilla-Mária

2018. január 19., 15:572018. január 19., 15:57

A tervek szerint a csütörtöki esemény az első lépése egy – ebben a témában való – térségi szintű gondolkodás elindításának. A találkozó kezdeményezője, Farkas Tibor ugyanis szeretné, ha a gyimesi gazdák összefogva használnák ki, hogy többségében vegyszermentesen gazdálkodnak.

Az eseményen elsőként Miklós Levente, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság képviselője nyújtott betekintést a biogazdálkodás mikéntjébe. Mint arról beszámolt, húsz éve foglalkozik ezzel a témával, és ebben látja ezen vidék jövőjét. S noha bátorít mindenkit az ezzel való foglalkozásra, előadásában arra is kitért, hogy ezt kellő információ ismeretében, előzetes számításokat elvégezve ajánlott megtenni. Kiemelte, szükséges térségben gondolkodni, hiszen egy gazda nem biztos, hogy kellő terméket tud előállítani, vagy a felvásárló piacot kiszolgálni. Emellett egy-egy parcellán nem lehet természetközeli módon gazdálkodni, ha körülötte minden más földterületet műtrágyáznak.

Óvva intette a jelenlevőket attól, hogy valaki csak az anyagi jövedelem miatt fogjon biotermeléshez, hiszen ahhoz elköteleződés is szükséges.

Azt is kifejtette, hogy a biominősítés megszerzéséhez 1–3 évig megfigyelés alatt tartják a gazdaságot, csak azt követően lehet a termékeket bioként értékesíteni, de a továbbiakban is évente ellenőrzik, hogy eleget tesz-e a feltételeknek. Mint a beszámolóból kiderült, Romániában 2007-től kezdtek minősített biotermeléssel foglalkozni a gazdák, Hargita megyében a csúcsot ez 2013-ban érte el, akkor több mint 320 hivatalos biogazda tevékenykedett, mostanra viszont ez a szám 220 körülire csökkent.

Nagyobb bevételre lehet szert tenni, ha bióként értékesítjük a tejet. Illusztráció •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Nagyobb bevételre lehet szert tenni, ha bióként értékesítjük a tejet. Illusztráció

Fotó: Veres Nándor

2010-től tevékenykedik minősített biogazdaként Fazakas Imre, aki a csütörtöki eseményen saját tapasztalatait, gyakorlati tanácsait osztotta meg az érdeklődőkkel. Gazdasága fő profilja az állattenyésztés, de a vele járó növénytermesztéssel is foglalkozik. Elmondása szerint jelenleg a termelt tejet bioként értékesítik, de a célja az, hogy feldolgozza, és kész termékkel tudjon a piacra kerülni. Számára

a hároméves átállási időszak gyorsan, nehézségek nélkül telt el, utána pedig valamivel kedvezőbb árat kapott a tejért.

Eleinte keresnie kellett, hogy ki vásárolja fel biotejét, de 2016-tól nagyon megnövekedett az érdeklődés. Tapasztalata szerint egyre több fogyasztó dönt úgy, hogy egészséges ételt vásárol meg, emiatt is érzi túlzásnak, hogy egy biotermékért szinte kétszeres árat kérnek el, mint egy konvencionális termékért – főleg annak tükrében, hogy az előállítása sem kerül kétszer annyiba.

Hirdetés

Rodics Gergely az Agri-Cultura-Natura Transylvaniae Egyesület részéről érkezett, hogy a biotermelés és turizmus kapcsolatáról értekezzen. Kifejtette, ha valaki Gyimesbe érkezik, még ha nem is a közelben lakik, azt gondolhatja, hogy ez a táj gyönyörű, tiszta, és akik itt gazdálkodnak, azok biztosan bio módon teszik. Ebben a formában ez nem teljesen igaz, hiszen itt is egyre inkább terjed a vegyszerhasználat, és kevesen fordítanak gondot a termékeik biominősítésének megszerzésére – tisztázta. Emiatt is egyértelművé kell váljon, hogy ki az, aki természetközeli módon akar gazdálkodni, és ki az, aki az ipari mezőgazdálkodás mellett dönt. Akik a biogazdálkodást választják, azok termékei a turizmussal elsősorban két módon kerülhetnek kapcsolatba: az egyik, hogy helyi éttermek, vendégházak kínálják azokat vendégeiknek; a másik lehetőség, hogy

a turisták magát a gazdát, gazdaságot látogatják meg, és ott vásárolják meg a termékeket.

A biotermelés emellett a vidéki turizmus több ágazatával is érintkezhet, így az agroturizmussal, az egészségturizmus különböző ágazataival. A táji adottság, a hagyományoshoz közeli gazdálkodási mód is előnyös a biotermelésre való építéshez, ehhez viszont a gazdák szemléletváltására is szükség van, illetve ahhoz, hogy térségi szinten legyen egy mozgatórugó, aki nem hagyja leállni a kezdeményezést – fejtegette.

Az előadók sorát Farkas Tibor ötletgazda zárta, aki a piaci mutatókat ismertette a konvencionális és biotermékek kapcsán. A meghirdetett programmal ellentétben a fórumon nem tudott részt venni Albert Imre, a kolozsvári Bioterra Egyesület képviselője.

Üdvözölt kezdeményezés

Az érdeklődők között volt viszont a gyimesfelsőloki szarvasmarhatartók egyesületének elnöke is, aki örömmel fogadta a kezdeményezést, amelybe meglátása szerint több gazda is bekapcsolódna, amennyiben megfelelnek az előírásoknak. Mint mondta, jelenleg is bio módon gazdálkodnak, de ha a minősítéssel valamivel jobb árat kaphatnak a leadott tejért, akkor megteszik az ahhoz szükséges lépéseket. A szintén jelenlévő Pál Péter, a gyimesbükki Degustarium értékesítési szövetkezet alapítója is jó lehetőségnek tartja a térségi biotermelést, mivel az segíti a helyi termékek megmaradását. Véleménye szerint összefogás nélkül erre nincs lehetőség – az embereknek be kellene látniuk, hogy mindenkinek van hely a piacon, sőt úgy könnyebb boldogulni, ha minél több azonos minőségű terméket tudnak eladásra kínálni. „Ahhoz még fel kell nőni, hogy ne tartsuk titokban a jó példákat, hanem mutassuk meg egymásnak azokat, hiszen ezeknek a termékeknek van piaca. Azt is meg kell tanuljuk, hogy olyan termékeket állítsunk elő, amelyeket eladásra nem kell elvinni, mert a vásárlók idejönnek, hogy megvegyék” – fogalmazta meg mintegy célként is a vállalkozó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Áram- és ivóvízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
Hirdetés