Gyógyszerreklámok veszélyei

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Egyre gyakoribb, hogy a térségünkben élők is a magyar televíziók reklámjaiban látott orvosságokat keresik a helyi patikákban, vagy szakember tanácsa helyett inkább az ismerősök ajánlására vásárolnak.

Molnár Rajmond

2017. február 10., 12:102017. február 10., 12:10

2017. február 10., 12:492017. február 10., 12:49

Mi alapján vásárolnak gyógyszereket a fogyasztók, illetve milyenek a helyiek gyógyszerfogyasztási szokásai? – egyebek mellett ezekről a témákról érdeklődtünk Melles Melindától, a Hargita Megyei Gyógyszerészkamara elnökétől.

„Az emberek manapság túlzottan sok gyógyszert vásárolnak. Többségük pedig nem azt, amit az orvos vagy a gyógyszerész ajánl, hanem olyant, amelyet a magyarországi tévéreklámokban látnak, illetve az ismerőseik javasolnak nekik. Így sok esetben nem a megfelelő orvosságot vásárolják, amely veszélyes lehet az egészségre nézve” – számolt be a tapasztaltakról a gyógyszerészkamara elnöke. Például – folytatta – ha valaki szakember tanácsa nélkül vásárol gyógyszereket, és nem ismeri a készítmények hatóanyagait, túladagolás esetén toxikológiai (mérgezés) tünetek is előfordulhatnak.

A tévéreklámokban látott gyógyszerek szakember ajánlása nélkül történő megvásárlása szintén rizikós lehet különböző típusú betegségek, allergiák esetén. „Napjaink társadalmának egyik nagy problémája, hogy mindenre azonnal szeretne megoldást találni. A gyógyszerreklámok is ezt a fajta társadalmi igényt célozzák meg. Fáj a fejed? Gyorsan vedd be ezt a fájdalomcsillapítót, és egyből elmúlik. Lehet, hogy csak egy pohár vízre lenne szüksége a szervezetnek, mert aznap kevés folyadékot fogyasztott az ember, de sokan inkább az azonnali fájdalomcsillapítót választják. Mindez  azért, mert a tévéreklámok hatására az jön be az ember tudatalattijában, hogy mindenre azonnal kell a megoldás. A túlzott gyógyszerfogyasztás pedig nagyon veszélyes az emberi szervezetre nézve, nem beszélve arról, hogy függőséget okoz” –  húzta alá Melles Melinda.

A szakember szerint térségünkben nagyon sokan csak azokat az orvosságokat keresik a patikákban, amelyeket a magyarországi tévéreklámokban látnak, holott ezek többsége a romániai gyógyszerhatósághoz be sincs jegyezve, vagy esetleg ugyanaz a gyógyszer más néven van jelen. Például a magyar televízióreklámokban látott NeoCitran neve Romániában Theraflu – fejtette ki a gyógyszerész. Kérdésünkre elmondta, hogy bár a nyugdíjasok is sok esetben tájékozódnak a tévéreklámokból, ők legtöbb esetben a háziorvosuk által ajánlott gyógyszereket szedik.

A gyógyszerészkamara elnöke továbbá hangsúlyozta, hogy csak akkor ajánlott szedni gyógyszereket, ha tényleg indokolt. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az egészséges életvitellel megelőzzük a betegségeket. Mint mondta, a megyei patikákban jól felkészült gyógyszerészek vannak, és a beteg minden alkalommal kérdezzen tőlük bizalommal, mert segítenek és útbaigazítást adnak. „Igyekeznek mindenkinek az igényei és a pénztárcája alapján segíteni” – zárta Melles Melinda.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
Hirdetés