
Gyergyóremete határában elkészült az európai uniós szabványoknak megfelelő, környezetbarát hulladéklerakó. Ezt adták át kedden a Hargita megyei önkormányzati vezetők és különböző minisztériumok, hatóságok vezetőinek jelenlétében.
2016. május 24., 19:152016. május 24., 19:15
2016. május 24., 19:362016. május 24., 19:36
A megjelent politikusok köszöntő beszédei mind kitértek arra, hogy a hatalmas beruházás megvalósítása nem volt könnyű feladat. Borbély László, korábbi környezetvédelmi miniszter elmondta, aggódott, amikor 2013-ban aláírták a kivitelezési szerződést, vajon el tud-e készülni a hulladéklerakó, fel tudják-e használni az erre szánt pénzt. Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke utalt arra, hogy többször újra kellett kezdeni a folyamatot, maga a helyszínkeresés is sok cirkusszal járt, amint ő fogalmazott, viharos volt ennek a projektnek a története. A remeteiek nagy áldozatot vállaltak a megyéért – szögezte le.
A remetei hulladéklerakó a Hargita megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere című projekt keretében épült fel, és látták el a szükséges berendezésekkel. Az udvaron közel harminc szemétszállításra tervezett jármű várja, hogy munkába álljon, a berendezések gombnyomásra készek. Amint működni kezd, évente 49 130 tonna hulladék kerülhet majd ide, azaz napi 194,5 tonna – hangzott el. 25 éven át fog kiszolgálni mintegy 290 ezer Hargita megyei lakost. A projekt teljes értéke 164 millió lej, amelynek 70,5 százalékát az Unió, 14,2 százalékát a kormány, 15,3 százalékát a megyei tanács költségvetéséből biztosították.
A létesítmény indulásra kész, a napokban már alkalmas lenne a megye háztartási hulladékainak feldolgozására, tárolására. Erre azonban még várni kell, a létesítmény üzembe helyezése akár évekig is elhúzódhat. Rosszak a törvények – hangsúlyozták többen is. Ugyanis, az uniós előírások szerint most a közpénzből készült hulladéklerakót egy magáncégnek kell felkínálni, hogy működtesse, és hogy profitot termeljen. Hogy melyik lesz az a cég, jelenleg nem ismert. Az Unióból bárki jelentkezhet a nyílt közbeszerzésre, amelynek kiírása hamarosan megtörténik.
Laczkó Albert Elemér polgármester nem túl optimista. Elmondta, a közbeszerzési procedúra akár fél év alatt le is zárulhatna és a tevékenység elindulhatna. De ez nem lesz ilyen egyszerű. Rossz példákat lehet látni: a Maros megyei hulladéklerakót évek óta hiába próbálják elindítani, és Zilahon is helyben topognak. A hulladékgazdálkodás ugyanis óriási üzlet, hatalmas érdekek húzódnak a háttérben. Emiatt a hasonló közbeszerzések sorozatos óvásoknak vannak kitéve, perek zajlanak. Emiatt akár évekbe is telhet, míg pont kerül az ügy végére – mondta el a polgármester. Remetének komoly gazdasági előnyt jelentene a létesítmény működése, hetven munkahely teremtődik, és a község kasszájába befolyó különböző adók meg fognak látszani a községen – fogalmazott. Hozzátette: egyelőre javasolni fogja, hogy az udvaron parkoló új szemeteskocsikat vigyék be a tetők alá, másként várhatóan sokat fognak állni a napon.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a remetei hulladéklerakó mostani átadására azért volt szükség, mert júniusban letelik az ezt célzó uniós projekt határideje.
Mint elhangzott következő időszakban meg kell épülnie még a csíkszeredai és korondi hulladékátrakó-állomásnak, és a Ditrót és Remetét kikerülő, a hulladéklerakóhoz vezető út kiépítése is hátravan még. Most kiírják a közbeszerzést a hulladékbegyűjtésre és szállításra. Ezt régiónként hirdetik meg, külön Csík, Gyergyó és Udvarhely számára. Mikor mindez lezárult, kerül sor a hulladéklerakót működtető cég kiválasztására. Az igazi kérdés, hogy mikor valósul meg ez. A várható fellebbezések miatt Barti Tihamér úgy látja, több évre lesz még szükség. Hozzátette, országos szinten 150 ilyen projektről beszélhetünk, ebből mindössze hét zárult le.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
Országos hulladékgyűjtési akcióhoz csatlakozik Gyergyószentmiklós önkormányzata: szeptember 18-án több helyszínen várják az önkénteseket, hogy közösen tisztítsák meg a város egyes részeit.
Az elakadt gyergyószéki fejlesztési projektek előmozdítását tűzte ki célul Barti Tihamér, aki közel másfél év eltiltás után térhetett vissza a tisztségeibe júniusban. A megyétől több tízmillió lejes finanszírozás jár még a térségnek – szögezi le.
Több mint háromszáz ember és 240 munkagép, illetve berendezés dolgozik az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya első hegyvidéki szakaszán, kevesebb mint egy hónappal a munkálatok tényleges megkezdése után.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 9-én, szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában. A tervezett áramszünet 8 és 17 óra között tart.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
szóljon hozzá!