Hirdetés
Hirdetés

Félezren egy öreg csengettyűért

Volt nap, hogy egyszerre 35-en is dolgoztak a csengettyűn, összesen mintegy 500-an járultak hozzá a megújításához •  Fotó: Gergely Imre

Volt nap, hogy egyszerre 35-en is dolgoztak a csengettyűn, összesen mintegy 500-an járultak hozzá a megújításához

Fotó: Gergely Imre

Ötszáz embert fognak vendégül látni május 12-én a gyergyószárhegyi Csengettyű utca lakói, azokat, akik valamilyen formában részt vettek az utca nevét is adó harangláb feljavításában. A legalább 167 éves építmény közösségi megmozdulással, kalákával újul meg.

Gergely Imre

2019. május 03., 17:192019. május 03., 17:19

Az 1852-es évszám van feljegyezve a szárhegyi Csengettyű utca bejáratánál álló harangláb egyik oszlopára. Számos generációnak jelezte a szentmisék kezdetét, megszólalt az ünnepeken, és elkísérte a hangja az elhunytakat. Manapság már kevesebb az alkalom, amikor hallható a csengettyű hangja, de a helyiek most is szorosan ragaszkodnak az elődeik által állított építményhez.

Az idő azonban kikezdte a fából készült szerkezetet, és félő volt, hogy egyszer csak nem bírja tovább, és összeomlik. Nagy szégyen lett volna ez a mostaniakra nézve, nem hagyhatták. Összefogás indult, először a szükséges pénz összegyűjtésére, majd a héten kaláka kezdődött – hétfőtől dolgoznak a mesteremberek és önkéntes segítők. Jól haladnak, szombatra kész lesznek a munkával.

Az elődök példáját követik

A csengettyű jogi helyzete különleges, sem az egyház, sem az önkormányzat tulajdonához nem tartozik, azaz mindenkié, a közösségé.

Látták a környékbeliek, hogy a csengettyűjük romlásnak indult, évek óta beszéltek is róla, hogy meg kéne javítani, de mivel nem volt konkrét gazdája, nem történt semmi.

Egészen addig, amíg az utcában lakó Gál-Pál László, az Orotvai Komák műkedvelő humorista páros egyik tagja – falustársai javaslatára – jótékonysági előadást szervezett, amelynek bevételét a felújításra szánták. Őt magát is meglepte, hogy milyen sokan hozzátették a maguk lejeit. Ez adta a kezdőlökést, a késztetést, hogy folytassák a megmozdulást. Húsvétkor még egy előadást tartottak, és ezzel már neki lehetett látni a kivitelezésnek.

Hirdetés

Kalákát szerveztek erre a hétre, amelyhez nagyon sokan csatlakoztak, ki amivel tudott. Sokan kétkezi munkával, mások pénzzel. A háziasszonyok minden napra elkészítették a kalákásoknak az ebédet, volt, aki egy kosár pánkót vagy egyéb süteményt hozott a haranglábnál dolgozóknak. Megmozdult a közösség, ahogy régen természetes volt a mindannyiuk számára fontos ügyekben.

Régi munkamódszereket kellett újra felfedezni

Amint Gál-Pál László mesélte, amikor nekikezdtek a tényleges munkának, még nem tudhatták, mire számíthatnak, ha megbontják az építményt. Azt tudták, hogy a tetőt fedő zsindelyt cserélni kell, és hogy az oldaldeszkák is korhadtak. Azonban

kiderült, hogy több a javítanivaló, mint amit gondoltak.

A kupola faanyagát és bádog borítását is teljesen cserélni kellett, illetve a tartógerendákból is többet. Ehhez segített, hogy felhasználhatták az orvosi rendelőnél nemrégiben szintén kalákában lebontott csűr faanyagát.

Ráfért a felújítás az öreg haranglábra •  Fotó: Gergely Imre Galéria

Ráfért a felújítás az öreg haranglábra

Fotó: Gergely Imre

Mindemellett azzal is szembesültek, hogy egyes elemek olyan munkamódszerekkel vannak elkészítve és összeillesztve, amelyek mára már feledésbe merültek,

a mai szakembereknek újra ki kellett találniuk, hogy az elődeik miként is dolgozhattak, és azt kellett leutánozniuk.

Amint Deák Tibor, a megmozdulás egyik szervezője elmondta, figyeltek arra, hogy minden szükséges munkafolyamatot képzett szakemberek irányítsanak, és nem fejetlenül „szöktek neki”. Kikérték Köllő Miklós műépítész szakvéleményét, és az ő útmutatásai szerint történt e lehető legpontosabb rekonstrukció.

Időkapszula a múltból és a jelenből a jövő számára

A bontás során előkerült egy cipőkrémes doboz, amelyben egy papírlapot találtak, amelyen fel voltak sorolva azoknak a nevei, akik 1980-ban, a legutóbbi nagyobb felújításban szerepet vállaltak. A mostaniak is elhelyeznek egy hasonló időkapszulát, de már felhasználva a mai modernebb technikát is. Egy USB-adathordozó is belekerül, amelyen többek közt fényképek is lesznek a csengettyű jelenlegi felújításáról és egyéb tudnivalók a faluról, valamint a mostani kalákások felsorolása mellett visszakerül természetesen az 1980-as cipőkrémes doboz tartalma is. Belekerül még egy kis koszorú, amelyet Csíksomlyóról hozott egy idős szárhegyi – mondta el Gál-Pál László.

Az előkerült dokumentum • Fotó: Gál-Pál László Galéria

Az előkerült dokumentum • Fotó: Gál-Pál László

A felújított csengettyűt egy hét múlva, 12-én szentelik meg. Az építésének pontos dátuma nem ismert (most kutatják a helyi plébánia domus historiájában), csak az a biztos, hogy 1852-ben már állt. És a 2019-es kalákának köszönhetően még jó néhány évtizedig állni fog. Sőt, készülnek az Énkány utcai másik öreg csengettyű felújítására is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés