Hirdetés
Hirdetés

Évfordulós Tusványos

A szervezők változatos programokat ígérnek. Fancsali Barna, Sándor Krisztina és Popa Ilona •  Fotó: Gábos Albin

A szervezők változatos programokat ígérnek. Fancsali Barna, Sándor Krisztina és Popa Ilona

Fotó: Gábos Albin

A szervezők szándéka szerint mindenki számára élhető, befogadó tábor lesz Tusnádfürdőn a július 23–28. közötti harmincadik Tusványos, ahol a megszokott programok mellett újak is várják az érdeklődőket. Az idei mottó – Egy a tábor – a hasonló értékrendet képviselő közösségre vonatkozik.

Kovács Attila

2019. július 08., 16:092019. július 08., 16:09

Harminc éve olyan közösség jár Tusványosra, amely egy tábort alkot, hasonló értékrendet követ, és Erdélyben azt az értékrendet, amit Tusványos megjelenít, egy olyan egységes közösséggel lehet azonosítani, amely egyre szélesedik – magyarázta a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 30. kiadásának mottóját a szervezők által tartott hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke. A rendezvény egyúttal

felvezetője lesz a magyar kormány által jövőre meghirdetett nemzeti összetartozás évének is.

Sándor Krisztina, a szabadegyetem politikai és közéleti programjainak szervezője szerint minden olyan közéleti-politikai témát igyekeznek napirenden tartani, amiről a közbeszéd most szól, így az EP-választások elemzése vagy a közép-európai térség jelene, jövője is szóba kerül.

Nemcsak a tábor, hanem a romániai rendszerváltozás harmincadik évfordulója is van idén,

így Temesvár 30 témával is lesz kerekasztal meghatározó politikusokkal, történészekkel, elemzőkkel.

Európa jövőjéről, a keresztény értékrend és a család szerepéről tárgyalva befolyásos közéleti szereplők ülnek asztalhoz, a Kárpát-medencei szintű nemzetpolitikai kerekasztalra pedig a Kárpát-medence magyar politikai szervezeteinek vezetőit várják.

Hirdetés

Az olyan megoldatlan ügyek is terítékre kerülnek mint a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés, Úzvölgye, Beke István és Szőcs Zoltán ügye, a visszaállamosítás. Népszerűsítik a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését, lesz erdélyi autonómia kerekasztal, és számos gazdasági témájú előadás, beszélgetés, egyebek közt a gazdaságfejlesztésről is – hangzott el.

Július 27-én, szombaton Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a nagyszínpadon tartja meg előadását, Tőkés László, az EMNT elnöke és Németh Zsolt országgyűlési képviselő társaságában.

A környezettudatosság felé

Popa Ilona főszervező fontosnak tartotta kiemelni a Kriza János Népzenei Sátort, ahol népi zenekarok is fellépnek, továbbá az ínyencségeket kínáló bor- és gasztroudvart, valamint a Keskeny Út és az 1568 sátor vallási témájú előadásait. Több hazai és magyarországi egyetem saját sátrakkal, programokkal képviselteti magát, akárcsak a Csíki Anyák egyesülete. Mint ismertette, a környezettudatosság érdekében

többször használható sörös- és más poharak is kaphatók lesznek – aki ilyet használ, egy lejjel olcsóbban jut a sörhöz.

Ugyanakkor egy méternyi műanyag pohár összegyűjtéséért egy sör jár. Elhangzott, idén lesz utoljára nyomtatott programfüzet, mivel a tábor digitálissá válik, az információk pedig majd csak online, illetve kijelzőkön lesznek elérhetők. Mint minden évben, idén is

öt vadőr felel a tábor környékén felbukkanó medvék távol tartásáért,

de a résztvevőket arra kérik, hogy ne próbáljanak fotózkodni a medvékkel, és ne etessék őket.

Idén lesz utoljára nyomtatott programfüzet •  Fotó: Gábos Albin Galéria

Idén lesz utoljára nyomtatott programfüzet

Fotó: Gábos Albin

Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az ifjúsági programokra hívta fel a figyelmet. A MIT sátrában szórakoztató előadások, erdélyi zenekarok fellépése mellett sikeres erdélyi fiatalok mutatkoznak be, de meg lehet hallgatni Zacher Gábor toxikológus előadását is, és itt mutatja be legújabb kötetét Barabási-Albert László fizikus, hálózatkutató.

Koncertek nagy nevekkel

Esti koncertekből sem lesz hiány, a nagyszínpadon július 23-án a Metropol, a Magashegyi Underground és a Quimby, 24-én Nagy Feró és a Beatrice, a Magna Cum Laude, 25-én Szabó Balázs Bandája és a Kiscsillag, 26-án az Anna and the Barbies és a Bagossy Brothers Company, 27-én a Jóvilágvan, az Intim Torna Illegál és Ákos lép fel. A sátorozóknak a napijegy 15 lejbe, a hetijegy 60 lejbe kerül, a táborba a belépés délután négy óráig ingyenes, utána 20 lejt kell fizetni, diákoknak és 65 év felettieknek pedig 10 lejt. A szabadegyetem részletes programja elérhető a tusvanyos.ro oldalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
2026. október 17., szombat

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Hirdetés