Eseményekben gazdag volt a tanítói pálya

Tartalmas életutat tudhat magáénak az id. Molnár János és Mária nyugdíjas tanító házaspár. Hosszú munkásságuk során nagyon sok gyermeknek adták át tudásukat, tapasztalatukat, mely gazdag és értékes útravalónak bizonyult a kezük közül kikerült diákságnak, akik az elsajátított tudománnyal felvértezve megállták helyüket az élet akadályokkal teli porondján. A házaspár nyugdíjas éveit a csíksomlyói családi házukban tölti, és vallják, hogy gyermekeik szeretete nélkül nem érne semmit az élet, a legnagyobb boldogság, amikor ők hazajönnek.

Létai Tibor

2010. november 17., 16:552010. november 17., 16:55

2010. november 17., 17:372010. november 17., 17:37

id. Molnár János és Mária a kalandos sorsú tabló előtt

Az idős tanító házaspár hivatásának tekintette a szakmát, igaz, a mostani körülmények között nem kezdenék újra, mivel úgy látják, a tanítói, tanári tekintély jelentősen megcsappant. A második világháborút követő években, amikor a csíksomlyói tanítóképzőbe jártak, a tanáraikat tisztelték, példaaképek voltak számukra.

Tabló a csűrből az előszoba falára

Molnár Mária 1949-ben végezte el a csíksomlyói tanítóképzőt, majd a menasági iskolához került, ahol tizenegy évet tanított. Férje, Molnár János 1947-ben végzett a csíksomlyói tanítóképzőben, majd Gyergyótölgyesre, Hágótőre, onnan Gyimesfelsőlokra került Ugrapatakára, ez idő alatt kántorkodott is. Innen vonult be katonának 1948-ban. „Április 1-jén rukkoltam be, és pont nagypéntek is volt” – meséli nevetve Molnár János, hisz a bevonulás napja nem bizonyult áprilisi tréfának, két évet szolgált a seregben. A leszerelést követően Menaságra helyezték őt is tanítani, ahol az 1-7. osztályos általános iskola igazgatója lett. Molnár János a Menaságon tanítóskodó Máriát 1955-ben vette el feleségül. 1956-ban megszületett kislányuk, Marika, majd 1957-ben fiuk, János. Jelenleg három unokával büszkélkedhetnek.

Molnár János érettségi tablója az előszobában van kifüggesztve, a becses kincs kalandos sorsáról ekképpen mesél: „1948-49–ben, mikor államosították a tanítóképzőt, a tablót kidobták, s az egyik osztálytársam testvére, Burján Laci hazavitte és őrizte azt. Minden ötödik évben, amikor találkozót tartottunk, tíz liter bort vittünk neki őrzési díjként. Miután megnősült, a tabló kikerült a csűrbe, és szóltak nekem, hogy csináljak valamit, mert kár volna, ha tönkremenne. Akkor én elhoztam, és azóta nálam van.” Máriáék tablója Pálfalvára került, ugyanis nekik volt egy osztályhatározatuk, hogy ahhoz kerül a tabló, aki a leghamarabb megnősül vagy férjhez megy.

Menaságon pezsgett a kulturális élet – emlékeztek vissza a régmúlt időkre. Előkerültek a régi fényképek, kirándulásokról, vendégszereplésekről, családi pillanatokról. János egy száztagú énekkart, Mária pedig tánc- és színjátszó csoportot vezetett. „A délutáni és esti kulturális tevékenység szinte többet tett ki, mint az osztályban végzett tevékenység, mert mindennap az ifjúság jött énekpróbára, táncpróbára” – jegyzi meg a tanító házaspár. Kultúrmunkájukat díjazva egy tangóharmonikát is kapott a helyi kultúrotthon. Számos helyen jártak vendégszerepelni, de hozzájuk, a faluba is jöttek más helyekről. Többek között nagy esemény volt, amikor a csíkszentmártoni kórházi színjátszó csoport ment el a faluba.

Menasági iskolanyitóról a csíksomlyói gyermekotthonba

1960-ban helyezték át őket a csíksomlyói gyermekotthonba. Molnár Jánost kinevezték az intézet aligazgatójának, Mária az elemis lurkókat tanította. „Keményen kellett dolgozni” – emlékeztek vissza. Akkoriban három kategóriájú gyermekotthon létezett: fiú, lány és vegyes. A csíksomlyói az utóbbi besorolásba esett. Molnár János tizenhárom évig volt a gyermekotthon aligazgatója, majd nevelőként tevékenykedett tovább egészen nyugdíjazásáig. Mindketten a somlyói intézettől mentek nyugdíjba Mária 1985-ben, János 1987-ben. „Előre erősen örvendtünk a nyugdíjazásnak, aztán ahogy teltek az évek, ahogy öregedtünk, úgy lett egyre nehezebb, de addig jó, amíg ketten vagyunk, és jók a gyermekeink, ez a másik jó” – öntötték szavakba érzéseiket.

Menaságról való elköltözésükre emlékezve, elmesélték: 1960 őszén az iskolakezdést még Menaságon tartották meg. A teherautó már meg volt rakva és várta őket. Abban az évben osztottak először ingyen tankönyveket, amit az egyik szülő így köszönt meg: „nagyon szépen köszönjük az ingyen tankönyveket, köszönjük az igazgató úrnak és köszönjük a Jóistennek. Isten éltesse az igazgató urat”. A búcsúzás után felültek az autóra és eljöttek Csíksomlyóra.
A régi időkben népes osztályok voltak, létszámuk 30-35 között mozgott, ma már sokkal kevesebben vannak az osztályokban. A régi diákok sokkal jobbak voltak, mint a mostaniak, de ezért a szülők is felelősek – vélik. A mostaniakkal nem kezdenék újra. Akkor sem volt leányálom, de jobb volt, mint a mostani tanítóknak – összegzik a régi és mai idők közti különbséget a volt tanítók.

Végezetül hozzáfűzték: hibás szemlélet van a mai gyermeknevelésben, hiányzik a tanítók, tanárok iránti „respekt”. A pedagógusi tekintélyt vissza kellene állítani, hogy annak megfelelően tudják átadni a tudományt az utókornak. A mai gyermekekből mind urat akarnak a szülők, küldik őket a városi iskolába autóbusszal, de nem lesznek urak, semmik sem lesznek, mert nem az számít, hogy ki hol jár iskolába, hanem mennyi esze van a gyermeknek, és fontos, miként áll a gyermek mellé a család és a tanító – hangsúlyozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletpályázatot hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
Hirdetés