
Fotó: Erdély Mentőcsoport
Több mint nyolcszáz 5-8. osztályos tanulónak tartottak elsősegélynyújtási felkészítőket az Erdély Mentőcsoport önkéntesei és a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai tavaly májustól decemberig Hargita megye különböző településein.
2019. január 30., 15:332019. január 30., 15:33
2019. január 31., 10:572019. január 31., 10:57
A mentőcsoport csíkszéki elnöke, Gál Gellért István elmondta, az iskolások aktívan bekapcsolódtak a képzésekben, a legfontosabb, amit megtanultak, hogyan kell szakszerűen mentőt hívni, hiszen olyankor minden másodperc számít. Ugyanakkor
Továbbá azt is megtanulták megállapítani, hogy mikor eszméletlen az egyén és mikor van ájulásról szó. Mindemellett elsajátították az alapszintű újraélesztési technikákat is – magyarázta.
829 iskolás vett részt a képzésben tavaly Hargita megyéből, főként olyan tanintézmények diákjai voltak érintettek, akik településeitől távol vannak a kórházak. A programot idén is szeretnék folytatni.
Fizetett tartalom
A képzés az Erdély Mentőcsoport csíkszéki fiókjának a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott, majd sikeresen elbírált pályázata révén jöhetett létre. A szervezet köszöni, hogy támogatták a Vészhelyzetben segítő diákok elnevezésű projektjüket.
(X)
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
szóljon hozzá!